Megbetegszik a család, ha megeszitek: ha ezt látod az ételen, már nem fogyasztható

Képeken mutatunk egy-egy baljós jelet hat ételen.

Az ember arra törekszik, hogy családja elé friss és egészséges ételt tegyen az asztalra, ám bizonyos helyzetek kérdéseket vetnek fel, mert nem egyértelmű, hogy mi fogyasztható még, vagy mi indult romlásnak. Így könnyen lehet, hogy az ember nem jól dönt, és a család megbetegszik, a baj pedig különösen a kicsik vagy a várandósok szervezetét viselheti meg. Az alábbi képek segítenek eloszlatni néhány gyakori kételyt az ételek ehetőségéről.

Mi legyen a tojással, ha megrepedt a héja? A legnagyobb óvatosság mellett is előfordulhat ilyen baleset, ilyenkor a legjobb azonnal felütni, és felhasználni. Ha viszont a tojás már a dobozban is sérült, tehát nem tudni, mikor repedt meg, nem érdemes elfogyasztani. Bár úgy mondják, hogy ha a héj alatti hártya ép, akkor a tojásnak nincs baja, kockáztatni mégsem érdemes, mivel ez esetben fennáll a szalmonellafertőzés veszélye.

A felvágottak esetében a szín és a tapintás a mutatója az étel frissességének. Ha a felvágott felülete ragacsos, az baljós jel. Amennyiben a színe sem a megszokott rózsaszínes-pirosas, vagy itt-ott elszíneződések vannak rajta, a felvágott valószínűleg nem friss, és könnyen megbetegítheti a családot. A szürkés, zöldes, illetve fehéres szín vészjósló jel lehet.

Fotó: medicaldaily.com

Amennyiben a sajt megpenészedett, sokan csak levágják a penészes részt, és elfogyasztják, ami megmaradt. Fontos azonban, hogy a penész veszélyes, hiszen nem arról az ártalmatlan nemespenészről beszélünk, amelyet a készítés során alkalmaznak a sajt ízessé tételére, hanem az egészségre káros, a romlás nyomán a sajtra kerülő penészről.

A szabály az, hogy lágyabb sajt esetében a sajt többi része sem ehető, mivel a sajt belsejében szemmel láthatatlan penészgombafonalak terjedhettek szét. A kemény sajtok ép része azonban fogyasztható, de ügyelni kell, hogy a kés éle ne szennyezze be a sajtot penésszel.

Fotó: chowhound.com

Ha a lekvár tetején penész van, meg szabad enni, miután a romlott rész egy kanál segítségével eltávolításra kerül?  Nem érdemes, mégpedig ugyanabból az okból, amiért a lágy sajtokat sem jó penészesedés után megenni. A gombafonalak mélyebbre hatolhattak, mint azt szemmel látni lehet.

Fotó: preservingfoodathome.com

Akárcsak a lágy sajt vagy a lekvár esetében, az állag az oka annak, hogy a penész a lágyabb, vizesebb zöldségekben és gyümölcsökben is nagyon gyorsan képes terjedni. Ilyen például az őszibarack és a paradicsom is, melyeket ha penész van rajtuk, nem szabad elfogyasztani.

Fotó: Wikimedia Commons/Calimo

Ha a rizsben néhány apró kukac mocorog, nem érdemes a kiválogatásukkal foglalkozni még akkor sem, ha minden bolt zárva, és csak az a bizonyos fél zacskó rizs van otthon. Egy gyakori kártevő, a rizszsizsik lárvája lehet a hívatlan és igen gusztustalan vendég, mely a zacskóban vagy tárolóban kelhetett ki a petékből. Bár betegséget elvileg nem okoz, ha valaki elfogyasztja a zsizsikes ételt, különösen, mivel a rizs forró vízben fő, érdemes tiszta alapanyagból főzni, főleg a gyereknek.

Fotó: bhol.co.il

Agyműködést gátló ételek

Nemcsak a romlás lehet káros hatással - egyes ételek még friss állapotukban is rosszat tesznek. Kattints néhány olyanért, ami az agyműködés ellensége!

Nem buta a gyerek, csak rosszakat eszik - 5 tiltólistás étel, ami nem segíti az agyat

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük