10 kérdés, amit fel kell tenned magadnak, hogy megtudd, jól vagy-e: a kiégést nem lehet egyszerűen kipihenni

A kiégés több úri huncutságnál, idővel az egészséget is károsítja, így nagyon fontos időben észrevenni a jeleket!

Kérdések a kiégésről
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A világjárványok árnyékában egy csendesebb, konkrét fertőzés nélkül terjedő járvány van kibontakozóban: a burnout, vagyis a kiégés egész generációk alapélménye lett. A gyakori tévhittel ellentétben, miszerint a jelenség csak a bizonyos szakmákban, illetve a régóta ugyanazon a munkahelyen dolgozó munkavállalókat érinti, az igazság az, hogy bárhol és bármikor felütheti a fejét.

A másik általános félreértés, hogy a kiégés pusztán egy átmeneti mentális probléma, ami idővel magától elmúlik, kipihenhető. Valójában egy fizikai, mentális és érzelmi kimerülésről van szó, ami amellett, hogy az érintettek életminőségét drasztikusan rontja, konkrét egészségügyi kockázatokat is hordoz. Megoldásához pedig sok esetben nem elég az adott egyén, külső segítségre is szükség lehet. 

Kérdések a kiégésről

A burnout, vagyis a kiégésszindróma egy orvosi szakkifejezés, amely egy sokrétű tünetegyüttest jelöl, amit 2019-ben a WHO is felvett a betegségeket és rendellenességeket jegyző listájára (International Classification of Diseases). A szervezet kifejezetten a munkahelyi kiégéssel foglalkozott, ami véleményük szerint a nem megfelelően kezelt, krónikus munkahelyi stressz következménye. Három fő jellemzőjét határozták meg, ezek a kimerültség, a fokozott mentális távolságtartás a munkától és a munkával kapcsolatos negatív attitűd, valamint a csökkent szakmai hatékonyság.

A munkahelyi kiégés idővel súlyosan károsítja az egészséget, így fontos a jelek mielőbbi felismerése. A Mayo Clinic szerint ebben segíthet, ha az ember időről időre feltesz magának pár kérdést. Amennyiben a következők bármelyikére igennel válaszolsz, érdemes átgondolnod a helyzetedet, illetve segítségért folyamodnod, ha szükséges. 

  1. Cinikus vagy kritikus lettél a munkahelyeden?
  2. Erőt kell venned magadon, hogy bemenj dolgozni, és nehezen állsz hozzá a feladataidhoz?
  3. Ingerlékeny, türelmetlen vagy a munkatársakkal, ügyfelekkel?
  4. Nincs elég energiád, hogy produktív légy?
  5. Nehezedre esik a koncentráció?
  6. Nem töltenek el elégedettséggel az elért eredményeid? 
  7. Kiábrándultnak érzed magad a munkáddal kapcsolatban? 
  8. Evéshez, alkoholhoz vagy más szerekhez kell folyamodnod, hogy jobban érezd magad, vagy kikapcsold az érzéseid?
  9. Megváltoztak az alvási szokásaid?
  10. Gyötörnek látszólag ok nélküli fizikai panaszok, fejfájás, gyomor- és bélproblémák? 

A fenti kérdésekre a kiégésen túl egyéb kórképek esetén is igennel válaszolhatsz, ezért is fontos az utánajárás. A burnoutszindrómában szenvedők gyakran találkoznak a motiváció hiányával, az önbizalomhiánnyal, valamint a magányosság és leterheltség érzésével.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Olykor csapdába esve, legyőzve érzik magukat. Az is jellemző, hogy a legapróbb feladatok elvégzése is több időt vesz igénybe a számukra, mint amennyi indokolt lenne, ez részben az állandó halogatás következménye.

A kiégés lehetséges okai

A kiégés egy folyamat, nem egyik pillanatról a másikra következik be, az érintettek eleinte időt és energiát nem sajnálva, nagy lelkesedéssel vetik bele magukat a feladataikba, innen jutnak el az apátiáig. A segítő szakmákban dolgozók különösen nagy kockázatnak vannak kitéve, de minden munkakörben előfordulhat a szindróma.

Az okok változatosak lehetnek, a monoton vagy épp kaotikus, kiszámíthatatlan feladatok, a nem tisztázott követelmények, a munka és magánélet egyensúlyának felborulása, a pénzkereső foglalkozással töltött idő drasztikus növekedése a családdal, barátokkal, pihenéssel, hobbikkal töltött idő rovására, a kollégákkal, főnökökkel való rossz kapcsolat mind hozzájárulhatnak a kiégés kialakulásához. 

Fontos tisztázni, hogy a kiégés nem úri hóbort, és nem is múlik el néhány nap vagy hét pihenéssel. A megoldáskeresés, segítségkérés azért is rendkívül fontos, mert idővel a probléma magas vérnyomás, szív- és cukorbetegség, álmatlanság, krónikus kimerültség, alkoholizmus és szerfüggőség kialakulásához vezethet. Azon túl, hogy a közvetlen környezetedet beavatod a problémába, mentálhigiénés szakemberhez is érdemes fordulnod. Hosszú távon pedig tudatosan kell törekedni a munka és a magánélet egyensúlyának helyreállítására, valamint a hatékony stresszkezelési módszerek elsajátítására. 

10 módszer, ami csökkentheti a stresszhormon szintjét

Az állandó, krónikussá váló stressz hatása rendkívül káros a szervezetre nézve, több súlyos betegség esetén felelős lehet. Hatására az átmeneti gyomorfájdalmakból akár fájdalmas reflux is kialakulhat, de alvászavart, étvágytalanságot, depressziót vagy menstruációs zavarokat is okozhat.

10 módszer, ami csökkenti a stresszhormon szintjét: kutatások támasztják alá

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük