Nem a veszekedések hiánya mutatja, hogy boldog a kapcsolat - Teljesen más jelek utalnak rá
Ha ezek mind jelen vannak a felek között, szinte biztos, hogy boldog kapcsolatban élnek.
Az emberek néha hajlamosak azt hinni, hogy a boldog kapcsolatok egyik fő ismertetőjele az, hogy nincsenek nagy veszekedések, esetleg csak kisebb nézeteltérések, és a felek szinte sosem haragszanak egymásra. Pedig valójában ez egyáltalán nem igaz.
A viták nélkülözhetetlen, szükséges részei a szerelmeknek, sőt, néha még kifejezetten jót is tesznek, előremozdítják, fejlesztik és erősítik a pár tagjainak viszonyát. Arra, hogy a kapcsolat egészséges, erős és hosszú távú lesz, egészen más jelek utalnak. Olyanok, melyeknek sokan nem is tulajdonítanak nagy jelentőséget. Pedig, ha az alábbiakat mind tapasztalja a pár, akkor az egyértelműen ezt mutatja.
A boldog kapcsolat alappillérei
A tartós kapcsolathoz nélkülözhetetlen, hogy a felek megbízzanak egymásban, ne kételkedjenek a másik tetteiben, és az is, hogy hasonló legyen az értékrendjük, és összeegyeztethetőek legyenek az életcéljaik. Ezek olyan alappillérek, melyek nélkül nem működhet hosszútávon, egészségesen a viszony.

Szintén ilyen az őszinte, nyílt kommunikáció is. Ahhoz, hogy a szerelmesek boldogok legyenek, fontos, hogy bátran tudjanak beszélni a vágyaikról, a problémáikról, a kétségeikről a partnerükkel, és mindent képesek legyenek megvitatni, ami csak az eszükbe jut. És természetesen az is, hogy képesek legyenek meghallgatni egymást, és átérezni a másik problémáit. Ha ez megvan, az egyértelműen jó kapcsolatra utal.
A közösen töltött idő élvezete
Szintén ezt mutatja, ha a leglényegtelenebbnek tűnő programok is örömöt okoznak a feleknek. Az őszinte, erős szerelem és szeretet jele, ha a pár akár otthon, semmittevés közben, kettesben is bármikor jól tudja érezni magát, és boldogsággal, elégedettséggel tölti el őket, hogy a másikkal lehetnek még akkor is, ha nincs szó semmilyen nagyszabású, romantikus eseményről. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nincs szükségük egyedüllétre is emellett, hiszen az is nélkülözhetetlen az egészséges viszonyhoz.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Intimitás, közelség és jó szex
A mindkét fél számára élvezetes, kielégítő szex nagyban hozzájárul ahhoz, hogy boldog legyen a kapcsolat, de ehhez szükség van még arra is, hogy a testi és lelki közelség, az intimitás is meglegyen. Fontosak az ölelések, az érintések, a puszik vagy a csókok, hiszen ezek mind-mind fokozzák a kötődést, és erősítik a viszonyt. Ha ezek rendszeresek, és a szexuális élettel is elégedettek a felek, illetve meg tudják beszélni az ezzel kapcsolatos problémákat, vágyakat, az is a boldog kapcsolat legfőbb jelei közé tartozik.
Bátorítják, ösztönzik, jobbá teszik egymást
Az erős szerelmekre jellemző, hogy a felek igyekeznek mindenben segíteni egymásnak, támogatják a partnerüket, és ösztönzik a másik személyiségének, valamint karrierjének fejlődését. Ez nem azt jelenti, hogy meg akarják változtatni egymást, csupán hozzájárulnak ahhoz, hogy elérhessék a céljaikat, és a legjobbat hozzák ki magukból.

A felek mindent megosztanak egymással
Egy jó kapcsolatban a feleknek magától értetődő, hogy a pozitív és a negatív történéseket is egymással osztják meg általában először, együtt nevetnek, együtt örülnek, és együtt szomorkodnak, valamint egy csapatként próbálják megoldani a problémákat. Ez pedig azt eredményezi, hogy idővel egyre csak szorosabbá válik közöttük a kötelék.
Mindezek mellett a kölcsönös tisztelet, a szerelem, illetve a szeretet megléte, a törődés, a kedvesség és az empátia is nélkülözhetetlen az egészséges viszonyhoz. Ha a fentebb említettek mind jelen vannak a felek között, az egyértelműen arra utal, hogy boldog, erős a kapcsolatuk.
Ilyen a szerelem valójában: más, mint a filmekben
A párkapcsolatok elején a szerelmeseket körbelengi egy rózsaszín vattacukorfelhő, ám később az érzelmek egy picit átalakulnak, de csak még erősebbé válnak. A nagy, romantikus gesztusokból pedig talán egy kicsit kevesebb lesz, de felváltják őket a sokkal többet jelentő pillanatok. Egy művész, Zac Retz ezeket a perceket rajzolja le gyönyörű képein.
Megható rajzokon mutatja meg a férfi, milyen az igazi szerelem - Képeken a párok hétköznapi, mégis romantikus pillanatai
Nézegess képeket!
ElolvasomFotók: Getty Images Hungary.
- boldog kapcsolat
- jelek
- boldog kapcsolat titka
- párkapcsolat
- szerelem
- hosszú kapcsolat
- boldogság
- párkapcsolati tanácsok
- Lélek&Test


















