Így lesz biztonságban a gyerkőc a kocsiban

A gyerekülés még nem lesz elegendő

Összegyűjtöttük a legfontosabb biztonsági szempontokat! (x)

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha régóta vezetsz, és rutinos autósnak tartod magad, valószínű még akkor is megdobban a szíved, mikor először ültetsz kisbabát vagy gyerkőcöt az autódba. Ilyenkor minden nő agyán végigfut a gondolat, hogy most minden eddiginél körültekintőbben kell vezetnie, hiszen egy pici élet biztonsága múlik rajta.

A forgalomban előforduló helyzeteket valóban fokozott óvatossággal kell felmérni olyankor, mikor gyerekek ülnek az autóban, de magát az autót sem árt felkészíteni a kis utasok biztonsági igényeit figyelembe véve. Hogy melyek is a főbb szempontok? Most összeszedjük a tudnivalókat! Ha a listán úgy tudsz végigszaladni, hogy mindent pipával nyugtázhatsz, akkor neked is jár a piros pontos vezetők képzeletbeli címe! Ha viszont hiányosságok akadnak, akkor nem árt a tettek mezejére lépned.

Gyerekülés

Már több mint tíz éve kötelező gyerekülést helyezni az autóba, aminek köszönhetően számos autógyár már előre felkészíti autóit a gyerekülések rögzítésére. Ha a te autód is ilyen, akkor integrált gyermekbiztonsági rendszerrel rendelkezel. Ez a legjobb, de ha régebbi modellt vezetsz, akkor is biztonságosan rögzítheted az ülést, csak ilyenkor a biztonsági övvel tudod fix helyzetben tartani a pici ülését. Arra azonban mindenképpen figyelj, hogy milyen tanúsítvánnyal rendelkezik a vásárlásra szánt ülés.

Légzsákok hátra is!

A családi autónak tervezett modellek nemcsak méretükben nagyobbak, de biztonsági felszereltségükben is jobbak. Többek között a hátsó ülésekhez is tartoznak biztonsági légzsákok, hogy fokozottabb védelmet kapjanak a hátul ülő kis utasok.

Nagy csomagtér

Ha gyerekkel utazol, hamar fel fog tűnni, hogy a korábban megszokott méretű csomagtér szűkösnek bizonyul. Ezért, ha új autót vásárolsz, a csomagtartó méretét is más szemmel vizsgáld meg. Nyugodtabban vezetsz majd te is, ha a gyerkőc mellé nem kell egy csomó csomagot bezsúfolni, és azon aggódni, hogy mit fog onnan kihalászni.

Praktikus rekeszek

Az utastérben kialakított praktikus rekeszek is nagyban hozzájárulhatnak a biztonságos utazáshoz. Ha ugyanis nem kell fejest ugranod menet közben a kulacsért, mikor a pici megszomjazik, hanem csak kikapod az erre a célra kialakított tartóból, máris kiküszöbölsz egy sor kényes forgalmi helyzetet.

Ha pedig a gyerekek elérhető távolságban tudják tartani játékaikat, mesekönyvüket, amit kiválasztottak az adott utazásra, ők sem fognak annyit ficánkolni az üléseikben.

Napellenzők

A légkondicionáló mérsékelt használata a nyári melegben szinte nélkülözhetetlen gyerekek mellett, mivel így tovább fogják bírni cérnával. De emellett hasznos beszerezned a hátsó ablakokra feltapasztható napellenzőket is, hogy ne tűzzön a nap a picik érzékeny bőrére. Ha a gyerekek komfortosan érzik magukat, sokkal jobban elvannak - akár egy hosszabb úton is -, ami neked is sokat segít majd abban, hogy az útra tudj figyelni.

Szórakozás

Készülj játékokkal, mesekazettákkal, mesekönyvekkel az útra, és ne felejts el szólni a kicsiknek, hogy kedvenc kis állatukat is hozzák magukkal - máskülönben a szomszéd utcából fordulhatsz vissza a hiányzó kis barátért.

A nagyobb gyerekeknek pedig érdemes lehet multimédiás szórakozásról gondoskodni.

Tökéletes modellek kisgyerekes vezetőknek!

SEAT Leon ST – a stílusos kombi

  • ISOFIX gyermekülés-rögzítési pont.
  • A SEAT tartozék katalógusból számos tesztelt gyermekülés rendelhető.
  • 7 légzsák.
  • 587 literes csomagtér, mely egy gombnyomásra 1470 literesre bővíthető.

SEAT Alhambra: 4KIDS változata

  • Már az Alhambra alapkivitelének biztonsági felszereltsége is aligha hagyhat kívánnivalót maga után, amely az utasoldali térdlégzsákkal együtt összesen hét légzsákot, illetve a hátsó ajtók gyerekzárjait is magában foglalja.
  • Integrált gyermekülés: a gyerekek tökéletes biztonságban és kényelemben utaznak.
  • 2 DVD-lejátszó 9 colos képernyővel: A gyerekek hátul a 9 colos képátlójú monitorokkal kiegészített két DVD-lejátszónak köszönhetően mindenhová szívesen utaznak majd. A DVD-meghajtó USB-kompatibilis, és memóriakártya-formátumokat is támogat.
  • Ülés alatt kialakított tároló rekeszek formájában a gyerekek saját játéktartót is kapnak.
  • 2430 liternyi utasteret variálhat egyéni igényei szerint.
Ezt is szeretjük