Van, amikor árt, ha a szülő tanul a gyerekkel: mikor jobb egyedül hagyni a leckével?

Nem minden szülő érez arra késztetést, energiát magában, hogy leüljön a tanuló gyerek mellé. Talán azt akarja, hogy a gyerek maga oldja meg a házi feladatot, talán a munkája, a háztartás, a kisebb gyerekek foglalják le annyira, hogy az iskolás leckéjére már nincs kapacitása. Olyan szülő is van, aki viszont, ha kell, ha nem, együtt tanul a gyerekkel.

Egyik véglet sem jó. Sem az, ha a szülő egyáltalán nem foglalkozik vele, kész-e a lecke, és hogy sikerült megoldani, sem az, ha túlbuzgó. Utóbbi kifejezetten ártalmas lehet.

Mikor indokolt, és mikor nem indokolt segíteni?

Az indokoltság, illetve indokolatlanság kulcstényezők. Ha a gyerek egyedül is boldogul, nem jelzi, hogy problémája van a házival, a szülő elég, ha figyel rá, hogy meglegyen a lecke, és esetleg kikérdezi az anyagot. Nem kell leülni az olyan gyerek mellé, akinek erre nincsen szüksége.

Az, ha valaki szükségtelenül ott van, gátolja a gyereket a koncentrálásban. A leckeírás levezénylésével keretek közé szorítja, akadályozza őt. Olykor még gondolkodnia sem kell, mert a szülő megteszi helyette. Szarvashiba, ha még előre el is árulja a válaszokat, esetleg olyan erősen sugallja azokat, hogy egy ovis is kitalálná. A rávezetés csak akkor jó, ha a szülő nem súg túl sokat.

A szükségtelenül nagy mértékű szülői segítség abban is gátolja a gyereket, hogy önállóan megtanuljon tanulni. Ennek az elsajátításában az elején természetesen elkél néhány irányadó tanács, de idővel ezeket alkalmazni is hagyni kell. 

A túlbuzgó jelenlét akkor különösen ártó, ha a szülő úgy akar segíteni, hogy maga sem érti a feladatot. Például, nem volt jó matekból, most mégis magyarázni próbál, alig tud angolul, de próbál mondatokat eszkábálni. Ha a szülő nem alkalmas a szükség esetén hívható segítő szerepre, akkor egyáltalán nem baj, ha nem segít. Ettől nem lesz rossz szülő.

A magántanár-fogadás ugyan nem két forint, de valami máson megspórolható legalább heti egy alkalom, amikor valaki segít a gyereknek. Ő lehet akár egy, a témába vágó szakon tanuló egyetemista is, aki nem kér milliókat az órákért. Vannak iskolák, ahol szervezett korrepetálást is tartanak, ezekre is érdemes eljárnia a nehézségekkel találkozó gyereknek.

A túlbuzgó szülő 

Ahogy a borzasztó fáradt, leterhelt szülőt nem lehet hibáztatni, amiért nincs agya a gyerek tanulnivalójával foglalkozni, úgy a fékezhetetlen jó szándékkal segítő szülőt sem. De nem árt átgondolni, hogy miért szeretne minden áron segíteni a gyereknek.

Utóbbi esetben sokszor a fáradtan hazaeső gyereket sajnálja meg a szülő, és segíteni akar mielőbb túl lenni a feladatokon. Előfordulhat, hogy a szülőnek gyerekkorában sosem segítettek, pedig szüksége lett volna rá, és ezt szeretné jobban csinálni. Ritkább, de a túlbuzgóság oka lehet, ha a szülő a tanulást minden elé helyezi, tökéletességet követel. Az egykori osztályelső is kibújhat a szülőből, mert imádja a munkafüzet kérdéseit csípőből megválaszolni. Bármi is van a háttérben, a gyerek érdekeinek felismerése nagyon fontos.

Meg kell lelni az arany középutat

A házi feladat nem azért van, hogy a gyereket még otthon se hagyják békén. Az iskolában tanultak gyakorlására, visszaismétlésére, memorizálására, önálló alkalmazására ad lehetőséget. Mutatója annak is, mennyire világos a gyerek számára, ami az órán elhangzott, boldogul-e egyedül az azzal kapcsolatos feladatokkal. Ha a megoldási folyamatba a szülő túlságosan is beavatkozik, tévesen magyaráz, vagy túl sokat segít, a házi feladat rendeltetését veszti.

Mint mindenben, ebben is érdemes megtalálni az arany középutat. Segíteni, ha a gyerek igényli, vagy nem segíteni, ha nincs rá szüksége. Azt természetesen fontos figyelni, még a legzsúfoltabb napokon is, hogy a gyerek leüljön leckét írni, és, ha leült, tényleg azzal, és ne a mobiljával foglalkozzon. A szülő, ha bizonytalan, segítsen-e, és hogyan, a tanár tanácsát is kérheti, mire figyeljen, amikor a gyerek tanul.

• tanulás
• gyerekek
• diák
• szülő
• házi feladat
• segítség
• ártó
• Gyerek