Nem csak a hőség miatt lehetsz állandóan szomjas: komoly betegség szövődményét is jelezheti
A diabétesz és vesebántalom sokszorosára növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is, ezzel megrövidítve a cukorbetegek életét.
A cukorbetegség okozta vesekárosodás felismerése a mindennapok során nem könnyű feladat, hiszen a vese működésében bekövetkező zavar gyakran csendesen, tünetek nélkül, évek alatt alakul ki, és az első problémák csak a betegség későbbi szakaszaiban jelentkeznek.
A kialakuló veseszövődmények ma már kezelhetőek, azonban fontos a pontos diagnózis megléte, ugyanis a veseelégtelenség lényegesen meghatározza a betegek mindennapi életvitelét, életminőségét.
A vese mint létfontosságú szerv
A gerincoszlop két oldalán, az alsó bordák által védett pozícióban található vesék összetett szervek, amik létfontosságúak a normál testfunkciók fenntartásához. A veserendszer működése során egyensúlyban tartja a testfolyadékokat, emiatt az ember túlélése függ a vesék által végzett alapvető funkcióktól és folyamatoktól. Többek között felel a kiválasztásért, a vérnyomás szabályozásáért és a szervezet ionkoncentrációjának és egyes vegyületek koncentrációjának szabályozásáért.
A vese és a cukorbetegség kapcsolata
Az egészségesen működő vesék naponta körülbelül 180 liter folyadékot szűrnek meg - ez egy nagy fürdőkád feltöltéséhez elegendő folyadékmennyiség. A folyamat során a vesék eltávolítják a salakanyagokat, amelyek vizelet formájában távoznak a szervezetből - ez egy átlagos ember esetében 2 liter. A megmaradó 198 liter folyadékot pedig újra felhasználja. Ezenfelül a vesék segítenek egyensúlyba hozni a testfolyadékokat és az elektrolitokat is.
A nem megfelelő veseműködés esetén a két anyagcsere-végtermék, a karbamid és a kreatin, melyeket az egészséges vese normál működés esetén kiszűrne, megjelenik a vérben, a vér kalciumszintje csökken, a foszfátok szintje nő, a vér fokozottan savassá válik, a kálium szintje megemelkedhet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A vérben felszaporodó mérgező anyagok hatással vannak az emésztőrendszerre is, étvágytalanságot, hányingert, hányást okoznak, ami súlyvesztéshez vezethet. Cukorbetegség esetén a megnövekedett vércukorszint fokozott ozmotikus hatást eredményez, ennek következtében a víz ürítése megnő. A vese koncentrálóképességének csökkenése miatt a vizelet híg, mennyisége az elfogyasztott folyadék mennyiségétől függetlenül 1-4 liter. A gyakori vizeletürítés mellett a másik legjellegzetesebb tünet a nap folyamán többször jelentkező erős szomjúságérzet lehet. Fontos, hogy komolyan vegyük testünk figyelmeztetéseit, amennyiben ezeket a tüneteket észleljük magunkon, érdemes mielőbb felkeresni egy szakorvost!
Kik tartoznak a fokozottan veszélyeztetettek közé?
A diabétesszel összefüggő vesekárosodás kialakulásának szempontjából fokozottan veszélyeztetettek lehetnek:
- a cukorbetegek,
- a magas vérnyomással küzdők,
- a túlsúlyosak,
- a dohányzók,
- a pozitív családi anamnézissel rendelkezők, tehát ha a családban előfordult vesebetegség, magas vérnyomás vagy cukorbetegség.
Számukra döntő jelentőséggel bír az önmagukra való odafigyelés és a kezelőorvosuk által ajánlott javaslatok betartása. Veseműködés tekintetében öt csoport különböztethető meg a károsodás mértéke alapján.
Az 1-es stádiumtól az 5-ös stádium felé haladva folyamatosan romlik a vese működése, amely amennyiben együtt jár kóros mennyiségű fehérjeürítéssel is, úgy további kockázatot jelent. Szigorúan véve krónikus vesebetegségről 3-4-5-ös stádiumú vesebetegség és/vagy kóros fehérjeürítés esetén lehet beszélni egyebek mellett. A legsúlyosabb, 5-ös stádiumban a betegek vesepótló kezelésre szorulnak, ami során vagy a vért mesterségesen tisztítják meg a csökkent szűrőfunkciók következtében, vagy a beteg veseátültetésben részesül.
Hogyan kezelhető a vesebetegség?
A krónikus vesebetegség kezelésének egyik alappillére a helyesen összeállított étrend, mellyel a beteg csökkentheti a vese terhelését, illetve a vérben felhalmozódó káros anyagok mennyiségét. A krónikus vesebetegség esetén kialakult károsodás sajnos visszafordíthatatlan, ezért is fontos, hogy figyelj veséid egészségére, és törekedj a megelőzésre.
Hogyan előzhető meg a vesebetegség?
A vese egészsége érdekében érdemes odafigyelni a testsúlyra, aminek elengedhetetlen része a rendszeres sportolás és a tudatos étkezés is. Ennek értelmében fontos, hogy a koleszterinszintet a normál tartományában tartsuk. Az ajánlott összkoleszterinszint 200 milligramm/dl alatt van.
A káros szenvedélyeket is érdemes elhagyni: mérsékeld az alkoholfogyasztást, és dohányzóként törekedj letenni a cigarettát, ugyanis az aktív dohányzás a vesedaganatok kockázatát nagymértékben növeli. Kettes típusú cukorbetegség esetén a rendszeres orvosi kontroll mellett fontos a vércukor megengedett tartományban tartása, melynek ajánlott értéke nem haladja meg a 6 millimol/litert étkezés előtt, és az étkezést követő egy-két órában sem haladja meg a 7,8 millimol/liter értéket. A krónikus vesebetegség hazánkban a becsült adatok szerint 1,5 millió főt érint.
A diabétesz és vesebántalom sokszorosára növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is, ezzel megrövidítve a cukorbetegek életét. A cukorbetegség szövődményeként kialakuló veseproblémák megelőzése érdekében fontos legalább évente részt venni vesefunkció-vizsgálaton, odafigyelni a sóbevitelre, rendszeresen mozogni és pontosan betartani a kezelőorvos által előírt terápiát!
8 finom étel, amik támogatják a vese működését - Olvass tovább!
Az alább látható ételek támogatják a vesék működését, segítik a kiválasztás folyamatát, miközben vitaminokkal és ásványi anyagokkal látják el a szervezetet. Finom recepteket is mellékeltünk, amikkel színesíteni tudod az étrendedet.
8 finom étel, amik támogatják a vese működését - Serkentik, elősegítik a káros anyagok kiválasztását
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- élelmiszer
- táplálkozás