Halála után sem hagyta magára gazdáját a hűséges ír kutya - 14 éven keresztül őrizte a férfi sírját
Greyfriars Bobbyt a világ egyik leghűségesebb kutyájának tartják. 14 éven keresztül, egészen haláláig őrizte gazdája sírját.
A kutyák szeretetéről, hűségéről rengeteg történet szól. Greyfriars Bobby, az ír eb megható sztorija igazi legendává vált, a négylábú ugyanis halála után sem hagyta magára imádott gazdáját.
Bár csak két boldog évet töltöttek el együtt, a skye terrier egész életében megőrizte a gondját viselő férfi emlékét. Olyannyira nem tudott, és nem akart tőle elszakadni, hogy halála után állítólag 14 éven keresztül őrizte sírját.
Halála után sem hagyta el gazdáját a kutya
John Gray feleségével és fiával érkezett Edinburgh-be a 19. század közepén. Az egykori kertész nagyon nehezen talált munkát, de végül sikerült elhelyezkednie a helyi rendőrségnél éjszakai őrként. Hogy ne legyen egyedül, magához vett egy kutyát, akit Bobbynak nevezett el. Mindig együtt járőröztek, együtt jártak a vásárba, és a közeli vendéglőbe is, az egész környék ismerte őket.
Nem sok együtt töltött idő jutott azonban nekik. A férfi elkapta a tuberkulózist, és 1858. február 15-én elhunyt, így több mint két évet lehetett csak Bobbyval. A Greyfriars Kirkyard temetőben helyezték örök nyugalomra, temetésén pedig kutyája is belopódzott a tömeggel. Mivel ebek nem tartózkodhattak ott, megpróbálták kitessékelni, elzavarni, ő azonban nem akart mozdulni, és mindig visszatért gazdája sírjához.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
14 éven keresztül őrizte a sírt
A temető gondnoka számtalanszor megpróbálta kitenni a kutyát, de végül megesett rajta a szíve, és menedéket készített neki két nagy kőből, ahová behúzódhatott a rossz idő elől. Bobby csupán napi egyszer hagyta el a sírt, amikor is ahhoz a helyi étteremhez ment ételt kunyerálni, ahol gazdájával is sokszor ettek. A kutya nagy hírnevet szerzett a környéken, sokan csodálták, és sokan szerettek volna gondoskodni róla, ételt is helyeztek ki neki, ám Bobby hajthatatlan volt: 14 éven keresztül, egészen 1872-es haláláig őrizte John nyughelyét. Ugyanabban a temetőben helyezték őt is örök nyugalomra, nem messze gazdája sírhelyétől.
Nyakörvét az edinburgh-i múzeumban őrzik, halála után egy évvel pedig a brit filantróp, Lady Burdett-Coutts, akit lenyűgözött az eb története, egy szoborral díszített ivókutat állíttatott az emlékére. Bár a sztori egyes részleteit sokan megkérdőjelezik, például azt, hogy hogyan élhetett egy temetőben ilyen sokáig, és néhány elmélet szerint csak a neki kitett ételért járt oda. Bobby létezése azonban bizonyos, és az is, hogy igazi legenda lett a hűséges kutyából. 1912-ben könyv jelent meg róla, 1961-ben pedig a Walt Disney meg is filmesítette életét Kutyahűség címmel.
Bobbie, a csodakutya
Bobbie az oregoni Silvertonból származó Brazier család házi kedvence volt. Gazdái imádták a skót juhászkutyát, és teljes értékű családtagnak tekintették, nem mentek sehova nélküle. Így volt ez egy hosszabb utazásnál is, ami nem várt kalanddal végződött.
Az egész országot átgyalogolta a kutya, hogy megtalálja családját: így tért haza Bobbie, a csodakutya
Szívmelengető történet, ami ismét igazolja a kutyák elképesztő hűségét.
Elolvasom(Képek: Getty Images.)
OLVASD EL EZT IS!
- jennifer aniston
- eva mendes