Innen tudhatod, hogy csak hiteget a pasi

Ne fussátok hiába a köröket

Ő képtelen elköteleződni, te pedig nem tudod elengedni őt? Így lépj ki a se veled, se nélküled viszonyból.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mari eleinte még azt is tudomásul vette, hogy Bence gyorsan becsajozott, amikor épp átmeneti szünetet tartottak a párkapcsolatukban. Semmi komoly, magyarázta a fiú, mintha csak a barátom lenne az új nő, akivel néha azért szexelek is.

Mari eleinte megértően bólintott erre, elvégre egy férfinak testi szükségletei is vannak. Bence ráadásul éhezik a szeretetre, az elismerésre, nyugtatgatta magát a 28 éves lány, akinek persze igen jólesett, hogy a fiú sokszor leszögezte: bárcsak lehetne közös jövőjük, őt, azaz Marit venné szívesebben feleségül.

Sajnos a feltételes módon volt a hangsúly. Hiszen Bence mindig sietett hozzátenni nagy sóhajjal még azt is, hogy egyelőre teljesen elbizonytalanodott, hatalmas káosz van benne.

Döntésképtelen, vagy időt húz?

Az ideális párkapcsolatban mindkét fél meg tudja fogalmazni, mit is szeretne. Ezt soha ne feledd el, ez ugyanis az egyik legfontosabb ismérve annak, hogy jó úton haladtok. Ha pedig valóban megtaláltad a hozzád illő férfit, a vágyaitok is összepasszíthatók.

Aki boldog, nem kapkod. Mindenre nyugodtan hagy elegendő időt, hiszen nem csupán a szebb jövő hajszolása, hanem az adott jelen megélése is fontossá válik számára. Annak, aki a megfelelő társsal tervezget, nem kell szoros határidőket kitűznie.
Ha azonban a párod folyton csak a jövőbe néz, és közben képtelen megérkezni a jelenébe, azaz inkább csak álmodozik, és nem cselekszik, kezdj el gyanakodni.

Valószínűleg csak hitegeti magát - és persze téged is - kettőtökkel kapcsolatban. Valójában nem áll még készen egy komoly párkapcsolatra.

Netán épp a "közös jövőtlenség" miatt vagy számára pont te a megfelelő? Veled biztosan nem teljesülhet be ugyanis majd semmi, hiszen neked - vele ellentétben -, pontos elképzeléseid és elvárásaid vannak. Sajnos ez utóbbi is veszélyes vizekre sodorhat.

Az álomkép földi mása

Aki ugyanis előre eldöntött paramétereknek szeretné megfeleltetni a párját, nagy valószínűséggel nem saját jogon dönt. Maga is megpróbál megfelelni valaminek a lelke legmélyén.

12 férfi, akivel semmiképpen se randizz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ugyanúgy csapdahelyzetben van tehát, mint a folyton habozó, jövőben élő. Őt, a "sablongyártót" viszont sokkal inkább a múltja tartja fogva, vagy talán épp a szülői ház. Netán éppen emiatt hajszol egy ideát - a lelkében nem tudott még leválni onnan. Amíg nincs valódi társa, aki elköteleződésre, családalapításra bírhatná rá, nem kell felelősséget vállalnia és felnőnie. Lélekben gyerek maradhat, a szülei vélt vagy valós igényeit szolgálva.

Mari - tudattalanul - így szerette volna például egyben tartani a szülei házasságát. Azt hitte, segíthet nekik azzal, hogy az apja és anyja megőrizheti a szülői szerepét. A férfinak így nem kell majd szembenéznie a nővel, és viszont, azaz a gyerek kirepülése után nem kerül mérlegre a párkapcsolatuk. Sok konfliktus, feszültség, ellenérzés és ellentmondás, sérelem bújtatható el ugyanis praktikusan az összetartó, közös szülői feladat mögé. Mindez azonban addig működhet, amíg van olyan gyerek, akiről gondoskodni kell. Marinak kapóra jött tehát Bence. A lány tudatosan nagyon vágyott már saját családra, tudattalanul azonban megpróbált hű maradni a szüleihez.

A döntés adta szabadság

A családfelállítás módszere az ilyen ellentmondásokat keresi meg. Segít elengedni a téves kötődéseket és a tudattalan fogadalmakat. Személyre szabottan deríti fel a rejtett háttérfolyamatokat, majd lehetővé teszi, hogy az illető a kezébe vegye a sorsát, maga határozzon arról, hogyan is szeretne élni. És innentől kezdve nyílik esélye egyébként arra is, hogy rátaláljon a számára valóban megfelelő társra.
Igen ám, de mi legyen a régivel? Tényleg le kell-e zárni egy ilyen viszonyt, mint amilyen Mari és Bence között volt? Hogyan lehet kilépni abból, ami szorosan fogva tart?

Amennyiben ilyen helyzetben vagy, készíts két listát. Az elsőben sorold fel mindazt, amire vágynál, a másodikban pedig vesd össze a vágyaidat a valósággal. Ha túl nagy a különbség, nem érdemes tovább taktikáznod. Hiú ábránd abban hinned, hogy a pasi megváltoztatható. Ha őt akarod formálni, magad elől bújsz el.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Előfordulhat persze, hogy sikerült mindkettőtöknek elengednetek azt a rejtett hasznot, ami összehozott benneteket. Ilyenkor, ha folytatni nem is, ám tiszta lappal újra elkezdeni talán tudnátok a kettőtök viszonyát. Nem mindig van ilyen megoldás, ezért még egy kérdést kell feltenned magadnak. Mi a jobb: érzelmileg vegetálni egy párkapcsolatban, vagy keresgélni, kivárni, netán az átmeneti magányosság árán is? Az utóbbi út valóban kockázatos, ám az egyetlen esély a nyerésre, hogy azokat a vágyaidat, amelyeket felsoroltál, beteljesítsd.

Voltál már se veled, se nélküled kapcsolatban?

OLVASD EL EZT IS!

gondolkodnak
  • féltékenység
  • viszony

Négyen egy ágyban

csoport jo lead
  • szerelem
  • párkapcsolati probléma

- Nem a szerelmemhez mentem férjhez!

Ezt is szeretjük