Nem a túl sok evés okozza az elhízást: a Harvard egyetem kutatói szerint más a fő probléma a zsírraktározásban
A 17 nemzetközi szerző közreműködésével írt tanulmány szerint a magas glikémiás indexű ételek okozzák a gondot.
A The American Journal of Clinical Nutrition táplálkozástudományi szaklapban megjelent friss tanulmány szerint nem az a fő probléma, hogy mennyit eszünk, hanem főként az, hogy mit.
A szeptemberben publikált, 17 nemzetközi szerző közreműködésével írt tanulmány megkérdőjelezi az energiaegyensúly-modellt, amely szerint súlygyarapodás csak akkor következik be, ha az egyén több energiát visz be a szervezetébe, mint amennyit a nap folyamán elhasznál. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a keletkező energiatöbblet zsírpárnák formájában mutatkozik meg. A szakértők szerint ugyanakkor az energiaegyensúly-modell nem veszi figyelembe a súlygyarapodás mögött meghúzódó biológiai mechanizmusokat, ezért a szerzők inkább az inzulinmodell mellett érvelnek, amely az elhízást metabolikus rendellenességként, azaz anyagcserezavarként magyarázza, nem pedig azzal, hogy mennyi ételt fogyasztunk.
A magas glikémiás indexű ételek okozzák a gondot
A Harvard Egyetem orvosi karának professzora, a bostoni gyermekkórház endokrinológusa, David Ludwig szerint az, hogy egyre több elhízott ember van a világon, az részben az élelmiszer-minőség változásaira adott hormonális válaszoknak köszönhető: ilyenek a magas glikémiás indexű élelmiszerek, azaz a gyorsan felszívódó szénhidrátok mértéktelen fogyasztása okozza az elhízást.
A glikémiás index azt mutatja, hogy az egyes szénhidráttartalmú ételek hogyan befolyásolják a vércukorszintet. A rangsorolás összehasonlítás alapján történik, melyben a táplálékokat általában a glükózzal - szőlőcukorral - vetik össze. A magas glikémiás indexű ételek rosszul hatnak a vércukorra, megdobják azt, ami rövidesen leesik, így az ember farkaséhes lesz. A magas glikémiás indexű ételek szinte sokkolják az anyagcserét, a cukrozott ételek hormonális változásokat okoznak, amelyek megváltoztatják az anyagcserét, pontosabban lelassítják azt, ennek árulkodó jelei a deréktájon felhalmozódó zsírpárnák lehetnek.
David Ludwig szakértő szerint, ha feldolgozott szénhidrátokat fogyasztunk, a szervezet fokozott inzulinelválasztást okoz, és elnyomja a glukagon kiválasztását, azaz csökkenti a fehérjék, zsírok lebontását. Ez pedig azt jelzi, hogy a zsírsejtek több kalóriát tárolnak, az agy pedig érzékeli, hogy a szervezet nem kap elegendő energiát, ami éhségérzethez vezet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezzel szemben az alacsony glikémiás indexű ételek fogyasztásával biztosítani lehet a megfelelő vércukorszintet, mivel ezek lassú felszívódású szénhidrátokat tartalmaznak, ezáltal tovább tart a jóllakottság érzése is, azaz az inzulinmodell utat mutat a hatékonyabb, hosszú távú súlykezelési stratégiákhoz.
A súlygyarapodás megértéséhez tehát nem feltétlenül azt kell figyelembe venni, hogy mennyit eszünk, de azt is, hogy az általunk fogyasztott ételek hogyan befolyásolják a hormonjainkat és az anyagcserénket. Az inzulinmodell betartása Ludwig szerint arra összpontosít, amit fogyasztunk. Ugyanakkor megjegyzi, hogy további kutatásokra van szükség mindkét modell pontosabb összehasonlításához.
10 szénhidrátforrás, amit akkor is ehetsz, ha fogyni akarsz: alacsony a glikémiás indexük
Az alacsony szám azt jelenti, hogy az étel lassan szívódik majd fel, nem okoz nagy kilengéseket, tehát étvágycsökkentő hatású.
10 szénhidrátforrás, amit akkor is ehetsz, ha fogyni akarsz: alacsony a glikémiás indexük
Nézegess képeket!
ElolvasomBorító- és ajánlóképek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- szénhidrát
- fogyasztó praktikák