Rég hallottunk Hujber Feriről: az 5 éve Londonban élő színész most ezért szólalt meg
Hujber Ferencet is megrázta Erzsébet királynő halála, mélységesen tisztelte.
Hujber Ferenc 2001-ben a Valami Amerikával robbant be, Herendi Gábor vígjátékának 2018-as második és 2018-as harmadik részében is szerepelt.
Közben olyan filmekben láthattuk, mint az Állítsátok meg Terézanyut! vagy a Magic Boys, a Jóban Rosszban és a Hacktion című sorozat.
Hujber Ferenc Londonban
2003-ban, sikerei csúcsán Hujber Feri azt mondta, Ausztráliába költözik, de végül 2004-ben feleségével, Tölgyesi-Khell Cynthiával Londonba mentek, ahol a színész pizzafutárként és egy luxusétteremben pincérként is dolgozott. Hazaköltöztek, fiuk, Noel 2008 októberében, lányuk, Noa 2014 októberében született meg. Házasságuk több hullámvölgyet is megélt, 2017 őszén derült ki, hogy beadták a válási papírokat.
A színész öt éve Angliában él, ahol titokban megnősült. 2020 novemberében A Konyhafőnök VIP-ban láthattuk, de csak a műsor forgatására tért vissza Magyarországra. Egy hónappal később a Fókuszban árulta el, hogy felesége karácsonyra van kiírva a kisfiukkal.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hujber Ferenc ismét a Fókusznak szólalt meg, most Erzsébet királynő halála kapcsán nyilatkozott. A tévé előtt ült egy barátjával, a felesége vasalt, a gyermeke játszott, amikor a BBC-n a feketébe öltözött bemondó közölte, hogy elhunyt II. Erzsébet, majd lejátszották a himnuszt.
- Húsz éve nem álltam föl, de most igen, azt mondtam, a királynő megérdemli. Nagyon megható volt, és őszintén kiszakadt belőlünk a barátommal, aki már húsz éve Londonban él, hogy: „God Save the Queen, Long Live the King!” (Isten óvja a királynőt, éljen a király! - a szerk.) És sírtunk. Nagyon-nagyon megrendítő volt. Azt mondtuk, itt állunk Londonban, és része vagyunk a történelemnek. Ezt soha nem felejthetjük el.
Hujber Feri azt mesélte, már csütörtökön hatalmas tömeg gyűlt össze a Buckingham-palota előtt, hogy leróják tiszteletüket. Szerinte az utolsó olyan ember ment el, akit az egész világ tisztelt és szeretett. Hetven évig méltón képviselt egy országot, a koronát úgy, hogy ő maga volt a korona, nem engedhetett magának semmit, ami bemocskolhatta vagy besározta volna.
Én ezt a hölgyet mérhetetlenül tisztelem, és nagyon szeretem. Nekem minthogyha a nagymamám lett volna.
Magyar műsorvezetők, akik külföldön kezdtek új életet
Gombos Edina 2002-ben a TV2-nél kezdett dolgozni, egészen 2015-ig láthattuk a csatorna produkcióiban. Hét évvel ezelőtt költözött családjával Floridába. Képes összeállításunkban mutatjuk, hogy él ma Gombos Edina és családja Amerikában, valamint összegyűjtöttük, kik azok az egykori tévések, akik szintén külföldön kezdtek új életet.
Gombos Edina 7 éve költözött Floridába: így él most a TV2 egykori műsorvezetője
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!