Miből jöttek rá a férfiak, hogy a barátnőjük az igazi? 6 pasi őszinte vallomása

Voltak, akiknek rögtön egyértelmű volt, de olyanok is, akiket egy-egy, néha furcsa helyzet döbbentett rá arra, hogy a párjuk az igazi.

Az igazi felismerése
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A romantikus filmekben a legtöbbször valahogy rögtön az első találkozás alatt belehasít a párba - vagy legalább az egyik félbe -, hogy a másikkal szeretnék leélni az életüket. Első látásra egymásba szeretnek, és, bár mindig akad egy kis bonyodalom, szinte rögtön tudják, hogy össze akarnak házasodni, és nem szeretnének már más férfit, illetve nőt az életükbe.

A való életben viszont általában teljesen máshogy zajlik mindez. A kapcsolatok sokszor lassabban alakulnak ki, és a párok gyakran csak jó néhány randi vagy együtt töltött hónap után szeretnek igazán egymásba, és ébrednek rá, hogy a társuk lesz az igazi. A Men’s Health és a Redbookmag úgy döntött, feltérképezi a valóságot, és kifaggatja a pasikat arról, hogy melyik volt az a pillanat, amikor rájöttek, hogy a párjukkal akarják leélni az életüket.

A nagy felismerés szokatlan helyzetekben

- Felébredtem az éjszaka közepén magas lázzal, és tényleg undorítónak éreztem magam, annyira beteg voltam. Egy hónapja randiztunk akkor a párommal, és úgy gondoltam, hogy haza kellene mennie. De ő ott maradt, felkelt, és gondoskodott rólam. Egy lányt sem láttam még olyan türelmesen és odaadással ápolni senkit, mint ahogy ő tette velem. A szívem legmélyén ekkor éreztem, hogy ő az igazi - mesélte a 32 éves Matthew. Egy másik férfinak pedig a szülei nyitották fel a szemét.

par kandallo

- Az elejétől teljesen beleszerettem, és tudtam, hogy ő való nekem, de akkor vált igazán világossá, hogy ez tényleg így van, amikor megláttam, hogy állnak hozzá a szüleim. Látni akartam, hogy alakul köztük a kapcsolat, ezért elmentünk egy családi nyaralásra. A végén azt mondták, hogy jobban teszem, ha eljegyzem ezt a lányt, mielőtt túl késő lesz. Persze, megfogadtam a tanácsukat - vallotta be a 28 éves Dan. Volt olyan is, akibe vacsorázás közben döntötte el, hogy elveszi a barátnőjét.

- A második randinkon a lány - aki már a feleségem - megevett 42 darab kagylót, majd szinte azonnal kérte az étlapot, hogy rendeljen még. Lehet, hogy furcsa, de én akkor szerettem bele teljesen, és akkor döntöttem el, hogy vele akarom leélni az életemet - mesélte Ben.

Romantikus vallomások

- Abban a pillanatban tudtam, hogy ő a nagy Ő, amikor először megláttam. Odajött, köszönt, kezet fogtunk, és nekem ennyi elég volt ahhoz, hogy teljesen elvarázsoljon. Három hónapon keresztül győzködtem, hogy jöjjön el velem egy randira, most pedig már több mint négy éve házasok vagyunk - mesélte a 34 éves Seth. Egy másik férfinak pedig a sorozatos kudarcélmény nyitotta fel a szemét.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Egy hónap alatt kirúgtak a munkahelyemről, ki kellett költöznöm az albérletemből, és elvesztettem egy családtagomat is. Minden a lehető legrosszabbul alakult, de ő végig mellettem volt, és mindent megtett, hogy jobban érezzem magam. Ő volt az egyetlen jó abban az időszakban, és ő volt az, aki miatt képes voltam újra talpra állni. Ekkor jöttem rá, hogy ő az igazi - mondta el a 31 éves Max, míg egy másik férfi egy kirándulás alkalmával ismerte fel párjában a jövőbeli feleségét.

- Egyszer februárban kirándulni voltunk a hegyekben, de én megcsúsztam, aztán megragadtam őt, és mindketten nagyot estünk. Jót nevettünk az egészen, és tudom, hogy kicsit klisének hangzik, de annyira jó és emlékezetes pillanat volt, hogy ott jöttem rá, csak őt akarom az életem hátralévő részében. És akkor is mondtam neki először, hogy szeretem - mesélte Justin.

A pasik vallomásai bizonyítják, hogy a lehető legfurcsább vagy leghétköznapibb szituációk is képesek meghozni a felismerést, hogy a másik az igazi. Nem kell mindennek olyan tökéletesnek lennie, mint a filmekben: a lényeg az, hogy mit éreztek, és mit akartok.

Ezt is szeretjük