A bezzegelés nagy része hazugság: a múlt dicsőítése helyett jobb lenne, ha megtalálnánk a jelen értékeit
Hogy „milyenek ezek a mai gyerekek”, arról nem a kütyü tehet. Hanem mi magunk. Csak ezt nehéz bevallani. Bűnbakot találni mindig könnyebb, és ez a bűnbak most a kütyü.
![Bezzeg a mi időnkben!](https://kep.index.hu/1/0/3754/37546/375466/37546637_2865739_9d9f22b0f4033195be55deb20fff48d9_wm.jpg)
Évek óta élénk érdeklődéssel figyelem azokat a bezzegelő írásokat, amik időről időre bejárják az interneteket. Az első ilyet még körlevél formájában kaptam, azóta több hasonló járta körbe a közösségi oldalakat.
Mindegyik arról szól, hogy bezzeg a mi időnkben - a predomestos korban - még a mezőn szaladgáltunk, és órákat töltöttünk azzal, hogy fűszálat rágcsálva néztük a bárányfelhőket az égen. Hogy bezzeg mi két fakockával játszottunk egész délután, fogócskáztunk, és hemperegtünk a szalmabálákon.
Ezek a mai gyerekek meg csak kütyüznek. És ez szörnyű.
Én szerencsés vagyok: anyai ágon munkáscsaládba, apai ágon tanyasi parasztcsaládba születtem. Hatéves koromig Alvégen laktunk, a Zöldtakony kocsma mellett, a cigánysorhoz közel. Addig sem volt unalmas a gyerekkorom, ám a java akkor kezdődött, amikor elköltöztünk a frissen felépült ház első emeletére. A környéken még nem volt betonút, és akkor fektették le a gázt is. Az új lakótelepre költözők mindegyike fiatal házaspár volt, kisgyerekekkel.
Így én valóban estig bújócskáztam és fogóztam a többiekkel a hatalmas gödrökben, amibe később a csövek kerültek, a közelben levő artézi kútról ittunk a retkes tenyerünkből, és még akkor is tollasoztunk, mikor olyan sötét volt, hogy már nem láttuk a labdát.
Amikor a mamáéknál voltam a tanyán, berendeztük a szomszéd, lakatlan tanya disznóólait lakásnak, bunkert építettünk, mentünk a kutyákkal a határba portyázni, bicikliztünk, és nyomorgattuk a kiscicákat. Mezítláb jártunk, és a földről ettük a lepotyogott faepret, téptük a papsajtot, és legeltük a küves melletti bokorról a fosószilvát.
Tökéletes hibrid vagyok: a kulcsos panelgyerek és a meztéllábas tanyasi gyerek keveréke. Mindkét szerepben feltaláltam magam, és mindkettőt imádtam.
![GettyImages-509916711](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3754/37546/375466/37546683_2167ac4e2e1cca243c7149e749a23f9f_wm.jpg)
Másodikos koromtól kezdve egyedül jártam a busszal az iskolába, negyedikesként pedig egyedül, biciklivel mentem mindennap edzésre a Petőfi-szigetre. Ahogy a többi osztálytársam is. Amikor anyu délutános vagy éjszakás volt, egyedül maradtam otthon, ha délelőttös volt, egyedül indultam el az iskolába: óracsörgésre ébredtem, és én csináltam magamnak uzsonnát.
Suli után csapatba verődve bandáztunk a buszmegállóban, elengedtük a buszt, és a későbbivel mentünk haza. Sokszor egyedül is ott ücsörögtem, mert imádtam figyelni az embereket, találgatni, ki hova mehet, milyen ember, mi lehet a foglalkozása.
Más idők voltak. Akkoriban anyáinkat nem nyomasztották kéthavonta új pedagógiai elvekkel és módszerekkel: senkinek nem volt lelkifurdalása, mikor hajnalban a fél hatos buszon ott ült mellette a négyéves gyereke, és vitte a Posztó óvodába, nem csináltak lelkiismereti kérdést abból, a kilencéves gyereknek szabad-e otthon maradni egyedül éjszakára. A lelki életünk és az érzelmi intelligenciánk nem volt a középpontba állítva, és egymással játszottunk, nem a szüleink feladata volt, hogy szórakoztassanak minket.
Az utcán alig volt pár Lada, Moszkvics és Trabant, a felnőtteknek pedig tekintélye volt: ha a város másik felén csavarogtunk, és az arra járó szomszéd bácsi megkérdezte, mi keresnivalónk van ott, és anyám tudja-e, hogy ott vagyunk, nem küldtük el az anyjába, és nem kértük ki magunknak, hanem elmondtuk, mi dolgunk van, és azt is, anyánk tudtával csámborgunk a városban felnőtt kísérő nélkül.
