Egyre többeket érint a korai őszülés: 4 ok, ami a jelenség mögött állhat
Nemcsak a genetika, hanem más tényezők is állhatnak a korai ősz hajszálak megjelenése mögött.
Már a harmincas éveidben megjelenhetnek az első ősz hajszálak, de nem kell kétségbe esned, ha megtörténik, hiszen ez egy teljesen természetes folyamat. Igaz, néhány káros szokás szintén elősegítheti, ahogy bizonyos vitaminok hiánya is.
4 ok, ami a korai őszülés mögött állhat
Először is tisztáznunk kell, hogy a korai őszülés, vagyis amit sokan annak vélnek, valójában normális, sokakat érintő jelenség. Pontos ideje sokban függ a genetikai örökségtől, kutatások szerint a kaukázusiaknál általában a harmincas évek közepén, ázsiaiaknál a harmincas évek végén, afroamerikaiaknál pedig csak a negyvenes évek közepén jelennek meg az ősz hajszálak.
A folyamat mögött a melanocita, azaz a pigmentet termelő sejtek hanyatló működése áll. Ezek a sejtek ugyanis elvesztik a hajszínért felelős sárga, barna és fekete szín előállításához szükséges képességüket - fejtette ki dr. Susan C. Taylor, a Pennsylvania Egyetem orvosi iskolájának bőrgyógyászprofesszora. A genetika mellett azért van néhány más tényező is, ami befolyással lehet az ősz hajszálak megjelenésére, így érdemes ezekre odafigyelned.
Dohányzás
Ez a káros szokás oxidatív stresszhez vezethet, ami azt jelenti, hogy túl sok instabil molekula, azaz szabad gyök szabadul fel a szervezetben, ugyanakkor túl kevés antioxidáns van jelen, amik így nem tudják semlegesíteni őket. Ez a jelenség a hajhagymákat is károsítja, és korai őszülést okozhat.
Betegségek
Néhány genetikai eredetű és krónikus betegség szintén állhat a háttérben, mint például az autoimmun betegségek. Utóbbi esetén a szervezet immunrendszere a sejteket támadja meg, köztük a hajban lévőket, aminek köszönhetően megszűnhet a pigment termelődése. A pajzsmirigy nem megfelelő működése és az általa okozott hormonális változások is közrejátszhatnak az ősz hajszálak megjelenésében.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Vitaminhiány
Egyes vitaminok, elsősorban a B12-vitamin hiánya is felelős lehet a korai őszülésért. Ez a vitamin szükséges ugyanis az egészséges hajnövekedéshez és hajszínhez is, ahogy a B12 felelős a megfelelő számú vörös vérsejtekért is, amik az oxigént szállítják a szervezet sejtjeibe, így a hajszálakba is. Ha kevesebb jut el belőlük, meggyengülhetnek a hajhagymák, és csökkenhet a melanin termelése.
Stressz
A korai őszülés egyik legismertebb okának a stresszt szokták felhozni, pedig a tudósok eddig kevés konkrét bizonyítékot találtak rá. De mivel stressz idején csökken a szervezetben lévő B-vitamin mennyisége, és más betegségek kialakulásában is nagy jelentősége van, így közvetve a stressz is felelős lehet az ősz hajszálak megjelenéséért.
A legjobb ételek hajhullás ellen: tele vannak hasznos, egészségtámogató tápanyagokkal
A táplálkozásoddal nagyban hozzájárulhatsz a hajad egészségének megőrzéséhez.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)