Nagyban segíti az életed, ha így beszélsz másokkal: az asszertív kommunikáció 7 titka
A nyílt és öntudatos élethez vezető út egyik kulcsa az asszertív kommunikáció.
Az asszertivitás olyan kommunikációs készséget, cselekvési mintát jelent, mely során az interakcióba lépő személy őszintén és magabiztosan tudja kifejezni érzéseit és igényeit olyan szituációkban is, amik érzelmileg megterhelőek, ennek megfelelően nem támadja a másikat, hanem a kölcsönös megegyezésre törekszik.
Az asszertív kommunikáció célja a konfliktusok feloldása, ami mindkét fél érdekeit és igényeit szem előtt tartja anélkül, hogy behódolna a másiknak, vagy próbálná dominálni.
Hogyan tudsz asszertívan viselkedni
Az asszertivitás két alappillére az értő figyelem és őszinte önkifejezés. Ezeket az adott helyzethez és beszélgetőpartnerhez igazodva alkalmazza annak érdekében, hogy saját érdekérvényesítése ne menjen a másik fél vagy a külvilág rovására. Ehelyett a kölcsönösen megvalósuló boldogulás a cél, miközben a tárgyalófelek által létrehozott egyezményesség a külvilág számára is pozitív értékeket képvisel.
Az asszertivitás elérésének érdekében a tárgyalófeleknek a passzív és aktív attitűdöket ki kell egyensúlyozniuk. Az értő és figyelő magatartás úgy teljesedhet ki, hogy aktív, támogató szavak és testbeszéd kíséri, hogy a megnyíló fél igazán őszinte lehessen.
Az asszertív kommunikáció egy-egy módja vagy eszköze sok ember alapvető közlési eszköztárában megtalálható, melyeket szocializációja során már elsajátított. Ezek tudatos használata sok szorongást és abból származó mentális problémát, például függőségi állapotokat oldhat fel, és kezelhet céltudatosan.
Értsd meg önmagad!
A magabiztosság szóban már minden benne van. Amíg nem érted, hogyan működsz, és hogyan lehetsz megingathatatlan abban, amit szeretnél elérni, azt sem igazán tudod majd, mi az, amit mindenképp el szeretnél kerülni. A kellő önismeret lesz az, ami segít a saját határaid felismerésében, és az esetekében, amikor nem közelednek feléd kellő tisztelettel és méltósággal.
Határozottan közöld érzéseidet és igényeidet!
Miután letisztáztad magad belülről, összeszedetten és céltudatosan fogalmazhatod meg a gondolataidat. Ne legyenek benned ellentmondások, az igényeidnek és általad képviselt értékeidnek összhangban kell lenniük azzal, amit szeretnél elérni.
Fogalmazd meg gondolataidat akár többször is, hogy minden disszonanciát kiszűrhess, és csak ezután indulj neki egy megbeszélésnek, társalgásnak, de mindenképp bizonyosodj meg róla, hogy önérvényesítési törekvéseidnek ne essenek áldozatul a másikéi. Az agresszív vagy tolakodó magatartás nem ugyanaz, mint a határozott.
Nem tudsz mások helyett cselekedni!
Az, hogy más emberek hogyan reagálnak a te asszertivitásodra, nem a te felelősséged. Csak a saját cselekedeteidért, érzéseidért, gondolataidért felelsz. Amíg biztos vagy abban, hogy nem lépsz át bizonyos határokat, te mindent megtettél. Abban az esetben viszont, hogy ők tesznek negatív lépéseket feléd, kerüld el, hogy te is ilyen módon válaszolj nekik!
A legjobb, ha nyugodt maradsz, amint intenzívvé válik egy szituáció. Amíg jól kezeled a helyzetet, megvan az előnyöd, hogy nem kell felelősséget vállalnod azért, ha zátonyra fut a beszélgetés.
Fejezd ki magad pozitívan!
Ne tartsd magadban, ami benned van, de ügyelj arra, hogyan fogalmazol! Ne félj kiállni magadért, és szembesíteni másokat viselkedésükkel, ha azokat sértőnek találod! Nyugodtan legyél mérges, teljesen természetes érzés! Arra viszont ügyelj, hogy érzéseid ne adják azt a tévképzetet, hogy rosszul bánhatsz másokkal!
