Hiszti ellen, furfanggal: hogyan kerülhettek ki belőle harc nélkül?

Attól fogva, hogy a gyerekben kialakul, hogy nemcsak passzívan, de aktív alakítóként is jelen van a különböző helyzetekben, akaratát egyre inkább érvényesíteni próbálja. Ha nem sikerül, amire elhatározta magát, vagy megakadályozzák abban, bekövetkezik a hiszti.

A gyerekek két-három-négy éves kora körül az időszak, melyet kicsit csúnyán hisztikorszaknak szoktak nevezni, természetes. Az is az, ha a szülő nehezen boldogul ezzel. Egy toporzékoló kisgyereket nem könnyű visszavarázsolni angyali alapállapotába.

Idegeskedésnek, pláne pofonnak vagy egyéb erőszakos szankciónak ilyen szituációkban sem lehet helye, még akkor sem, ha bosszantó a gyerek viselkedése. Érdemesebb másképp közelíteni. Nem érvekkel halmozni el a gyereket, nem megszégyeníteni vagy szidni őt, hanem egy kis furfanggal próbálkozni. A legapróbb trükk is csodákra képes, persze, csak, miután a szülő végigvette, nem szomjas-e, nem éhes-e, vagy nem fáradt-e a gyerek, hiszen ezek is vezethetnek kiboruláshoz.

Fiktív mókus hadművelet

Nem lenne jó, ha a hisztiző gyerek problémájáról egyáltalán nem venne tudomást a szülő, hiszen adott helyzetben a kicsit igenis bántja, idegesíti valami. Szüksége van empátiára. Érdemes hozzá egy pillanatra leguggolni, és elmondani: értem, hogy mi a baj, értem, hogy felbosszantott. Ha ez megtörtént, gyorsan lapozni kell, például egy jó figyelemelterelő hadművelettel.

Elég, ha az ember odaáll az ablakhoz, vagy megáll egy fa alatt az utcán, és lelkendezve, hitelesen hangsúlyozva azt mondja: jaj, nahát, mintha mókus ugrott volna a fán! Megnézed? Hátha még előbújik! A gyerek egy pillanat alatt odaszaladhat, és máris elfeledheti, előtte miért sírt, hiszen már másra figyel. Kíváncsi lett a mókusra. A kitalált mókus, cinke, lepke és egyebek, ha nem is voltak igazán ott, jó segítségként tarthatja őket számon a szülő a menthetetlennek tűnő percekben. 

Humor

A humorról azt mondják, átsegít a legnehezebb helyzeteken is. Jó tudni, hogy nemcsak a felnőttekre igaz ez. Azután, hogy egy mondat erejéig megértést tanúsított a szülő, a hisztiző gyereket érdemes valamilyen módon megnevettetni. Pillanatok műve lehet, és a gyerek nem is emlékszik, mi bosszantotta fel.

Elég lehet, ha megfog a szülő egy plüssállatot, amivel bohóckodik a gyereknek, vagy elkezd hozzá vicces hangon beszélni, esetleg megcsiklandozza a talpát, máris megtörténhet a csoda: a sírás önfeledt kacagássá változhat.

Mesélni, bármit

Miután a szülő elmondta a gyereknek, megérti, hogy miért szakadt el a cérna, egy mesével, történettel is mentheti a helyzetet. A mese szólhat bármiről, ami kedves, vicces, pozitív. Akár arról is, hogy a szülő egyik nap elfelejtett ernyőt vinni magával, és bőrig ázott volna, ha be nem szalad a boltba. Végső esetben szóba jöhet egy mesekönyv is, de a fejből szövött, ismeretlen mese érdekesebb lehet.

Három dolgot jó még észben tartani.

• Az egyik, hogy nem kell külön szólni a gyereknek, hogy figyeljen, mert az tovább hergelheti, és amúgy is, valószínűleg helyből nemet mond majd a mesehallgatásra. Magától is elkaphatja a figyelmét a mese, és ettől fog elcsendesedni.
• A másik, hogy pont ezért ne próbálja túlkiabálni a gyereket a mesélő szülő. Ahhoz, hogy jól hallja, el kell csendesednie, rá fog jönni a gyerek.
• Végül a harmadik dolog, hogy ezt a mesét úgy kell előadni, mintha a világ legérdekesebb, legszínesebb története lenne. Hangsúlyozással, esetleg arcjátékkal, ha az is megy. Minél érdekesebbnek hat a sztori, annál előbb lehet vége a kritikus pár percnek.

Természetesen nincs rá garancia, de bármelyik furfanggal próbálkozik is, a szülőnek sikerülhet harc nélkül, könnyedén véget vetni a hisztinek. Ha mégsem, egy próbát akkor is megért. Ez esetben a türelem és egy ölelés még mindig segíthet.

• hiszti
• gyerekek
• Gyerek