A kellő mennyiségű vas fogyasztása nagyon fontos a szervezet egészségének megőrzése érdekében, hiszen a vas a szervezet megfelelő oxigénellátásának is feltétele, de nyomelemként, az immunrendszer működésében, az agyműködésben is lényeges szerepe van, valamint az izmok számára is fontos.
Ami az oxigénellátást illeti, a vörösvértestek hemoglobinmolekulái tartalmaznak vasat, szerepük pedig az oxigénszállítás. Ha nem elég a vasbevitel, kevés lesz a hemoglobin, illetőleg a vörösvértestszám, és a szervezet oxigénellátása nem lesz megfelelő.
A nők vasszükséglete napi 15 milligramm, mely a férfiakénál - napi 10 milligramm - a menstruáció okán is magasabb, hiszen az vérveszteséggel jár. A várandósság ideje ugyancsak egy olyan periódus, amikor a vasra a vérképződéshez fokozott szükséglet lép fel. A keringő vér mennyisége a babavárás alatt megnő, és a növekvő kicsi szükségleteit is el kell látni. A terhesség alatti napi vasszükséglet 30 milligrammra nő.
Miben van sok vas?
Vas táplálékkiegészítőt az orvos tudta és engedélye nélkül semmiképp nem szabad szedni a terhesség alatt. A táplálkozás felől való megközelítés azonban célravezető lehet. A kismamák étrendjébe érdemes beiktatni minél több vasban gazdag ételt, mint amilyenek a következők is.

A változatosan elkészíthető zöldborsó jó vasforrás, ezért érdemes gyakorta fogyasztani. Krémlevesben, rizibiziként vagy klasszikus vegyes zöldséglevesként is a tányérra kerülhet. 100 grammban 1 mg vas van.

A tojás valóságos tápanyagbomba. Kerüljön bár főtt tojás vagy rántotta a tányérra, remek döntés. Vastartalma ugyanis nem elhanyagolható, sőt! Egy tojásban 1,4 mg vas van.

A máj, ahogy egyéb belsőségek is, egyike a legmagasabb vastartalommal bíró ételeknek. A kacsamáj 100 grammja 30, a sertésmájé 22,1, a borjúmájé 7,9, a csirkemájé 5,2 mg vasat tartalmaz.

A húsok, különösen a vörös húsok a leggazdagabb vasforrások közé sorolhatók. A marhahús 100 grammja 3,5 mg vasat tartalmaz. Ugyanennyi csirkehús csak 0,5 mg-ot. 100 gramm pulykában 2-3 mg, a sertéshúsban pedig 1-1,5 mg van.

A spenót fogyasztása magas vastartalma miatt ugyancsak ajánlott. 100 gramm spenótban 4 mg vas van, de hőkezeléssel csökken a tápanyagtartalma. Tésztán, pizzán, turmixban vagy muffinban is fogyasztható.

Puffasztó hatásáról érdemes nem elfeledkezni, de vastartalma miatt ne hagyhatjuk ki a listából a babot. A babban ugyanis még több vas van, mint a spenótban: 100 grammjában 7 mg. Levesben, főzelékben, salátában egyaránt készíthető.

A chiapuding készítése nagyon egyszerű. Reggelire kiváló lehet, mivel a chiamag tele van tápanyaggal, kálium-, C-vitamin- és kalciumtartalma is kiemelkedő. Sőt, 30 grammja 2 mg vasat tartalmaz.

Szintén nagyszerű választás reggelire a zabpehely is, amely nemcsak jó vas-, de remek rostforrás is. Vastartalma 100 grammban 4 mg.

Édesszájúak, figyelem: van vas a kakaóban is. Minél jobb minőségű, annál több. 50 grammban 3-4 mg vas van.

Az amerikai mogyoró sem csak finom, de tápláló is, részint vastartalma miatt. Aprítógéppel pépesítve házi mogyoróvajként vagy ropogtatnivalóként is isteni. 100 grammban körülbelül 2 mg vas van.

Pékárukból a teljes kiőrlésűeket érdemes választani, mivel ez is egyike lehet a vasforrásoknak.