Hogy ül a gyerek az autóban? Életveszélyes, ha így kötik be
A szakemberek szerint egyáltalán nem veszélytelen, ha így kötöd be a gyereket a babaülésbe.
Sokan vastag pufikabátban ültetik be a gyereket az autóba, de amellett, hogy a kicsi pillanatok alatt megizzad a felfűtött utastérben a kabát alatt, balesetvédelmi szempontból sem éppen szerencsés, ha ilyen módon utazik.
Persze komoly kihívást jelent a gyerkőcöket az autóba be- és kiszálláskor fel- és leöltöztetni, tény, hogy sok macera van vele, főleg, ha valakinek nem egy gyereke van. De bármilyen fáradságos is a művelet, gondolj arra, hogy az életét mentheted meg, ha ezt minden egyes utazáskor megteszed - még ha csak a boltba is ugrasz le velük, hiszen balesetek a legrövidebb utakon is előfordulhatnak.
Életveszélyes, ha így kötöd be!
Egy kutatás szerint már akár 50 km/h sebességű ütközésénél is kicsúszhat a gyermek a babaülésből, ha télikabát van rajta, hiszen a pufi öltözet miatt a biztonsági öv nem tudja kellőképp megtartani a kicsit. A National Highway Transportation Safety Administration arra figyelmeztet, hogy a gyermekekről minden indulás előtt érdemes levenni a kabátot, és úgy állítani a hevedert és a pántokat, hogy az szorosan a testükhöz illeszkedjenek.
A biztonsági öv védelmet nyújt a csecsemőnek, illetve a gyermekeknek egy esetleges baleset során, ha viszont téli öltözetben ül be, egy ütközés során komoly hasi sérüléseket, bevérzéseket szerezhet azáltal, hogy kicsúszik a rögzítőből. A Today Show még 2015-ben egy törésteszten vett részt, ami arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy mennyire veszélyes, ha a gyerek pufikabátban van bekötve az autósülésbe. A videón jól látszik, hogy a télikabát miatt - hogy ne legyen kényelmetlen -, kevésbé húzzák meg a biztonsági övet, ami ezáltal elveszti eredeti funkcióját, a védelmet. A baba egy nagy ütközés során könnyen kicsúszik belőle, az életét veszélyeztetve ezzel.
Hogyan utazhatnak a babák és a gyerekek a KRESZ szerint?
Azt minden szülőnek tudnia kell, hogy ha a tízévesnél idősebb gyermek elérte a 150 cm-t, a hárompontos biztonsági övvel rögzítve már szállítható az anyósülésen. Hároméves korig csak "gyermekbiztonsági rendszerben", azaz gyerekülésben utazhat. A 130-150 cm magasságúaknak megengedett az első ülésen való utazás, de természetesen csak gyermekbiztonsági rendszer használata mellett. Az ülésmagasító a KRESZ szerint "nem integrált gyermekbiztonsági rendszernek" minősül, ahol a 15-25 kg-ot, valamint a 22-től 36 kg-ot elérő gyermekek utazhatnak.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sok szülőben felmerül a kérdés, hogy a csecsemő utazhat-e az anyósülésen, a vezető mellett, hiszen nemcsak kényelmetlen, de veszélyes is mindig hátrapillantani, vajon jól van-e a baba. Az erre vonatkozó szabály szerint az anyósülésre csak akkor lehet menetiránnyal ellentétesen rögzített babaülést beszerelni, ha a légzsák ki van kapcsolva.
Amikor a gyerek szó szerint veszi az utasítást
A Bored Panda gyűjteményéből szemezgettünk néhány fotót, melyek tanúsága szerint a kicsik olykor szó szerint azt teszik, amit a felnőttek mondanak nekik. Vitathatatlan, leleményesek, és mit tagadjuk, igazuk van.
Amikor a gyerek szó szerint veszi az utasítást: ennél viccesebbet ma már nem látsz
Nézegess képeket!
ElolvasomBorító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- biztonság
- gyerekek
Tesztelték az autós gyereküléseket: 47-félét vizsgáltak a szakértők
- kerékpár
- közlekedés
Biciklis gyerekülés: 3 alapvető szempont, amit gondolj át, mielőtt megveszed
- közlekedés
- biztonság