Légy nyitott pozitív és negatív kritikákra egyaránt!
A kritika fejlődésedet szolgálja, így a legjobb, ha ugyanolyan nyitottan, hálásan és alázatosan fogadod őket. Sokszor előfordul, hogy valaki nem ért egyet az őt ért kritikával, de ilyenkor az a megoldás, hogy előre felkészülünk az eshetőségekre. Próbáld magad úgy kifejezni, hogy az ne legyen túl visszautasító, sértődött vagy agresszív!
Tanulj meg nemet mondani!
Az nem elég, hogy tudatosítod magadban saját határaidat, másokban is kell. A nemet mondás gyakorlásával elejét veheted annak, hogy mások kihasználjanak. Törekedj az egyenlő erőviszonyok kiépítésére!
Semmi sem tetszik teljes mértékben mindig mindenkinek, ezt alapvetően fontos észben tartani. Így véletlenül se áldozd be magad, csak mert másnak kis szívességet tennél! Helyezd magad nyugodtan az első helyre a saját életedben, és ne gondold, hogy önzés, ha nemet mondasz valamire! Magyarázkodnod sem kell, egyszerűen csak mondd meg, ha valami nem fér bele, nem tudsz rá időt szakítani! Természetesen ilyen estekben is törekedj arra, hogy senki ne sérüljön!
Tanulmányozd az asszertív kommunikációs technikákat!
- Amikor igényeid és gondolataid, problémáid kifejezésére kerül a szó, énközpontú kijelentéseket használj, és kerüld a másik fél viselkedésének körbeírását, valahogy úgy fogalmazd meg: így érzem magam, így érint, azt gondolom.
- Ha elsőre nem ér célba, amit szeretnél, ne félj újra és újra megnyilvánulni, egyre inkább kifejezni őket és akár a következményeket is, hiszen te sem azért fejezed ki a nemtetszésedet, mert neked az annyira mindegy. Természetesen az agresszív viselkedés ebben az esetben sem megengedett.
- Te is mindig próbáld meg érzékelni, felismerni és megérteni, hogy a másik fél hogyan látja az adott szituációt! Ennek segítségével mérlegelheted az álláspontját, ezzel is megkönnyítve a kettőtök közötti kommunikációs folyamatot.
- Előfordulhat, hogy az adott szituációban túlságosan is érzelmes vagy, nem kontrollálod megnyilvánulásaidat, ezért jó, ha tudatosan időt kérsz.
- Figyelj arra, hogy milyen szavakat használsz, és kerüld a feltételes módokat! Határozottan fejezd ki, mit szeretnél! Például ahelyett, hogy úgy kérdezel: "... meg tudnád-e csinálni?", mondd nyugodtan, hogy "megcsinálod...?"
- Előfordul, hogy a határozottság fokozása nem szükséges ahhoz, hogy a másik fél megértse, ha valamit szeretnél, vagy nem szeretnél, ilyenkor elég, ha csak megismétled, amit szeretnél, ugyanabban a hanghordozásban és szóhasználattal. Viszont az ismétlés és a tolakodó viselkedés között is van határ, amit nem illik átlépni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezzel a technikával nyerik meg a tárgyalásokat a sikeres vezetők: példa az asszertív kommunikációra
Az üzleti kommunikáció során fontos, hogy a másik fél érdekeit ne sértsd meg. Ezért hallgasd végig figyelemmel a partnert, és fogadd el a nézőpontjait, de természetesen te is közöld higgadtan a saját elképzeléseid! Emellett jól kell kérdezni. Például: miért fontos ez az ön számára? Elmondaná az indokait, kérem? Mit kell tennem ahhoz, hogy...? Ennek a módszernek az alkalmazásával nem ellensége leszel a tárgyalófélnek, hanem egy olyan, együttműködésre hajló személy, akivel a közös érdekek miatt meg lehet találni a legkedvezőbb megoldást. A technika segítségével a tárgyalás lezárásaként nyerő-nyerő helyzet valósulhat meg.
Ezzel a technikával nyerik meg a tárgyalásokat a sikeres vezetők: példa az asszertív kommunikációra
Az asszertív ember nem dominál, de nem is hódol be.
Elolvasom(Képek: Getty Images.)
OLVASD EL EZT IS!
- intelligencia
- öltözködés