Makranczi Zalán kitálalt: ilyen Szinetár Dóra családja a négy fal között
Makranczi Zalán kitálalt arról, milyen egy színészcsaláddal együtt élni.

Makranczi Zalán egy kiváló színészcsaládba került, amikor Szinetár Dórával 2015-ben összekötötték az életüket.
Makranczi Zalán Szinetár Dóra családjáról
Szinetár Dóra szülei méltán elismert művészemberek. Édesapja, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas filmrendező, a Magyar Operaház egykori főigazgatója, a Magyar Televízió egykori elnökhelyettese, Szinetár Miklós. Édesanyja, Hámori Ildikó szintén Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A színészcsalád ráadásul együtt él egy házban, de külön lakásokban. Makranczi Zalánnak azonban nem esett nehezére a beilleszkedés, sőt, mára már teljesen természetes neki ez a helyzet, amiről a Három igazság/Palikék világa című műsorban beszélt.
– Nekem nagyon furcsán van összerakva az agyam, meg a mindenem, én valahogy nem tudok félni vagy megijedni emberektől, és nem is szoktam – kezdte, majd felmerült a kérdés, ha ennyi színművész él egy családban, akkor mennyi „szakmázás” van otthon.
– Egyfolytában szakmázunk, megállás nélkül, folyamatosan, rengetegszer. A vasárnapi ebédek azok szakmázással telnek. Nem egy ízléssel, hála a jóistennek, de nem is nagyon különböző ízléssel. Egyszerűen tudunk ezekről a dolgokról beszélni. Mindannyian kultúremberek vagyunk, nem kerülnek elő a bunkósbotok, de az egyikünknek tetszik valami, a másikunknak nem, ilyen van, de elfogadjuk. Ízlésről nem vitatkozunk.
Ritka, hogy egy színészcsalád ennyire összejön, ami kívülállóként akár ijesztőnek is tűnhet, de Makranczi elmondása szerint inkább szórakoztató.
Szinetár Dóra betekintést engedett az otthonába: ilyen hangulatos nappalira sokan vágynak
Szinetár Dóra egy igazán bensőséges pillanatban engedett betekintést csodás otthonába.
ElolvasomCover-fotó: RTL / Sárosi Zoltán

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!