Így fejleszti a gyerek idegrendszerét a csúszda és a hinta: a legtöbb szülő nem is sejtené
Csúszdázni és hintázni minden kisgyermek szeret, és bár sokan nem gondolnák, még fejleszti is őket.
Csúszdázni és hintázni évszaktól függetlenül minden gyerek szeret. Amellett, hogy kikapcsolódást nyújtanak számukra ezek a kellemes tevékenységek, sok szülő talán nem is gondolná, hogy milyen fejlesztő hatással bírnak.
A csúszdákat és hintákat már a legkisebbek is használhatják, mi több, a kertben is felállíthatóak, így valóban egy egész napos, kellemes tevékenység lehet belőle, miközben sok mindent tanulnak.
Így fejleszti a gyermeket a csúszda és a hinta
A test irányításáért az idegrendszer felelős, amelynek fejlődéséhez sokféle inger szükséges a külvilágból. A gyerekek már kicsi koruktól kezdve mindent megtapintanak, megízlelnek, megszagolnak, hiszen ezek segítik a tanulási folyamatokat. A játszóterezés nem csupán a szocializációs készségeket fejleszti, de az egyensúlyérzékükre, mozgásukra, ezáltal pedig az idegrendszer fejlődésére is hatással van.
A csúszdázás elsősorban a térészlelésben segít. A mélység és magasság megtapasztalása mellett arra is figyelniük kell, hogyan helyezzék a testüket a csúszda felületén úgy, hogy az biztonságos legyen, például, hogy ne sodródjanak ki. A testhelyzet változásait és annak folyamatos szabályozását a fülben található vesztibuláris rendszer, azaz egyensúlyszerv felelős, amely szerepet játszik a szemmozgások, az egyensúly, a reflexek, a testtartás, valamint az izomtónus szabályozásában.
A szem-kéz koordináció is javul azáltal, hogy tudja, mikor kell elengedni kezével a kapaszkodót és elrugaszkodni a csúszdán, azaz a látást és a kéz munkáját kapcsolja össze. Ez elengedhetetlen fontosságú lesz később az írás, olvasás tanulásnál.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Akárcsak a csúszdázás, úgy a hintázás is stimulálja az idegrendszert, és nélkülözhetetlen szerepet tölt be a megfelelő egyensúlyérzék, a mozgáskoordináció és a finommotorikus mozgás kialakulásában, miközben növeli a tértudatosságot. A lengés során a kis ujjacskák megkapaszkodnak a hinta kötelében, miközben egyidejűleg mozognak a lábak saját maguk lendítésekor, így a finommotorikus mozgás is remekül fejleszthető általa.
Az idegrendszerének képessé kell válnia összehangolni a látást az egyensúlyozással, hogy a szemgolyók mindig vízszintesen, tehát a térlátás szempontjából optimális helyzetben maradjanak.
A ritmikus mozgás - ahogy kisebb korban a ringatás - segíti őket a szorongások, feszültségek levezetésében, aminek köszönhetően megnyugszanak, és kiegyensúlyozottabbak lesznek.
Bár szinte minden kisgyermek remek mókának tartja a hintázást és a csúszdázást, van, aki ódzkodik tőle, vagy fél kipróbálni. Ha úgy érzed, nem sikerül pár alkalommal megszerettetned a gyerkőccel ezeket a játékos tevékenységeket, valószínű, hogy az egyensúly-érzékeléssel van problémája, így mindenképp érdemes szakember segítségét kérni ennek megállapítására.
4 játék, ami órákra leköti a gyermeket
Természetesen az egyik legjobb módja annak, hogy kieresszék a gőzt, a mozgás, de ezenkívül is találni olyan játékos-kézműves tevékenységeket, amelyek amellett, hogy oldják a szorongást, és megnyugtatják a gyermeket, még a memóriáját és a képzelőerejét is fejlesztik.
Fejleszti a gyerek memóriáját, és oldja a szorongást: 4 játék, ami órákra leköti
Sokan talán nem is gondolnák, milyen kincset adnak a gyerekek kezébe ezek által.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- fejlesztés
- intelligencia