Miért nem jó, ha rögtön teljesíted, amit a gyerek kér? - A szakember tanácsa

Az elmúlt évtizedekben az újdonsült szülők körében egyre népszerűbbé vált a válaszkész nevelés, melynek lényege, hogy a szülő a baba szükségleteire reagál, igyekszik kielégíteni igényeit.

Az anya és az apa tehát nem egy előre meghatározott norma vagy elvárás szerint irányítja a gyermeket, inkább próbálja megismerni, hogy milyen is valójában, az ő igényeihez szabja a nevelést. Mindez biztonságot és kiszámíthatóságot nyújt a kicsinek, ám egy bizonyos életkoron túl a fordítva sülhet el.

A válaszkész nevelés alapjai

A válaszkész nevelés tehát elfogadja, hogy a gyerekek személyisége és fejlődési üteme nem egyforma, az uniformizálás helyett sokkal inkább az egyediségre koncentrál. A szoptatás nem egy előre időzített, háromóránkénti húszperces etetés, hanem igény szerinti, hiszen az anya tudja, hogy a szoptatás nemcsak bevitt tápanyagot jelent a kicsi számára, hanem vigaszt, megnyugvást, összebújást is.  A napi ritmus kialakításánál az anya tudja, hogy a kicsinek is vannak igényei, érti, hogy nem irányíthat anélkül, hogy azokat tekintetbe venné.

A válaszkész nevelés gyerekre, illetve szülőre nézve pozitív hatásait senki nem vitatja, hiszen megalapozza a kettejük közötti összhangot, a bizalmat. Azonban a csecsemőkor elmúltával érdemes lassanként hagyni, hogy a hétköznapi frusztrációk beszűrődjenek a mindennapokba, azokat nem szabad teljes egészében elhárítani.

Donald Winnicot: elég jó anya

Donald Winnicot brit gyermekorvos, gyermekpszichiáter, pszichoanalitikus és szociológus volt az, aki bevezette az „elég jó anya” fogalmát. A fogalom - mely nagy súlyt vesz le a szülők és különösen az édesanyák válláról -, lényege, hogy nem kell hibátlannak, tökéletesnek lenni, az elég jó éppen megfelel.

Míg egy csecsemő esetében - aki magát az édesanyjával egy egységként éli meg - még valóban fontos, hogy mihamarabb reagáljunk a sírásra, addig egy egyévesnek már sok esetben nyugodtan mondhatja a szülő, hogy várjon egy kicsit - például míg befejezi a teregetést, mosogatást vagy megszárítja a haját - és csak aztán foglalkozik vele. Ha a kétéves a földre szórja az ételt, elvehetjük előle a tányért és mondhatjuk, hogy csak akkor kapja vissza, ha segít feltakarítani. Ezekből a helyzetekből tanulhatja meg a kicsi az életkorának megfelelő frusztrációt, melynek hiányában a későbbiekben nem lehet elvárni tőle, hogy ő is alkalmazkodjon a külvilághoz, ne csupán a külvilág őhozzá.

Válaszkész nevelési elveket valló - különösen első gyerekes - édesanyaként könnyű belecsúszni abba, hogy nem vesszük észre, hogy a kicsi már nem is annyira kicsi, és a sírással, frusztrációval járó helyzetektől igyekszünk őt mindenáron megóvni. Donald Winnicot szerint az életkornak megfelelő - és elviselhető - frusztráció megtapasztalása fontos ahhoz, hogy a gyermekből később egészséges felnőtt válhasson. Ehhez pedig nem egy a gyerek minden igényét kiszolgáló, hanem egy „elég jó anya” kell, aki a gyerekre odafigyelve, a kettejük harmonikus kapcsolatát megőrizve igyekszik terelgetni őt az úton.

Anyaság előtti elveink

Az alábbiakban kétgyerekes anyukák mesélnek róla, hogy melyek a szülői létnek azon területei, amikről a gyerek születése előtt meglehetősen más nézeteket vallottak, mint ma.

Képek: Getty Images Hungary

• gyereknevelés
• szülő gyerek viszony
• szülői szerep
• pszichológus tanácsa
• Gyerek