Hogy ül a gyerek az autóban? Életveszélyes, ha így kötik be

A szakemberek szerint egyáltalán nem veszélytelen, ha így kötöd be a gyereket a babaülésbe.

GettyImages-1094610248
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokan vastag pufikabátban ültetik be a gyereket az autóba, de amellett, hogy a kicsi pillanatok alatt megizzad a felfűtött utastérben a kabát alatt, balesetvédelmi szempontból sem éppen szerencsés, ha ilyen módon utazik. 

Persze komoly kihívást jelent a gyerkőcöket az autóba be- és kiszálláskor fel- és leöltöztetni, tény, hogy sok macera van vele, főleg, ha valakinek nem egy gyereke van. De bármilyen fáradságos is a művelet, gondolj arra, hogy az életét mentheted meg, ha ezt minden egyes utazáskor megteszed - még ha csak a boltba is ugrasz le velük, hiszen balesetek a legrövidebb utakon is előfordulhatnak.

Életveszélyes, ha így kötöd be!

Egy kutatás szerint már akár 50 km/h sebességű ütközésénél is kicsúszhat a gyermek a babaülésből, ha télikabát van rajta, hiszen a pufi öltözet miatt a biztonsági öv nem tudja kellőképp megtartani a kicsit. A National Highway Transportation Safety Administration arra figyelmeztet, hogy a gyermekekről minden indulás előtt érdemes levenni a kabátot, és úgy állítani a hevedert és a pántokat, hogy az szorosan a testükhöz illeszkedjenek. 

GettyImages-636598008

A biztonsági öv védelmet nyújt a csecsemőnek, illetve a gyermekeknek egy esetleges baleset során, ha viszont téli öltözetben ül be, egy ütközés során komoly hasi sérüléseket, bevérzéseket szerezhet azáltal, hogy kicsúszik a rögzítőből. A Today Show még 2015-ben egy törésteszten vett részt, ami arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy mennyire veszélyes, ha a gyerek pufikabátban van bekötve az autósülésbe. A videón jól látszik, hogy a télikabát miatt - hogy ne legyen kényelmetlen -, kevésbé húzzák meg a biztonsági övet, ami ezáltal elveszti eredeti funkcióját, a védelmet. A baba egy nagy ütközés során könnyen kicsúszik belőle, az életét veszélyeztetve ezzel.

Hogyan utazhatnak a babák és a gyerekek a KRESZ szerint?

Azt minden szülőnek tudnia kell, hogy ha a tízévesnél idősebb gyermek elérte a 150 cm-t, a hárompontos biztonsági övvel rögzítve már szállítható az anyósülésen. Hároméves korig csak "gyermekbiztonsági rendszerben", azaz gyerekülésben utazhat. A 130-150 cm magasságúaknak megengedett az első ülésen való utazás, de természetesen csak gyermekbiztonsági rendszer használata mellett. Az ülésmagasító a KRESZ szerint "nem integrált gyermekbiztonsági rendszernek" minősül, ahol a 15-25 kg-ot, valamint a 22-től 36 kg-ot elérő gyermekek utazhatnak.  

A cikk az ajánló után folytatódik

Sok szülőben felmerül a kérdés, hogy a csecsemő utazhat-e az anyósülésen, a vezető mellett, hiszen nemcsak kényelmetlen, de veszélyes is mindig hátrapillantani, vajon jól van-e a baba. Az erre vonatkozó szabály szerint az anyósülésre csak akkor lehet menetiránnyal ellentétesen rögzített babaülést beszerelni, ha a légzsák ki van kapcsolva.  

Amikor a gyerek szó szerint veszi az utasítást

A Bored Panda gyűjteményéből szemezgettünk néhány fotót, melyek tanúsága szerint a kicsik olykor szó szerint azt teszik, amit a felnőttek mondanak nekik. Vitathatatlan, leleményesek, és mit tagadjuk, igazuk van.

Amikor a gyerek szó szerint veszi az utasítást: ennél viccesebbet ma már nem látsz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük