Mi tesz boldoggá egy kamasz gyereket? Lehet, hogy meg fog lepni a válasz

Ki ne szeretné boldognak látni a gyerekét? Ennek a receptje azonban egyáltalán nem olyan bonyolult, mint ahogy azt sokan elképzelik. Persze, sok minden szükségeltetik hozzá, de a legfontosabb egy darab kulcsösszetevő.

Sokakat meglep, mi ez: Bábel-Szűcs Szilvia az Anyapara blogon erről tette közzé írását, melyet a következőkben olvashatsz.

Mi tesz boldoggá egy kamasz gyereket?

Nyilván mindenki másképp értelmezi ezt a szót, hogy boldogság. Valaki ki sem szereti mondani, hogy boldog, mert akkor az hű! meg ha! mulandó, és akkor mi lesz! De mégis, ha végig kellene gondolnunk, amit már ezerszer végiggondoltunk: mivel tudjuk segíteni őket, hogy felszabadultan tudjanak nevetni, hogy ne szorongással tekintsenek a világra, és párkapcsolataikban teljes szívvel, boldog főszereplőként vegyenek részt?

Ez tényleg ennyire tündérmesének hangzik? Ez ilyen nehéz dolog, amire óriási erőket kell mozgósítanunk? Mit teszünk a kamasz gyerekünkért, hogy azt érezze, és mi is azt érezzük, hogy mindent megadtunk neki?

Nézzük! Szuper iskolákat keresünk, nyelvekre taníttatjuk őket, edzésre rohanunk velük, fantasztikus szülinapi bulikat szervezünk nekik, és utazunk, hogy lássanak világot.

Védjük, óvjuk őket, ez természetes is, hiszen valóban ők a mindenünk. Néha pedig erőnkön felüli költségekbe bonyolódunk, mert a kis drágánk annyira vágyik valamire. Egyáltalán jó ez a kiindulás? Hogy mi megteszünk értük mindent? Ez kicsit olyan, mint egy egyoldalú, segítő munka. Mindent megteszünk a gyerekért, de mikor van az, hogy ez neki is jó, és nekünk is? Mikortól kölcsönös a boldogság?

Menjünk egy kicsit tovább: Te mitől leszel boldog? Ha mi tudunk örülni, nevetni, sírni, a gyerekünk is meg fogja tanulni. És nem szorongó felnőtt lesz belőle, hanem olyan ember, aki az érzéseit meri és akarja megélni. De ehhez lehet, hogy valakinek sárkányt kell eregetnie, valakinek pedig salsát táncolni. Teljesen mindegy.

Bármennyire különösnek hangzik, az első és legfontosabb dolog az volna, hogy mi magunknak is megengedjük, hogy boldogok legyünk. Hiszen, ahogy megtaníthatjuk őket az élet nagy dolgaira, megtaníthatjuk őket az érzelmekre is. Állandó tükörként szolgálunk viselkedésünkkel és még akkor is érzékelnek bennünket, amikor nem is gondoljuk.

Ha azt látják, hogy én folyton kínlódom, panaszkodom, rosszkedvű vagyok, aggódom, azt fogják megtanulni, hogy a világ veszélyes hely, amely tele van nehézségekkel, és nem lehet felhőtlenül jól érezni magunkat benne. Ha félek a betegségektől, öregedéstől, haláltól, nemcsak értünk fognak aggódni, hanem saját magukért is.

Ha azt kell érezniük, hogy megannyi áldozatom árán kaptak bizonyos segítséget vagy lehetőséget tőlem, nem feltétlenül mindig csak a hatalmas hála árasztja el őket, hanem a szorongás, a feszültség érzése is, hiszen hogyan élvezhetünk valamit egy szeretett személy kárára, és különben is, ki kérte ezt az egészet?

Ha viszont gyakran láthatnak minket, nagyokat nevetni, örülni a világ apró szépségeinek, kiélvezni minden egyes pillanatát a napnak, megengedni magunknak azt, hogy néha rólunk szóljon egy történet, hozzásegítjük őket ahhoz, hogy ők is megtanulják, majd megengedjék magunknak megélni ezeket az érzéseket.

Amennyire fontos a pozitív dolgok megélése és felismerése, éppen annyira szükséges, hogy a negatív történéseket is megtanulják tőlünk átélni és feldolgozni.

Minden gyermek számára nagyon fontos a szülők “hitelessége”. Az, hogy kifelé is azt közvetítsék, amit belül éreznek. Ha gondok vannak a munkahelyünkön, és feszültek vagyunk otthon emiatt, káros eltitkolni a problémákat, hiszen a család többi tagja megérzi ezt, és nem leszünk előttük hitelesek, ha felhőtlennek próbálunk tűnni.

Lehetőségeinkhez mérten próbáljuk tehát átértékelni világunkat, megélni a szép dolgokat, felismerni az apró értékeket. Kényeztessük néha testünket és lelkünket, ne érezzük önzőnek magunkat, ha jólesik kávézni egyet a barátnőkkel, vagy eljutunk gyerek nélkül is egy kellemes helyre. Merjünk nevetni, akár saját magunkon is, ha úgy alakul. És ez legalább annyira fontos, mint a legjobb iskolák elvégzése.

Óriási közhely, de mégis nagyon igaz: csak boldog, kiegyensúlyozott, oké, legalább néha kiegyensúlyozott szülőknek lesznek boldog gyermekeik. Ez pedig nagyban függ attól, mennyire vagyunk képesek felvállalni magunkat önmagunk és a világ előtt is.

Olvass még!

A fenti bejegyzést az Anyapara blog engedélyével emeltük át. Ha tetszett az írás, olvass további bejegyzéseket a blogon! A következőket is ajánljuk figyelmedbe:

Elbizonytalanodtam, jól csinálom-e

Jól nézek ki? Kamaszok a tükör fogságában

Miért érdemes tanulni egy kamasz gyereknek?

• kamasz
• gyereknevelés
• boldogság
• szülő
• Gyerek