Sokszor lebeszélik az erőszak áldozatait a feljelentésről - Kérnek, de nem kapnak segítséget a magyar nők
Elkeserítő friss adatok és információk a nők elleni erőszak helyzetéről Magyarországon.
"Biztonságot és védelmet a családban és a társadalomban" címmel 25 éves jubileumi szakmai konferenciát rendezett a NANE és PATENT egyesület a 16 Akciónap A Nők Elleni Erőszak Ellen kampány keretében.
A rendezvényen bemutatták a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatások eredményeit, és a szakértők megosztották saját tapasztalataikat is.
Az erőszakos bűncselekmények nem jutnak el a rendőrségig
- A bántalmazók újabb és újabb generációjának kinevelését támogatjuk, ha nem merünk szembenézni vele, hogy a családon belüli erőszak nem magánügy - hangsúlyozta Lundy Bancroft, a Lehet-e jó apa a bántalmazó című díjnyertes könyv szerzője. Több előadó is kiemelte, hogy a nők elleni erőszak területén óriási a látencia. Dr. Wirth Judit, a NANE Egyesület jogi és közpolitikai szakértője előadásában hangsúlyozta, hogy a szexuális erőszak bűncselekmények elképesztően kis hányada, csupán 0,24%-a, a nők ellen elkövetett fizikai erőszakkal járó bűncselekmények 0,5%-a kerül mindösszesen regisztrálásra a rendőrségen.
Dr. Garai Renáta, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa a kapcsolatierőszak-bejelentések országos aktáit vizsgálta meg 2015-2018 között. Az eredmény azt mutatja, hogy mindösszesen 651 eset került hivatalos útra, holott a becslések szerint több mint 200 ezer ilyen ügy lehet országosan évente. Tovább súlyosbítja a képet, hogy a regisztrált szexuális bűncselekmények 65%-ában kiskorú az áldozat. Azaz, a legtöbb áldozat nem kap megfelelő támogatást, és az elkövetőket továbbra sem vonják felelősségre. Mindez nem azért történik, mert nem kérnek segítséget. Kérnek, csak sok esetben nem kapnak megfelelő támogatást.
Lebeszélik az áldozatokat a feljelentésről
Dr. Spronz Júlia, a PATENT Egyesület vezető jogásza, valamint Dés Fanni a PATENT és NANE Egyesület kutatója az intézményi háttérről beszéltek, mely magyarázhatja a fenti, lesújtó adatokat. Két éven keresztül végeztek kutatást arról, hogy az Európai Unió áldozatvédelmi irányelve hogyan valósul meg Magyarországon.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- A rendőrök nem egyszer lebeszélik az áldozatokat a feljelentésről, az érintett nők áldozathibáztatással szembesülnek már a rendőrségi kihallgatás során. A távoltartásról hiányos információkat kapnak, nagyon kevés esetben rendelik el a hatóságok a végzést, a bírósági folyamatok évekig elhúzódnak, és az érintett nő biztonsága ez idő alatt a legkevésbé sem garantált - számoltak be az áldozatok tapasztalatairól. Mindeközben Magyarországon még mindig várat magára az Isztambuli Egyezmény jogrendbe iktatása, ratifikációja.
- A nők elleni erőszak a nők emberi jogainak megsértése. Az Egyezmény ratifikálása nemcsak egy, a megoldás felé tett gyakorlati lépés, hanem fontos politikai üzenet is lenne, amellyel mind a nemzetközi közösség, mind pedig az állampolgárok felé kimondja a hatalom, hogy a társadalomban nincs helye a nők elleni erőszaknak - jelentette ki az Isztambuli Egyezmény végrehajtását ellenőrző független szakértői bizottság, a GREVIO elnöke, dr. Marceline Naudi.
A legnagyobb tévhitek
A Massachusetts államból bejelentkező Lundy Bancroft szerint számos tévhittel kell szembenézni a családon belüli erőszak kapcsán. A szakértő harminc éve dolgozik bántalmazó férfiakkal, több ezer esettel találkozott, így jól ismeri az elkövetők pszichológiai profilját. Elmondása szerint sokan gondolják, hogy az erőszakot elkövető férfiak nagyon komoly stressz hatására válnak erőszakossá, esetleg dühkezelési problémáik vannak, de képesek a változásra. A kutatások azonban azt mutatják, hogy ezek a férfiak mélyen hiszik, hogy erőszakos cselekedeteiket a nők - és sokszor gyermekeik - provokálják ki, más szóval a legkevésbé sem vállalnak felelősséget a tetteikért.