Nem tudom, hogy jobbak voltak-e az idők. Azt tudom, hogy más volt. És ezt szem előtt tartom most is, hogy gyerekem van.
![GettyImages-1211001682](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3754/37546/375467/37546727_c8a111b096a47ec78ec1c58e22cbd681_wm.jpg)
Ahogy szem előtt tartotta a tanyasi mamám és papám is. Meséltek az életükről, a gyerekkorukról, a fiatalságukról. Mégsem jutott eszükbe egyiküknek sem, hogy engem elküldjenek a fonóba, és szörnyülködjenek azon, hogy én diszkóba és házibuliba járok.
Nem nyomasztottak azzal, hogy járjak pártába-rokolyába, és szűzen menjek férjhez, nem sóhajtoztak, hogy ó idők, ó erkölcsök, nem sápítoztak, hogy számológéppel és nem abakusszal készülök az érettségire. Nem ítélkeztek felettem és a kortársaim felett, nem szóltak meg minket, és nem mondták, hogy elkorcsosul az agyunk, mert a tévé előtt ülünk és nem fintorogtak a legó miatt, mondván, ők karikát hajtottak pálcával, az volt a játék. És főleg nem mondták, hogy mindezek miatt ők mennyivel különbek nálunk.
Volt véleményük, de nem hagyták figyelmen kívül azt a tényt, hogy a világ hatalmas változáson ment keresztül. Képesek voltak arra, hogy élvezzék ennek a megváltozott világnak az előnyeit. Rácsodálkoztak. Kifejezték a nemtetszésüket néhány dologgal kapcsolatban, de minket, azokat, akik ebben a megváltozott világban nőttek fel, sosem állítottak pellengérre, és mondták ki rólunk azt, hogy mi kevesebbek, gyengébbek, nyápicabbak vagyunk náluk, és nem kérdőjelezték meg, hogy rendes ember lesz-e belőlünk egyáltalán.
![GettyImages-1197703966](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3754/37546/375468/37546805_44f4faed3a4bfcac600ce03e4b9d4c7b_wm.jpg)
A bezzegelésnek pont ezért nincs értelme. Mert a világ változik, fejlődik. Megállíthatatlanul. És a fejlődés nem mindig és mindenkor rossz. Ahelyett, hogy a múltat - amit igen sokszor megszépít az idő, és igen sokan hajlamosak arra, hogy a maguk szája íze szerint átírják - dicsőítenénk, célravezetőbb lenne, ha megtalálnánk a jelen értékeit.
Ráadásul a bezzegelés nagy része hazugság. A velem egyidősek pontosan tudják, hogy a mi gyerekkorunkban érkeztek az országba Ausztriából a hatfejes videólejátszók, és az ívöldedet meg a Vörös Szonját néztük, alig öt évvel később terjedtek el a nyomkodós, kézi videójátékok, majd a számítógépes játékok, szerepjátékok. Szóval, a mai negyvenesek lesötétített szobában nézték a filmeket, vagy bújtak különféle fantasyfigurák bőrébe.
A mai harmincasokat riogatták azzal, hogy a songuku miatt agresszívek, erőszakosak lesznek a gyerekeik, és elkorcsosul az agyuk, miközben a tévében esténként pornósztárok szerepeltek a televíziós show-műsorokban, egy ország lógott délutánonként a tévé előtt, és nézte Tónyót a Homok titkaiban, a Dr. House epizódjaiban pedig herék robbantak fel. Apa reggeli közben nem az okostelefonon pörgette a hírfolyamot, hanem a Népsportot olvasta, azért nem vett részt a társalgásban - ha egyáltalán volt közös reggeli -, vagy elmenekült pecázni, azért nem volt jelen a család életében. Anya a fodrásznál, a műkörmösnél kommentelt, nem a Facebookon.
Kütyü, az valóban nem volt. Minden más, aminek ürügyén ki lehet vonulni, el lehet menekülni az intimitás, az együttlét előtt, rendelkezésre állt akkor is. De kütyü, az nem volt.
