18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Forró anális szextitkok (18+)

Hogy a nő is élvezze

Ha szeretnéd, hogy kedvesed ne csak miattad ugorjon fejest az anális szex rejtelmeibe, tudd meg, hogyan teheted sámára is élvezetessé!

Ami a legtöbb férfit izgatja, és a legtöbb nő számára tabu, az minden bizonnyal az anális szex. Míg a hátsó kertben tett látogatás a legtöbb férfi-összejövetel központi témája, ha csak vágy szintjén is, addig a női fecsegés ezen a ponton rendszerint befagy, és még barátnők között is akad valaki, aki a téma hallatán elpirul, és inkább könnyedebb téma felé tereli a szót.

Mert az anális szex sokak szerint nem a leggusztusosabb közösülési forma, és a nő számára kizárólag fájdalmas és megalázó lehet. Pedig ezek a tabuk ma már nem érvényesek, és ha mindkét fél levetkőzi görcseit, és megteremti a szükséges higiéniás körülményeket, a szex ezen formája is lehet a közös gyönyör forrása.

Ha tehát jól közelíted meg a témát, egyáltalán nem biztos, hogy párod végérvényesen és örökre elzárkózik az anális szexnek még csak a gondolatától is. Ha megtapasztalja, hogy ez az újszerű élmény számára is kellemes és gyönyörteli lehet, akár még az is előfordulhat, hogy időnként ő tereli majd együttléteteket olyan irányba, hogy anális örömökben részesítsd.

Az első lépések

Ha kedvesed nem szakavatott mester az anális szex témakörében, először rendkívül óvatosan kell megközelítened. Ha hajlamos vagy hamar a lényegre térni, ez esetben légy átlagon felül türelmes, és feltétlenül fordíts elegendő időt a körültekintő előjátékra!

Amire szükséged lehet

  • Fogászati kendő
  • Óvszer
  • Síkosító

A legtöbb nő popsija igen érzékeny terület, és ha a kezdeti görcsök feloldódnak, nagyon könnyen ingerelhető. A legpraktikusabb, ha egy forró hátmasszázzsal indítasz, majd végigcsókolgatod és cirógatod párod egész testét, egészen a popsijáig. Ezalatt engedd, hogy oldalra feküdjön, te pedig helyezkedj a háta mögé, és ebből a pozícióból ölelve simogasd a melleit. Egy idő után a bugyi szentélyének határát is átlépheted, sőt, a legjobb, ha ettől a fölösleges ruhadarabtól rövid úton megszabadítod kedvesed, így ugyanis fenekéhez is könnyebben hozzáférsz.

Felváltva simogasd kedvesed legérzékenyebb testrészét és a popsiját, azonban, mivel a szezont a fazonnal nem illik keverni, feltétlenül ügyelj arra, hogy míg elől vagy intenzívebben elfoglalva, addig hátul ne kerülj az ánusz közelébe. Ha a higiéniai kérdés valamelyikőtöket túlságosan zavarja, szerezzetek be egy adag fogászati kendőt egy orvosi segédeszközöket árusító boltból. Ez az óvszerhez hasonló anyagú kendő biztosítja, hogy ne kelljen kevésbé tiszta bőrfelülethez érned, azonban az érzékelést nem gátolja meg.

Forró játékok

Ha kellőképpen felszerelkeztél, a körültekintő izgatás után fokozatosan megközelítheted a hátsó bejáratot. Amint kedvesed ánuszával kezdesz foglalatoskodni, feltétlenül használj síkosítót, ez ugyanis minden simítást sokkal erotikusabbá tesz, illetve megakadályozza, hogy fájdalmat okozz. Először csak óvatos, körkörös mozdulatokkal simogasd párod legszűkebb nyílását, majd a simításokat időnként vegyítheted apróbb nyomásokkal is. Ha kedvesed nem hátrál meg, akkor egyik ujjaddal lassan behatolhatsz popsijába. Ekkor úgy folytasd az izgatást, mintha hüvelyében járnál, azonban légy lassú és óvatos. Ha minden jól megy, fokozatosan érezni fogod, ahogy izmai ellazulnak.

Fontos!
Ha bármelyik szakaszban azt érzed, hogy párod hirtelen görcsössé és elutasítóvá válik, mindenképpen tartsatok szünetet, és beszéld meg vele, hogy mitől ijedt meg!

A lényegre térve

Ha párod már kellőképpen felizgult, izmai pedig elernyedtek, lassan a lényegre térhetsz. Nagyon fontos azonban, hogy ebben a helyzetben feltétlenül használjatok óvszert, mivel egyes nemi betegségeket az anális szex útján is tovább lehet adni, nem beszélve a csúnya fertőzésveszélyről. Behatolás alatt feltétlenül legyél lassú és óvatos, de a legjobb, ha hagyod, hogy párod vezessen be a hátsó kertbe. Ebben az esetben még az sem kimondottan hátrány, ha erekciód nem a leghatalmasabb, így ugyanis kevésbé lesz fájdalmas a behatolás. A továbbiakban se kapcsolj azonban rögtön magasabb fokozatra, hanem sekélyebb, lassabb lökésekkel várd ki azt az időt, amíg kedvesed megszokja a furcsa helyzetet.

A szeretkezés során számos lehetőség nyílik arra, hogy párodat eljuttasd a csúcsra. Kimondottan izgató lehet, ha az anális szexet kombináljátok a vibrátorral, és élvezed, ahogy partnered magát kényezteti.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Az irányítást te is átveheted, azonban, ha nincs kéznél kedvesed kedvenc játékszere, még mindig izgathatod a csiklóját, csak arra ügyelj, hogy ne azzal a kézzel, amivel nemrég még hátul jártál. Ezekkel a módszerekkel az anális szex nemcsak neked lesz egy egészen különleges élmény, de akár közösen is átélhetitek a gyönyört.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük