Mire lesz féltékeny a pasi?
Lehetséges féltékenységbe taszítani a manust? Hát persze - íme, három dolog, ami miatt szinte biztos, hogy ugrani fog!
A férfinak aztán magyarázhatsz: ha a fejébe vesz valamit, légkalapáccsal sem lehet onnan sebészileg kipiszkálni. A legártatlanabb dolgokra olyan vérgőzzel cuppan rá, hogy annak árnyékában Lengyelország 1938-as lerohanása kópés német tréfának tűnik csupán. Az önfejűség a konkrét példája annak, hogy nem kell indok, sőt, még félrelépni sem muszáj: a férfiúi féltékenységhez elég a puszta, virágillatú női lét.
Néhány szó az egóról
Zengtünk mi már himnuszát a pasibüszkeségnek, egyebet mondani tán nem is kell. A férfiú felfuvalkodott, úgy be tudja pufulni magát lélekben, mint valami jóllakott béka, belegyezés után.
Az egész féltékenységi mizéria erre vezethető vissza: ugye, hogy én vagyok a legnagyobb bak a világon? Ugye, hogy velem a legjobb a szerelem iszamosabb része? És mikor - a lentebb tárgyalt jelek miatt például - felteszi magában a kérdést, miszerint mi van, ha nem: na onnantól van baj.
Volt fickók
Tehát levegőt venni is csak óvatosan! Teszem azt, a volt hapsikat, akár a fekete özvegy, jobb elfogyasztani vagy legalább szakítás után elásni valami félreeső helyre, humusznak.
Igen érett ipsének kell lenni ahhoz, hogy az ex-szel történő entyempentyem, múlton való rágódás, közös mulatságok és murik ne legyenek kínos viszketéssé agytájon. Nem ugyanezt tetszenek talán érezni, mikor az uruk a régi csaj, a nagybetűs sosem ejtem ki társaságában egy pár italt legurít? Ugye, hogy dehogynem.
Pasikörökben elterjedt mítosz ráadásul a Letűnt Kanok Legendája, miszerint a régi szerelmeket, akár a Hofi-kabarét az Önök Kértékben, bizonyos helyzetekben simán vissza lehet hívni egy Hogy Voltra.
Valami zsebvarázs lehet ez, nem tudjuk, sejtjük csupán, suttogva beszélünk róla a kocsmák aljában. Azért tudjuk, hogy nem humbug, és időnként működik, mert legtöbbünknek szintúgy megvolt a régi, a nagy és a visszatérő - külön-külön vagy egyszerre mind a három esetleg.
Kimaradás
A másik fontos része a dolognak: a figyelem. Jelesül: időnként hiába a fül mellett elpukkant petárda, olykor pont elég valami apró nesz. Bepocakosodott kapcsolatok sajátja, hogy a pasi úgy beletunyul a karosszékbe, hogy akár talján pornósztárokkal is megmérettetheted magad a szextatamin a nagyszoba közepén, arra sem kapja fel a fejét.
Ellenben, ha a kelleténél kicsit később - a kellete ehelyütt az előre tisztázott időpont - egy órával később keveredsz haza! Akkor aztán kő kövön sem. Alattomos dolog a féltékenység. Gonosz monyók a mellben, szívvakondok. Alaki dolog, és létezik manus, aki immunis rá - ellenben, ha nem az, akkor bizonnyal nagyon nem az.
Titkos üzenet
Annyira nem az, hogy, ha beleette magát az ember szívébe, onnantól fogva már csak a féke romlott autó, meg a lejtő, meg a végén egy borzadalmas betonfal marad. Akkor már a méz is keserű, a mosoly is gyanús.
Onnantól szerelmi hidegháborút hirdetünk. Aminek nem határa a magánügy. Az a gyanús, ami nem gyanús: mondjuk, a kollegiális pasibarátokkal való, csipergő-kuncogó telefonálgatások.
Olyankor sms-ek vizslatása következik, a telefont titokban a vécére kilopva. Email-fiók feltörése. Szaglászás.
Felelősségre vonás csupán azért nem, mert a szerencsétlen tudja, hogy rosszban sántikál, sőt, sejti valahol, mélyen, hogy, ha valóban oka lenne ezt művelni, már hülyét csinálni magából, hát rég asztalt borított volna, esetleg a sarkából fordítja ki a házat.

Az anya, ha művész – kulturális est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként? Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!
Promóció
Hogy valójában akkor miért eszi magát, inkább bele sem gondol. Neki is kell valami hobbi.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!

- szex
- barátság
Mi választja el a csajbarátot a szeretőtől?

- szex
- hűtlenség
Mikor csal meg a pasi?

- szex
- ismerkedés