![GettyImages-81849143](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3754/37546/375467/37546741_ce674e6b6614a27f9b16160aabacd201_wm.jpg)
Pont ezért nem tudhatjuk, hogy anyáink, apáink lógtak volna-e az okostelefonon, kütyüztek volna álló nap. Ha a legnagyobb közösségi oldal kommentszekcióját vizsgálom, nincs kétségem afelől, hogy igen. Hiszen ők ugyanolyan aktívan osztják a cicás képeket, a recepteket és a szeretetről szóló gondolatokat, mint a náluk sokkal fiatalabbak Instán az irigyelni való életüket.
A kütyü, ha tetszik, ha nem, az életünk része. Ahelyett, hogy újabb árkot ásunk generációk közé, és felelőssé tesszük, tanuljuk meg használni, és tanítsuk meg rá a gyerekeinket is.
Én ezt, a nyűgösebb utat választottam, ugyanis tisztában voltam és vagyok azzal, ha a gyerek utánzással tanul, és a szülői példát követi, az ugyanúgy igaz a kütyühasználatra, a szabadidő eltöltésére, mint a mindennapi életben tanúsított egyéb viselkedésére is. Ahogy én használom a kütyümet, úgy fogja a gyerek is. Ha én a rabja vagy, ő is azzá lesz. Ha én magam nem tudom magam elfoglalni, ő sem tudja. Ha nekem nincs hobbim, nincs értelmes tevékenység az életemben, neki se lesz.
A gyereket kezdettől érdekli az okostelefon, a tablet, a laptop. Színes, villog, zenél, pittyeg, jóhogy érdekli. Anya és apa nagy jelentőséget tulajdonít neki, ettől még érdekesebb.
Elmagyaráztam neki, mikor mit csinálok. Elmeséltem, hogy az emberek nagy része PC-n dolgozik. Apa is. Anya is. Megmutattam neki, a laptopon hogy lehet cikket írni. Aztán befűztem egy lapot a régi írógépbe, megmutattam, régen ez hogy ment. Írtunk kézzel is levelet a mamának, elsétáltunk, feladtuk a postán. Mikor hazajöttünk, mutattam a Gmail-fiókom: mostanában inkább e-mailt írunk.
Aztán jött a többi. Hogy a telefonon tudok újságot olvasni. Meg tudom nézni, milyen idő várható, van rajta térkép, a néni mondja, hogy háromszáz méter múlva forduljon jobbra. Segít, hogy odataláljunk. A telefonnal tudunk vásárolni, meg tudjuk nézni, mit eszik a süni, meg tudjuk nézni, mikor nyit a Tarzan Park, tudunk jegyet venni a Bábszínházba. Ha nem emlékszünk a receptre, megnézzük. Tudunk fotózni, és a fotót azonnal elküldhetjük az apának. Megmutattam, hogy használjuk távirányítóként a telefont, tá-dám, szól a zene a nappaliban. A telefonnal parkolhatunk. Ha akarjuk, van rajta iránytű, és letölthetünk rá olyan alkalmazást, amin figyelhetjük a csillagokat, felismerhetjük a növényeket túrázás közben.
![](https://kep.index.hu/1/0/6013/60133/601334/60133479_a729eedb42f47622fd8e15f9f4d8bc6d_wm.jpg)
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
És arra is megtanítottam, hogy ki lehet kapcsolni, le lehet tenni. És ki lehet feküdni a valószerűtlenül kék ég alá, és fűszálat rágcsálva nézni a felhőket. Mint régen.
Jól megfér itthon egymás mellett az Ipad és a kukoricacsutkából saját kezűleg eszkábált horgászós játék, a csicseriborsó-konzervből, színes papírokból készített dobálós játék. Mindegyiket szereti, és szívesen játszik vele.
Hogy elidegenedett a világ, hogy a generációk nem értenek szót egymással, hogy „milyenek ezek a mai gyerekek”, arról nem a kütyü tehet. Hanem mi magunk. Csak ezt nehéz bevallani. Bűnbakot találni mindig könnyebb, és ez a bűnbak most a kütyü.
Fotók: Getty Images Hungary
Felnőttek, hova tűntetek a mesékből és a gyerekek életéből?!
Amikor a szülőt olyan mértékű idegroham kerülgeti, hogy szétverné a tévét: hová tűntek a felnőttek a mesékből?
Nemcsak a mesékből tűntek el a felnőttek, a kortárs-orientáció valóban veszélyes a gyerekekre. Elmondom, miért baj, hogy játszótérré vált a világ.
Elolvasom
Olvastad már?
OLVASD EL EZT IS!
![net-gyerek](http://kep.index.hu/1/0/1814/18146/181462/18146225_1108349_09644a91383aabd9ffb11623f9f183af_wm.jpg)
- internet
- pszichológia