Nem bűnözés a nassolás: télen így tudod előnyödre fordítani a falatozás utáni vágyat
Van megoldás a téli falásrohamokra: nem feltétlenül kell, hogy romba dőljön miattuk a diétád.
A legtöbben felszednek néhány kilót a hideg hónapokban, ilyenkor kevesebbet mozgunk, és az étkezések is tartalmasabbak.
Annak is van hatása a súlyra, hogy a nyáron kapható, széles gyümölcs- és zöldségválaszték helyett télen könnyebben nyúlunk a kekszek és csokik után.
Nem tabu a nassolnivaló
A nassolás alapvetően egy jó szokás is lehetne. A dietetikusok a napi többszöri kis étkezést ajánlják, egy-egy nass pedig tulajdonképpen helyettesíthet egy tízórait vagy uzsonnát. Az azonban nem mindegy, hogy milyen tápanyagot, illetve milyen mennyiségben fogyasztasz. Míg egyes dézsmálások nem hagynak nyomot a testen, a napi egy tábla csokitól a bőr zsírosságán túl az úszógumi is gyarapodik.
A jó nassoláshoz többféle út vezet. Az első, ha körültekintően megtervezed a napodat, nemcsak a főétkezéseket, hanem a köztes, csak bekapok valamit kezdetű majszolásokat is. Készíts egy nagy adag, finom salátát vagy zöldségmártogatóst sárgarépából, zellerből és uborkából, és ha rád jönne az ehetnék, ehhez nyúlj, ne az évek óta a szekrényben porosodó popcornt pattogtasd ki. Isteni, házi zöldségchips-eket is készíthetsz, de a téli hangulatban egy fahéjas sült alma vagy szilva is szuper alternatíva az édességéhség leküzdésére. Az édesburgonyából készült, fűszeres, ropogós finomság pedig lekörözi a bolti változatokat is, viszont lassabban emeli a vércukorszinted, ezáltal később éhezel meg.
Pótcselekvés evés helyett
Ha úgy érzed, nem laksz jól, és nem kívánod az egészséges alternatívákat, határozd el, hogy ahányszor megkívánsz egy csokit, iszol egy nagy pohár citromos vizet vagy zöld teát. A folyadékfogyasztás mindig előnyödre válik, ezek a levek pedig még támogatják is a fogyásodat. Érdemes lehet kipróbálni az oolong teát, különleges íze egy csepp mézzel relaxálóan hat a téli hidegben.
Egy másik alternatíva, hogy valamilyen aktív pótcselekvést végzel, ha rád törne a falatozás. Egy perc plank nem időigényes, mégis hihetetlen eredményeket érhetsz el vele, ráadásul sokféleképpen variálható, nem unod meg akkor sem, ha egy nap tízszer tör rád a farkaséhség.
A szobabiciklizés szintén zsírégető és alakformáló hatású, ráadásul az elégetett kalóriákat is figyelemmel követheted!
Naplózd, mit eszel!
A felesleges, üres kalóriák bevitelének visszaszorítására szintén szuperül használható az étkezési napló. Vezess minden egyes elfogyasztott morzsát - ne csak a nasit, a főétkezéseket is -, és a nap végén értékeld, mi mindent fogyasztottál. Jól látható lesz, mik azok a pluszok, amelyekre semmi szükség nem volt: egy szelet sajtra, mert elmentél a hűtő előtt, vagy egy fél kakaós csigára, mert valaki meghagyta reggelinél. Ha tudod, minek szeretnél búcsút inteni, sokkal egyszerűbb az elválás, mert, amikor legközelebb megennéd a kolléga által kínált sütit, már tudni fogod, hogy pontosan a szükségtelen kalóriákat gyarapítaná a vele bevitt energia.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Gyümölcsnasi
A gyümölcsök magas víz- és vitamintartalmuknak köszönhetően alapvetően a fogyókúra építőkövei. Bizonyos fajták azonban magas cukortartalmuk miatt kicsit kiszorulnak a kedvencek köréből: ezek viszont bátran fogyaszthatóak!
A 10 legalacsonyabb cukortartalmú gyümölcs: diéta alatt is fogyaszthatod
Nézegess képeket!
Elolvasom