Otthoni edzés eszközök nélkül: 10 egyszerű gyakorlat, amibe nagy túlsúllyal is belevághatsz
Nem károsítod velük az ízületeidet.

Amennyiben nagyobb, 10-15 kilót meghaladó túlsúllyal szeretnéd beindítani a fogyást, jól meg kell gondolnod, milyen sportot választasz, ha nemcsak az étrendi változtatásokra akarsz hagyatkozni.
A túlsúly komoly plusz terhelést jelent az izmok, az inak, az ízületek és a csontok számára is. Ez nemcsak azzal jár, hogy egyes gyakorlatokat nehezebben végzel, de jócskán megnő a sérülés kockázata is. Éppen ezért az ugrálás vagy a súlyzók az elején még szóba sem jöhetnek.
Otthoni edzés eszközök nélkül
Sokkal érdemesebb néhány kezdőbarát, egyszerű otthoni gyakorlattal indítani, melyek segítenek az alapvető edzettség kialakításában, kímélik az ízületeidet, és olyan jó mintákat rögzítenek az izommemóriádban, melyek az összetettebb, nehezebb mozdulatok során is hasznodra válnak majd.
Az edzéseket érdemes legalább heti három alkalommal csinálni úgy, hogy egy hét alatt a tested minden izomcsoportját megdolgoztasd. Egy ennek megfelelő edzésterv összeállításában személyi edző segíthet, aki később, a fejlődésed szerint nehezítéseket is tud majd javasolni. A következő gyakorlatsor mozdulatait végezd kétszer egy-egy percen keresztül 10 másodperc szüneteket tartva, így bemelegítéssel és nyújtással együtt fél óra alatt végzel.

Ajándékozz szakácskönyvet karácsonyra!
Egy könyvvel nem csak tárgyat ajándékozol, hanem élményt is.
Mentes Anyu szakácskönyveiből készített ételek lehetőséget adnak új ízek felfedezésére és kipróbálására. Különleges étrendet követőknek, vagy kísérletezni vágyóknak a Mentes Anyu könyvcsomag tökéletes meglepetés lehet.
Ha idén valami igazán hasznosat ajándékoznál az egészség jegyében, kattints ide. MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- mozgásforma
- jóga