2 kérdés, amit a legsikeresebb párkapcsolatokban élők gyakran feltesznek egymásnak - Megmentik a szerelmeket
Segítenek megoldani a konfliktusokat, és megelőzik azok súlyosbodását ezek a kérdések. Egyszerűek, de megmenthetik a kapcsolatokat.
John és Julie Gottman pszichológus házaspár, illetve az általuk alapított és vezetett The Gottmann Institute karrierjük során rengeteg szerelmespárt tanulmányoztak. Több mint háromezer párral készítettek interjúkat, és voltak olyanok is, akik kapcsolatát több mint húsz éven keresztül követték nyomon. És több mint 40 ezer olyan párt is vizsgáltak, akik a párterápia megkezdése előtt álltak.
Kutatásaik során arra jöttek rá, hogy a partnerek közt felmerült konfliktusok több mint kétharmada, 69%-a örökké tart, vagyis soha nem múlik el, sosem oldódik fel. Ezek a viták és problémák pedig tönkretehetik a viszonyokat, de csakis akkor, ha nem megfelelően kezelik őket a felek. A kiegyensúlyozott, sikeres kapcsolatokban élők ugyanis tudják, mit tegyenek a nehézségek esetén. Van ugyanis egy két kérdésből álló technika, amit gyakran alkalmaznak, és ami megmentheti a szerelmeket.
2 kérdés, amit a boldog párok gyakran feltesznek
A boldog párok arra törekednek, hogy megértsék egymást, és előre megtervezik, hogyan is lehetséges ez. A szakértők szerint ilyenkor érdemes kérdéseket feltenni, méghozzá arról, hogy hogyan jutottak az adott következtetésre, és mi lenne az ideális vágyuk, álmuk, megoldásuk ebben a helyzetben.
Gottmanék egy hozzájuk forduló pár példáját mutatták be, ahol az egyik fél szeretett volna kutyát, a másik viszont nem. Ha a kutyát akaró partner csak azt sorolja fel, hogy szerinte miért lenne jobb az életük egy kis kedvenccel, vagy ő miért vágyik rá, akkor nem fogják megérteni egymást, és azt sem fogja tudni, miért hezitál a párja. Ha azonban olyan kérdéseket tesz fel, amelyek a partnere gondolkodását vizsgálják, jobban megértené társát, és könnyebben megoldhatnák a problémát.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A következő kérdések nemcsak ebben a szituációban, hanem sok másikban is alkalmazható, amikor konfliktusba kerülnek a felek, különböző véleményen vannak, és kompromisszumkötésre lenne szükség.
- Volt/történt valami a gyermekkorodban, ami miatt erre az álláspontra jutottál?
- Mi lenne az ideális vágyad/álmod/elképzelésed ezt a kérdést, ügyet illetően?
Visszatérve a kutyás példára: aki nem akarja az ebet, mondhatja, hogy tudja, hogy az életmódja nem alkalmas egy kisállat gondozására, és hiányozna a szabadsága. A másik pedig elárulhatja akár azt, hogy úgy gondolja, egy házi kedvenc jól felkészíthetné őket egy gyermekre, jó gyakorlás lenne a szülőségre. Így mindketten megérthetik, hogy a beszélgetés nem csupán magáról a kutyáról szól, hanem arról is, hogy mire vágynak a jövőben, mik a prioritásaik.
Ezek a kérdések empátiát visznek a veszekedésbe, és mindkét fél számára lehetővé teszik, hogy kifejezzék magukat, elmondják véleményüket anélkül, hogy tartanának az ítélkezéstől, a további vitától. Ha több pár kezelné az ehhez hasonló konfliktusokat, Gottmanék szerint több probléma is egészséges, tiszteletteljes módon oldódna meg.
8 mérgező mondat, ami a Harvardon végzett pszichológus szerint tönkreteszi a kapcsolatokat
A pszichológus tapasztalatai szerint teljesen tönkreteszi a szerelmet, ha a felek rosszul kommunikálnak. Elárulta, mik a leggyakoribb mérgező mondatok a kapcsolatokban.
ElolvasomKépek forrása: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- párkapcsolat
- pszichológus