7 egészségügyi ok, amiért a gyereknek hullhat a haja: érdemes utánajárni
A hajhullás egészségügyi problémát és hiánybetegséget is jelezhet.
A szülők jó része hajlamos a túlféltésre és túlaggódásra, de valljuk be, ha azt látjuk, hogy a gyereknek viszonylag sok haja kihullik mindennap, az valóban ijesztő lehet.
Jó tudni, hogy bizonyos mennyiségű hajszál mindennap kihullik. Ez körülbelül 100 hajszálat jelent egy nap. Ha elsőre soknak hangzik, akkor tízszer tíz szálként, vagy az átlagember 100 ezer hajszálához viszonyítva máris kevesebbnek tűnhet. A 100 ezer hajszál 10%-a mindig rövidesen kihulló hajszál, a többi 80-90% pedig épp 2-8 évig tartó növekedési periódusában van. A hajkorona tehát folyamatosan cserélődik.
Ha több hullik, mint 100
Természetesen lehetetlen lenne megszámolni, hogy a gyereknek hány szál haja hullott ki egy nap. Inkább az lehet szembetűnő, ha mindenhol hajszálakat találni: ruhákon, szőnyegen, párnán, és a hajkefében is az addigi többszöröse marad fésülködéskor. Ha becslésre az egy nap alatt vesztett hajszálak száma meghaladja a 100-125 szálat, akkor érdemes kikérni a gyermekorvos véleményét, aki első körben szűrővizsgálatokra küldheti a gyereket. A hajhullás ugyanis akár egy kezelésre szoruló betegség szemmel látható tünete is lehet, amit minél előbb kezelni kell.
Vashiány miatt hulló haj
A hajhullás hiánybetegség, pontosabban a vashiány, vérszegénység, tünete is lehet. A vas a vörösvértestek kulcsfontosságú alkotóeleme, ezért fontos megfelelő mennyiségű bevitele. Ugyancsak vashiányra utaló jelek, ha a gyerek sápadtabb, fáradékony, nehezen koncentrál. Érdemes minél több vasban gazdag ételt adni neki, illetve a gyermekorvossal konzultálni a hiánybetegségek felmérésére szolgáló vérvétel lehetőségéről.
Alultápláltság is vezethet hajhulláshoz
Az alultápláltság nem kizárólag akkor fordulhat elő, ha a gyerek a rossz anyagi körülmények következtében nem jut elég ételhez. Úgy is válhat egy gyerek alultáplálttá, ha nagyon egyoldalúan táplálkozik, így szervezetébe nem jut elegendő értékes tápanyag, vitaminok, ásványi anyagok, vagy ha valamilyen tápanyag-felszívódási problémája van. Ennek a megállapítása szintén orvosi feladat.
Hajveszteség autoimmun betegség következtében
A hajhullást autoimmun betegség is okozhatja, melynek során a gyerek immunrendszere megtámadja a hajhagymákat. A probléma speciális szerekkel, krémekkel az orvos utasítása szerint kezelhető.
Pajzsmirigy-rendellenesség miatt is hullhat a haj
A pajzsmirigy a szervezet jelentős, legnagyobb hormontermelő szerve, mely serdülőkorra eléri végleges méretét. A pajzsmirigy-túlműködés egyik jele lehet a hajhullás is, olyan egyéb tünetek mellett, mint a szapora szívverés, a körömtöredezés, a székrekedés, a hasmenés, a fulladás, illetve a dülledő szem. A pajzsmirigy-probléma vérvétellel és ultrahanggal állapítható meg, ezekre a gyermekorvos ad beutalót.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cukorbetegség jele is lehet a hajveszteség
Ma Magyarországon mintegy 3500 1-es típusú, és 200-300 2-es típusú cukorbeteg gyerek van. A betegség gyerekeknél általában 5-7 éves kor közt jelentkezik. A hajhullás a cukorbetegség egyik tünete lehet, ahogyan a fáradékonyság, a fogyás vagy a feltűnően gyakori és erős szomjúságérzet is.
Hajhullás fertőzés következtében
A hajhullás kiváltója lehet a fejbőr bakteriális vagy gombás fertőzése is, melyek általános tünete a fejbőr pirosodása, viszketése, illetve a fokozott korpásodás. Bizonyos esetben a fertőzés tízforintos nagyságú foltokban jelentkezik. Gyermekbőrgyógyászaton orvosolhatják a problémát.
Ha nem betegség, hanem maga a gyerek okozza
Végül érdemes kizárni egy kézenfekvő, és gyakori okot. Sok kicsinél előfordul, hogy a haját, csakúgy, mint a cumit vagy az alvós játékát, a megnyugvás eszközeként használja. A haj húzása, csavargatása jó néhány plusz szál elvesztésével járhat. Aggodalomra semmi ok, ez körülbelül 5 éves korra abbamaradhat.
A trichotillománia mindeközben egy súlyos, pszichiátriai kezelésre szoruló betegség. A gyerek vagy tini, akinél ez jelentkezik, jó érzésként éli meg, hogy szálanként tépkedi a haját. Ez is egy nagyfokú, látható hajveszteséggel jár, és fontos mielőbb szakember segítségével megszüntetni.
Vasban gazdag ételek
A következőkben olyan ételeket sorolunk, melyek bővelkednek vasban, így segíthetnek elkerülni a hiánybetegség kialakulását.
10 vasban gazdag étel, amiből érdemes bőven fogyasztani a terhesség alatt
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!