Egy magabiztos ember határozott, kétségek nélkül hisz a saját képességeiben, tudásában. Biztos magában, általában tudja, hogy mit akar, és nem fél ezt másoknak sem elmondani, megmutatni. Bátran kezdeményez, ha kell, vezető szerepet tölt be, vagy akár egy nagyobb csoport elé is könnyedén kiáll beszédet tartani.
A magabiztosság nem veleszületett tulajdonság, ezt az ember fokozatosan veszi magára, sajátítja el, és az élete során képes fejleszteni, erősíteni is. Az élet minden területén hasznos, de főleg a karrierben kap nagy jelentőséget: az önbizalommal teli személyek ugyanis könnyebben lépnek feljebb a ranglétrán, könnyebben érvényesülnek, és gyakrabban tölthetnek be vezető szerepet.
A magabiztos emberek mozdulatai
A magabiztosságról nemcsak a kommunikáció, hanem a testbeszéd is árulkodik. Az ilyen embereknek általában teljesen más a testtartásuk, mások a mozdulataik, és más a nonverbális kommunikációjuk, mint a bizonytalan, önbizalom-hiányos személyeknek. A következőkről rögtön felismerheted őket, de akár tanulhatsz is belőlük: ha elsajátítod ezeket a szokásokat, te is sokkal magabiztosabbnak, határozottabbnak tűnsz majd mások szemében.

A magabiztos emberek közepesen erősen, határozottan, kissé hosszabban fognak kezet, és közben tartják a szemkontaktust is. Nem uralják le a másikat a túl erős szorítással, nem fordítják lefelé a partner tenyerét, hogy dominanciát érzékeltessenek, hiszen erre nincs szükségük.
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

A kéztartásuk máskor, a beszélgetések közben is árulkodó. Nem piszkálják a ruhájukat, a hajukat, mert nem jönnek könnyen zavarba, és általában nem is keresztezik a karjaikat, nem teszik zsebre a kezüket. A legtöbbször lazán a testük mellett tartják, gesztikulálnak, vagy csípőre teszik.
Fotó: Oscar Wong / Getty Images Hungary

Egyenesen állnak, kihúzzák magukat, mindezt úgy teszik, hogy testtartásuk egyáltalán nem tűnik erőltetettnek.
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Nem csupán testük egyenes, hanem fejüket, így állukat is egyenesen, néha esetleg kissé felfelé tartják. A megemelt fejtartás a magabiztosság mutatója, de ha túlzásba viszi valaki, nagyképűségnek is tűnhet, illetve a nárcizmus jele lehet.
Fotó: Getty Images Hungary

Minden beszélgetésnél stabilan tartják a szemkontaktust. Nem esnek túlzásba, nem néznek erőltetetten, mereven a másik szemébe, csupán kifejezik az érdeklődésüket és a figyelmüket ezzel.
Fotó: pixelfit / Getty Images Hungary

Jellemző rájuk az egyenes testtartás, de komolyabb, hosszabb beszélgetéseknél inkább egy kicsit előredőlnek, a másik felé hajolnak, ezzel is erősebben mutatják az érdeklődésüket.
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

A magabiztos emberek általában erőteljesen gesztikulálnak. Mondandójukat kézmozdulataikkal is erősítik, és bár nem esnek ezzel sem túlzásba, jobban át tudják adni az üzenetüket, és könnyebben meggyőznek másokat az érveikről.
Fotó: filadendron / Getty Images Hungary

Testbeszédükből természetesen is sugárzik az önbizalom, de ehhez az is hozzájárul, hogy nem kapkodnak, nem piszkálják a ruhájukat, és nem tesznek gyors mozdulatokat, ezek ugyanis izgalmat, idegességet és bizonytalanságot jeleznek.
Fotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary
7 mozdulat, ami a magas érzelmi intelligenciájú emberekre jellemző - Ebben más a testbeszédük
A magas érzelmi intelligenciájú emberek viselkedése több szempontból is eltér másokétól. A testbeszédük is különbözik - ezek a legjellemzőbb szokásaik.
Elolvasom
(Képek: Getty Images Hungary.)