A bántalmazó viselkedésmódról fontos tudni, hogy valódi célja a hatalomgyakorlás. Ezt abból is lemérhetjük, hogy a szakítást, a válást követően - amikor a hatalom kicsúszni látszik a kezükből - változatos módszerekkel próbálják elérni, hogy az anyának a lehető legtöbb szenvedést okozzák. A szakértő egy új eszközre is felhívta a figyelmet, ami a szülői elidegenítés szindróma, azaz a parental alienation syndrome.
- Amikor a gyermek nem akar kapcsolatot tartani bántalmazó apjával, ahelyett, hogy az apa vállalná a felelősséget az erőszakos viselkedéséért, az anyára hárítja a felelősséget, és azzal vádolja, hogy az „elidegeníti” a gyermeket. Nem egyszer mindez a szakértők felkészületlensége miatt ahhoz vezet, hogy az apa megkapja a gyermek felügyeletét. A legrosszabb, amit egy gyerekkel el lehet követni, ha annak van kitéve, hogy egy erőszakos felnőtt környezetében nőjön fel. És nem csak azért, mert folyamatos félelemben él. A kutatások azt mutatják, hogy a bántalmazó környezetben felnövő fiúk kétszer nagyobb valószínűséggel válnak maguk is bántalmazóvá - zárta sorait Bancroft.
Hogyan lehetne változtatni a helyzeten?
A fenti helyzet nem megváltoztathatatlan, de közösen kell tenni érte. A tudás és tapasztalat megvan, de ennek megosztásához szükség van szakmai együttműködésre az állami intézményrendszer és azon civil szervezetek között, akik napi szinten dolgoznak áldozatokkal, ismerik a bántalmazás természetrajzát és a bántalmazó magatartását. Elengedhetetlen lenne az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményének, azaz az Isztambuli Egyezménynek a ratifikálása. Erre az Európai Parlament ismét felszólította a tagállamokat, köztük Magyarországot is, ám egyelőre ez itthon ez még nem történt meg.
Egyéni szinten hasonlóan fontos, hogy mindenki tájékozódjon, olvasson minél többet a témában, és kerülje az áldozathibáztatást. A NANE Egyesület oldalán rengeteg fontos és hasznos információ található a családon belüli, illetve a nők elleni erőszakról. A 06-80-505-101-es segélyvonalat a segítők és az érintettek egyaránt hívhatják hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 18-22 óra között, valamint szerdán 12-14 óra között. Akik pedig nem szeretnének, vagy nincs lehetőségük telefonálni, e-mailben a segelylevel@nane.hu címen kérhetnek segítséget.
A fotózás segített feldolgozni, hogy megerőszakolták
Rosem Morton még a szakértő és férje segítségével is borzasztóan nehezen tudta feldolgozni azt, hogy megerőszakolták. Állandóan rettegett, depressziós lett, és kísértették a vele történt borzalmak. Ezért úgy döntött, szenvedélyével és munkájával próbálja elősegíteni a lelki és mentális gyógyulás folyamatát: megrázó képeken dokumentálta küzdelmeit, félelmeit és a feldolgozás szakaszait.
Megerőszakolták a fiatal nőt, kamerát ragadott: képeken dokumentálta a gyógyulás folyamatát
Megerőszakolták a fiatal fotóst, a traumát pedig sokáig képtelen volt feldolgozni. Képeivel igyekezett segíteni önmagán.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary.
- nők elleni erőszak
- magyarország
- bántalmazás
- családon belüli erőszak
- isztambuli egyezmény
- nők jogai
- nők helyzete
- nane
- áldozat
- szexuális erőszak
- Lélek&Test
OLVASD EL EZT IS!
- nők elleni erőszak
- bántalmazás
Honnan ismerhető fel, ha valaki családon belüli erőszak áldozata? Nem csak testi jelek utalnak rá a szakértő szerint
- statisztika
- nők elleni erőszak