Ennyi folyadékot kell innia a kismamának nyáron - A nőgyógyász szerint
És még mire érdemes figyelni, ha nyáron vagy várandós?
A forró hónapok több olyan veszélyt is rejtenek, melyek könnyen veszélyeztethetik a magzat és az anyuka egészségét, hiszen a hőség és a magas páratartalom még nagyobb terhet ró a várandósokra.
Hogy mi mindenre kell odafigyelniük a kismamáknak, azt dr. Murshed Mohamed főorvostól, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyászától kérdeztük meg.
Mennyi folyadékot igyon a kismama nyáron?
A várandósoknak a testhőmérséklete már eleve egy kicsit magasabb, a vérkeringésük fokozottabb, így a külső hőmérsékletből származó plusz hő miatt még rosszabbul viselhetik a meleget. Az egyik legfontosabb a nyári hónapokban a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása, hiszen a kánikulában nagyobb eséllyel kerülünk dehidratált állapotba. Ez a terhesség során megelőzendő, hiszen rendkívül veszélyes lehet.
A kismamák esetében kellő mennyiségű folyadék fogyasztása hiányában nemcsak oylan kellemetlen tünetek léphetnek fel, mint a szédülés, fejfájás, hanem ödéma is, sűrűbbé válhatnak a Braxton-Hicks összehúzódások - jóslófájások -, sőt, súlyos esetekben a hőkimerültség születési rendellenességeket vagy placentaproblémákat is okozhat.
Legalább 2,5-3 liter folyadék nyáron
Várandósság során minimum 2 liter folyadékot fogyasszon a kismama - nyáron ennél többet, 2,5-3 litert is. Természetesen ezt nem csupán vízből lehet fedezni, ebbe a levesek, gyümölcsök fogyasztása is beleszámít. Amire fontos ügyelni, hogy a kávé, tea vízhajtó hatásúak, így ezeknek fogyasztását jobb mérsékelni.
Biztonságos strandolás kismamaként
Kevés olyan ember van, aki a nagy kánikulában ne szeretne strandolni és megmártózni a hűsítő vízben. Erről persze a kismamáknak sem kell lemondaniuk, ám fontos néhány szabály betartása. Az első, hogy a legnagyobb melegben - 11 és 16 óra között - lehetőleg az árnyékban kell maradni, és természetesen fontos a magas faktorszámú naptej is. Csobbanást követően száraz fürdőruhát kell felvenni, hiszen a meleg, nedves környezetben megnő az intimfertőzések esélye. Ezekre a várandósok eleve hajlamosabbak, így nagyobb odafigyelést igényel a fertőzések prevenciója.
Ha mégis olyan tünetek jelentkeznek, mint a megváltozott mennyiségű, állagú, szagú intimfolyás, úgy mielőbb orvoshoz kell fordulni, aki megfelelő terápiát javasol, melyet terhesség során is alkalmazni lehet. A nőgyógyászok ilyenkor gyakran javasolják a lactobacilluskúrát - akár megelőzés gyanánt is -, hiszen ezek segítenek fenntartani a hüvely savas pH-ját - mely nem kedvez a kórokozók szaporodásának.
Az ödéma csökkentése
A terhesség során gyakori probléma a lábak ödémája - főleg az utolsó trimeszterben - a megnövekedett vízvisszatartás, a lassuló nyirokkeringés és az esetleges visszértágulatok miatt. Ez olyan zavaró tüneteket okozhat, mint a nehézláb-érzés, zsibbadás, fájdalom. A probléma a nyári melegben súlyosbodhat az erek tágulása miatt. Ilyenkor érdemes felpolcolni a lábakat, illetve kompressziós harisnyát hordani, valamint bőséges mennyiségű folyadékot fogyasztani - tanácsolja dr. Murshed Mohamed főorvos, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyásza. Az esetek többségében a végtagok ödémája normális a terhesség során, ám érdemes odafigyelni rá, mivel olykor terhességi magas vérnyomást - ekkor a kéz/arc is ödémássá válik -, illetve terhességi cukorbetegséget jelezhet. Szintén figyelemfelhívó, ha csupán az egyik láb dagad és fáj - esetleg el is színeződik -, ugyanis az mélyvénás trombózisra utalhat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Milyen tünetek esetén fordulj orvoshoz?
- Rendszeres összehúzódások vagy görcsök,
- hüvelyi vérzés,
- szivárgó folyadék a hüvelyből - ez lehet magzatvíz,
- az arc vagy a kéz ödémája - preeklampszia jele lehet,
- fejfájás vagy homályos látás - preeklampszia jele lehet,
- a magzati mozgás hiánya,
- fájdalom vizelés közben,
- intimfertőzésre utaló jelek.
Kolinban gazdag ételek kismamáknak
Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság javaslata szerint kolinból a napi ajánlott mennyiség 400 mg, terhes és szoptató anyukáknak 480-550 mg. Mutatjuk, milyen kolinban gazdag ételekkel érdemes fedezni a napi szükségletet.
Igen jót tesz a magzat agyi fejlődésének: 8 kolinban gazdag étel, amit minden kismamának érdemes fogyasztani
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- terhesség
- terhes
5 mondat, amit soha ne mondj egy terhes nőnek - Édesanyák vallanak
- nagymama
- terhesség
Hogy kerül a gyerek a nagymama méhébe? Megható rajzon a magyarázat
- terhesség
- megtermékenyítés