Gyermekkori fóbiák: mikor indokolt pszichológus segítségét kérni?
A gyerekek félelmeit nem szabad félvállról venni.
Ha azt halljuk, fóbia, rendszerint a pókfóbia, a félelem a bohócoktól vagy a tömegtől való rettegés jut eszünkbe. Pedig a fóbia, azaz a valami kapcsán érzett elviselhetetlen iszony nemcsak ilyen vonatkozásban, hanem a gyerekek kapcsán is említést kíván.
Sok gyerek retteg olyan dolgoktól, melyekre egy felnőtt talán nem is gondolna. Ennek a legfőbb oka, hogy a felnőtt már sokkal tapasztaltabb, jól ismeri a világot és a dolgok működését. Ami számára nem ijesztő, az azonban a gyerekek számára rendkívüli módon félelmetes lehet, félelmük pedig a fóbiáig fokozódhat.
Mikor kell pszichológushoz fordulni a gyerekkel?
A félelmek feloldása, eloszlatása első körben szülői feladat, de szükség esetén külső segítséggel is történhet. Gyerekpszichológushoz is lehet fordulni, ha a szülő törekvése nem hoz sikert, vagy, ha úgy érzi, a többi gyerek, a tornyosuló tennivalók mellett egyedül nem fog tudni megfelelő figyelmet fordítani a dologra. Erre akkor is szükség van, ha nem derül ki, a gyerek pontosan mitől fél, vagy a szülő tanácstalan, hogyan oldhatná fel a gyerek rettegését.
A gyerekpszichológust meglátogatni akkor is indokolt, ha a gyerek reakciója szinte hisztérikus egy adott helyzetben, esetleg tárgy vagy élőlény láttán.
Az is lehetséges, hogy egy korábbi traumatikus élmény áll a háttérben, melyet a bizonyos tárgy vagy helyzet hív elő. A pszichológussal való beszélgetés erre is rávilágíthat, és a szakember segíthet a gyereknek elengedni, feldolgozni a negatív élményt. A pszichológus tanácsát kikérni mindenképpen érdemes.
Hogyan segíthet a szülő a rettegő gyereken?
A szülő elsősorban megértésével segíthet, ám vigyázva, hogy ne erősítse a gyerek rettegését. Ha például a békáktól retteg, és békát látnak, ne húzza magához védelmezőn, azt súgva neki, itt vagyok, nem kell félni. Ezzel erősíti a gyerekben, hogy van oka félni. A szülő, ha leguggol a gyerekhez, és teljes nyugalommal beszél az adott dologról, hogy a gyerek megismerje, megértse azt, jó úton haladhat a rettegés feloldásában. Egy kis mese, egy személyes történet, emlék is jó szolgálatot tehet. Sokszor az ismeretlen megismertetése lehet a kulcs.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Vonatkozik ez azokra az esetekre is, amikor a gyerek egy vele történő dologtól fél. Ha például fél a doktor bácsitól, akkor előfordulhat, hogy azért fél, mert nem tudja, mi történik vele, és miért. Nemcsak a helyzetek megismertetése, de a témába illő mesekönyvek is segíthetnek, melyek a félelmet okozó helyzetről szólnak, így megismertetve azt.
Van olyan is, hogy a gyerek nem tárgytól vagy helyzettől, hanem a testét érintő kellemetlenségektől fél, így például, ha hánynia kell, esetleg egy apró kis vágás vagy szúrás éri a kezét. A test működését megértető könyvek, rajzok és a beszélgetés mind segíthetnek ezeket oldani. Ha a gyerek tudja, a seb begyógyul, vagy mi történik pontosan, amikor a gyomra tartalma távozik, akkor jó eséllyel könnyebben veszi a dolgot. A szülő személyes élménye is segíthet a gyereknek. Extrém esetben, ha rendszeresen előfordul, vagy a gyerek fékezhetetlen félelmet érez, és képtelenség megnyugtatni, a pszichológusi segítséget érdemes igénybe venni.
Komolyan kell venni
A gyerek félelmeit sokan félvállról veszik, mert annak tárgya egy, a felnőtt számára teljesen természetes dolog. Nagyon fontos meghallgatni a gyerek gondolatait, nem kinevetni, és nem rálegyinteni az első mondatnál arra, amit mond. Ha a gyerek túl kicsi, előfordulhat, hogy nem is mondja, hogy fél, csak a szülő veszi észre egyes helyzetekben, hogy a gyerek arcára kiül a félelem, sír, bújik. Érzékennyé kell válni ezekre a mozzanatokra, és kézbe venni a dolgokat. Ha ez nem történik meg, a gyerekben akár élethosszig is megmaradhat félelme, és majdan, felnőttként is kísértheti fóbiája.
Immunerősítő teák
Ne csak lelkileg, testileg is erősítsd a gyereket: ezek a teák segíthetnek.
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- unalom
Hogyan lehet lefoglalni egy unatkozó óvodást? 4 ötlet, ami beválhat
- egészséges
- gyerekek