Oszvald Marika unokája idén 3 éves: Vince fülig érő mosolyától mindenki elolvad
Oszvald Marika büszkén mesélt bájos unokájáról, mint kiderült, Vince nemrég súlyos beteg volt.
Oszvald Marika unokája 2022 nyarán látta meg a napvilágot, Vince idén már hároméves lesz.
Oszvald Marika unokája, Vince
Oszvald Marika már majdnem letett arról, hogy nagymama legyen, ám 2022 júliusában lánya 43 évesen életet adott kisfiának, Vincének. A színésznő nem is lehetne boldogabb, valósággal fürdőzik ebben a szerepben és amikor csak teheti, tölt közös időt az idén már harmadik születésnapját ünneplő, szöszi gyerkőccel.
A hot! magazinban közös fotó jelent meg róluk, az egyelőre még bölcsis éveit töltő Vince szuper cuki a kis sapijában, és az sem kérdés, hogy remekül érzi magát nagymamája társaságában, hiszen fülig ér a mosolya.
– Minden szabad percemet igyekszem vele tölteni, és amikor együtt vagyunk, nagyokat játszunk. Ilyenkor ő tűzoltó vagy éppen börtönőr, és engem zár be a gardróbba. Amikor „kiszabadulok”, akkor menekül, és sikongat, hogy „Stop!” – mesélte a 72 éves művésznő a lapnak a közösen töltött pillanataikról.
Az is kiderült, hogy a téli időszakban a mókát és kacagást beárnyékolta, hogy Vince súlyos beteg lett, tüdőgyulladást kapott, melyből sok idő volt, mire teljesen felépült.
– Karácsony óta vírusba be, vírusból ki; talán a tavasz végre végleges gyógyulást hoz. Vince súlyos beteg volt, tüdőgyulladáson esett át. Most az édesanyja fázott meg csúnyán, ezért a nagypapája és én vigyázunk rá, ideköltöztem néhány napra, a lányom pedig az én házamba, nehogy az unokám visszafertőződjön – derült ki.
Stohl András 2 és fél éves lánya és az unokája: Bella és Róza így ölelik egymást
Stohl András kicsi lánya és unokája tündériek a közös fotón.
ElolvasomCover-fotó: RTL
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- jakupcsek gabriella

















