Ikrek, mégis teljesen különbözően néznek ki: az emberek nem hiszik el, hogy testvérek
A kilencéves She’riq és Te’riq szinte kicsit sem hasonlítanak annak ellenére, hogy ikrek. Mindenki meglepődik, amikor megtudják, hogy testvérek.
Ha ikertestvérekről van szó, szinte mindenki rögtön arra gondol, hogy mennyire hasonlíthatnak. Az egypetéjű testvérek általában olyanok, mint két tojás, de a kétpetéjűek vonásai is gyakran egyformák.
Előfordul azonban, hogy a természet és a gének ritka játéka megtöri ezt a szabályt: She’riq és Te’riq Elliiot esetében is ez történt, az ikreknek pedig az egész világ a csodájára jár.
Ikrek, de teljesen máshogy néznek ki
A kilencéves lány egy öröklött, a melanintermelés zavarával vagy hiányával járó rendellenességgel, albinizmussal született, fiútestvére viszont a szülei génjeit örökölve, színes bőrűként látta meg a napvilágot, ahogyan bátyjuk is. Idősebb nővérük, a húszéves Shetteria szintén hófehér bőrrel és hajjal jött világra, ő segített húgának megbirkózni azzal, hogy más, mint a legtöbben.
Shetteria elárulta, nagyon izgatott volt, amikor megtudta, hogy édesanyja ismét várandós, mert mindig is vágyott arra, hogy legyen a családban valaki, aki hozzá hasonló. Nagyon izgatott volt, amikor meglátogatta az újszülötteket a kórházban, és ahogy megpillantotta She’riqet, azonnal könnyekben tört ki a boldogságtól. Azóta is úgy érzi, az volt élete egyik legszebb pillanata.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Különbözőek, mégis elválaszthatatlanok
Az ikreknek nem könnyű így az életük. Sokan el sem hiszik, hogy egyáltalán testvérek, a kislánynak pedig sok bántó és fájó megjegyzéssel kell nap mint nap szembenéznie a külseje miatt. Szinte mindenki megkérdőjelezi a rokonságukat, és rengetegszer kell magyarázkodnia amiatt, hogy miért néz ki teljesen másképp, mint Te’riq. A gyerekek egyébként belsőre is nagyon különbözőek: míg a fiú nyitottabb, a lány csendesebb és visszahúzódóbb. Ennek ellenére hihetetlenül közel állnak egymáshoz, és teljesen elválaszthatatlanok: imádják egymást, és a köztük lévő köteléket kicsit sem gyengítette az, hogy nem hasonlítanak.
Shetteria reméli, hogy húgának könnyebb gyerekkora lesz, mint neki volt, és mindent megtesz, hogy ez így is legyen. She’riq elárulta a Metro oldalának, hogy nővére mindig megnyugtatja, segít neki abban, hogy képes legyen jobban megnyílni mások felé, barátságokat kötni, és abban is, hogy ne sérüljön az önbizalma. A testvéreknek sokat segített önértékelésük fejlesztésében az is, hogy mindhárman modellkedtek már. Történetüket is azért osztották meg az egész világgal, hogy felhívják a figyelmet, hogy mindenki fogadja el azt, ha valaki nem úgy néz ki, mint a legtöbben. És attól, hogy az illető más, még ugyanúgy értékes és gyönyörű.
Kitalálnád, milyen kapcsolat van a két ember között?
Előfordul, hogy a természet és a gének eléggé megtréfálják a családot, és olyan meglepő dolgokat produkálnak, melyekre senki nem számított. A következő emberek külsejét elnézve valószínűleg a legtöbben nem találnák ki rögtön, hogy milyen rokoni szálak fűzik egymáshoz őket.
Kitalálod, milyen kapcsolat van a két nő között a képen? A legtöbben rosszul tippelnek
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: anews.com, rnews.co.uk.