5 igen kedvelt étel, ami tele van nátriummal, pedig nem is gondolnád: ne adj belőle sokat a gyereknek
A túlzott sóbevitel legalább olyan káros lehet az egészségre, mint a mértéktelen cukorfogyasztás.
A só, azaz a nátrium-klorid nagyon fontos a test számos funkciója szempontjából, elősegíti a kicsik idegrendszerének és izomzatának fejlődését, elengedhetetlen a folyadék- és ásványianyag-egyensúly fenntartásához, valamint ahhoz, hogy a bőr a tárolt sókkal védekezzen a kórokozókkal ellen.
Nem mindegy azonban, mennyit fogyaszt belőle a gyerkőc, hiszen a túlzott sóbevitelnek legalább olyan egészségre gyakorolt káros hatása lehet, mint a túlzott cukorfogyasztásnak, hiszen a túlzásba vitt sóbevitel növeli a vérnyomást, és növeli a szívkoszorúér-betegségek, valamint az agyvérzés kockázatát.
Ételek, amelyek túl sok sót tartalmaznak
Míg felnőttek esetében az ajánlott napi maximális sófogyasztást 5 grammban, azaz egy teáskanálnyi mennyiségben határozza meg a WHO, addig a gyereknél elég ennek a fele. Ehhez képest az átlag magyar felnőtt napi 10-20 grammnál is többet fogyaszt belőle, és a gyermekek is gyakran találkoznak olyan élelmiszerekkel, amelyekről a szülők nem gondolnák, hogy magas sótartalommal bírnak.
Reggelizőpelyhek
Sok gyerkőc imád reggelire müzlit enni, de a bolti, kész változatok nemcsak sok cukrot és ízfokozót, de sót is bőven tartalmaznak. 100 gramm kukoricapehely például közel 800 milligrammot, ami csaknem a napi maximális sómennyiség fele. Ezzel szemben a sima zabpehely alig vagy nem tartalmaz sót, így érdemes a reggeli müzlit erre cserélni, édes ízként pedig szezonális gyümölcsökkel felturbózni.
Kenyér és pékáru
A kenyerekben 10 dekagrammonként általában 1,5-2 gramm só van, egy szelet kenyér pedig nagyjából 70 gramm, amivel gyermek a napi sófogyasztásának felét el is érte. A vizes zsemle 100 grammja 1,4 gramm, míg ugyanennyi sós kifli 1,5 gramm sót tartalmaz. A pékárukkal is érdemes csínján bánni, a pizzás csiga 100 grammja 1,9 gramm sót, egy darab sajtos pogácsa 2,5 grammot tartalmaz, ezzel pedig már túl is lépte a gyerkőc a napi maximális sómennyiséget. Érdemes házilag elkészíteni a pékárukat, vagy a boltok polcai között a csökkentett sótartalmú kenyerek között válogatni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ketchup, mustár, majonéz
A bolti öntetek, szószok, ételízesítők tartalmazzák a legtöbb hozzáadott sót, például a kész ételízesítő porok, granulátumok 100 grammja közel 70 gramm sót tartalmaz, a dresszingek körülbelül 24 grammot, egy adag, azaz kb. 20 gramm ketchup és majonéz 0,30 grammot, a mustár pedig 0,19 gramm sót tartalmaz. Készíthetsz természetes ételízesítőt aprított zöldfűszerekből, petrezselyem, zeller, bazsalikom, snidling, lestyán majoránna és tengeri só 10:1 arányú keverékéből, szószokat pedig natúr joghurt és zöldfűszerek keverékéből. A konyhasó helyett jódozott só használata szintén hasznos lehet.
Halrudacska
A félkész, mirelit halrudacskákat szinte minden gyerek imádja, pedig 100 grammja közel 1 gramm sót tartalmaz, ez négy darab halrudacskának felel meg, így máris bevitte a napi maximális sómennyiség felét. Az előre panírozott, gyorsfagyasztott csirkemellhús 100 grammja 1,8 gramm sót tartalmaz, ami szintén nem kevés.
Konzervek
A tartósítás és ízfokozás miatt a zöldségkonzerveket is nátrium-kloriddal ízesítik. A sós lében ázott zöldségekkel szemben érdemes mirelit zöldségeket választani, ezek szigorú ellenőrzési és előkészítési eljárásokon mennek keresztül, és nem tartalmaznak hozzáadott sót sem.
Vasban gazdag reggelik
A gyerekek egyötöde, a 15 éven felülieknek pedig a fele indul úgy iskolába, hogy nem reggelizik, az értékes tápanyagokat pedig a sulibüfében kapható édességekkel helyettesítik.
Segíti az oxigénellátást, és javítja a gyerek koncentrációs képességét a suliban: 8 vasban gazdag reggeli
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)