Csúnya szavak szex közben (18+)
A szex során a hangok vágyfokozó hatással bírnak, de mi a helyzet a túlságosan őszinte szavakkal?
Ha szeretkezés közben inkább a hangosak táborát gyarapítjátok a pasiddal, és nem a csendes élvezőkét, nem kell zavartatnod magad egészen addig, amíg a szomszédokig nem jut el az örömötök. A hangos sóhajokon túl azonban sokak fantáziáját az erotikus beszéd is kifejezetten megmozgatja.
Az együttlétek során a nem éppen szemérmes mondatok néhány pasi szerint vágyfokozó hatással bírnak, és akár az orgazmus előtti utolsó lépcsőfokon is átlendíthetnek, de van, aki úgy gondolja, hogy nem az ágyba valóak. Mi a helyzet a szexi csúnya szavakkal?
A szexbeszéd, mint tabu
Ha párod nyitott gondolkodású, valószínűleg azok közé tartozik, akik nem vetik meg, ha a szex során a virágnyelv helyett az egyenes beszédet részesíted előnyben, és nemcsak a nemi szerveteket, de a vágyaidat is a nevén nevezed. Ha azonban kislánykorodtól arra neveltek, hogy a csúnya beszéd nem nő szájába való, és vannak dolgok, amiket nem nevezünk a nevükön, érthető, ha számodra ez a fajta nyíltság inkább tabunak számít.
Ez a szigor ugyanakkor gátlást is ébreszthet benned, ami nemcsak attól tart vissza, hogy csúnya szavakat használj szex közben, de megakadályozhatja, hogy kifejezésre juttasd a pasid felé a szex körül forgó gondolataidat. Hiszen úgy érezheted, illetlenség lenne megfogalmazni, milyen mozdulat hol és hogyan esne jól neked. Másrészt persze a csúnyább kifejezések iránti ellenszenv a pornónak is köszönhető, hiszen először a szexfilmekben beszéltek kendőzetlen nyíltsággal az együttlét részleteiről a párok. Ennek fényében pedig nem csoda, ha úgy érzed, bizonyos kifejezések nem tehetik be a lábukat a hálószobádba, mert egészen másképp szeretnéd megélni az együttlétet pároddal.
Ezt a belső ellenállást pedig akkor is nehéz lehet leküzdeni, ha már kiderült számodra, hogy a pasid nem ellenezné a dolgot, sőt, igazán izgatónak találná, ha néha nem éppen irodalmi stílusban eredne meg a nyelved az ágyban.
Ideális esetben ez a vágy a részéről azonban nem perverz, és nem kizárólag abból fakadhat, hogy pornón nevelkedett: könnyen lehet, hogy csak arra vágyik, hogy minden szempontból felszabadult és őszinte légy vele az ágyban.
Ha kellemetlenül érzed magad a csúnya szavak miatt, vagy úgy érzed, a párod kifejezetten pornós malacságokat követel tőled, nem kell engedned neki. A szex csak úgy lesz élvezetes, ha el tudod engedni magad, ehhez pedig az is kell, hogy csak olyat tégy, ami jólesik neked, és nem teljesen idegen tőled. Másrészt nagy különbség van a trágárságok és a nyílt szexuális kifejezések között: ez utóbbi szexi lehet, az előbbi viszont a meghittség rovására mehet, és lealacsonyítja a szexualitást.
Miért lehet izgató?
Szex közben minden érzékszerved kifinomultabban működik. Az izgalmadat fokozza a látvány, a vágyadat növeli a pasid forró bőrének érintése, ahogy a csókja íze is csak éhesebbé tesz.
Amikor pedig már javában a lényegnél tartotok, a kiadott hangok visszajelzésként szolgálhatnak, de egyúttal őszintébb élvezetről is árulkodnak, mintha csendben ölelnétek egymást. Másrészt a pasidnak is akkor a legélvezetesebb az együttlét, ha hallható is számára mindaz a gyönyör, amiben részesít téged.
Ha pedig nem csak hangos sóhajok hagyják el az ajkaidat, hanem rövidebb tőmondatokban juttatod kifejezésre, hogy mi esik jól, netán konkrét szavakkal utasítod őt az erogén zónáid felé, ösztönzően hathatsz a teljesítményére, és rendkívül izgató lesz a számára mindaz, amit hall. Ez a fajta nyíltság ugyanis az ágyban nem illetlenség, hanem a teljes őszinteség és merész közvetlenség velejárója. Ha pedig nem trágárságokkal, de mered nyers szavakkal illetni a szexuális fogásokat, az a te vágyadat is fokozhatja, emellett a legédesebb bók lehet, ha a pasid elmondja, mennyire finomnak találja a testedet.
Hogyan próbáld ki a pároddal közösen?
Ami a hétköznapokban csúnya szónak számít, nem feltétlenül obszcén az ágyban. Persze nem muszáj nyomdafestéket nem tűrő szavakat használnod: az is elég, ha csupán szexi kifejezésekkel élsz. Azt, hogy mi fokozza a vágyat, csak kettőtökön múlik.
Ha távol áll tőletek a nemi szervek néhány megnevezési formája, akkor találhattok finomabb kifejezéseket is, hiszen elég gazdag a nyelvünk szókincse. A legfontosabb szabály, hogy jól kell ismernetek egymást ahhoz, hogy tudjátok, mi izgató, és mi az, ami már lelombozza a másikat. Indításként írjatok egy listát a szexi szavakról, kifejezésekről, melyeket majd felhasználhattok: könnyen lehet, hogy már ennek az összeállítása is lázba hoz titeket.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha sikerül levetkőzni a gátlásaidat, és a szexi szavak vágyfokozó hatását is be akarod vetni az együttlétek során, törekedj a természetességre, ne játszd meg magad! Ügyelj a mértékletességre, hiszen ha túl sokat fecsegsz, pont a kívánt hatás ellenkezőjét érheted majd el, de mindenekelőtt csak olyan szavakat használj, melyeket te el tudsz fogadni, és pusztán a pasid kedvéért ne menj bele a játékba - csak akkor, ha szexinek találod.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- férfi
- szex