10 évvel korábban számíthatsz egy komoly betegségre, ha így alszol

Friss kutatás!

Előfordulhat, hogy te is ezt csinálod éjszaka?

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A horkolás amellett, hogy kellemetlen és álomrabló dolog a hálótárs számára, magára a horkolóra nézve is veszélyes lehet.

Korábbi vizsgálatok bizonyították már, hogy a horkolás sok esetben összefüggésben áll az alvási apnoéval, amely éjszakai légzéskimaradással jár.
American Academy of Neurology közelmúltban végzett kutatása szerint azonban a memóriaromlással is kapcsolatba hozható.

A horkolás az Alzheimer-kór előjele?

A kutatók szerint az olyan abnormális alvási minták, mint például a hangos horkolás, az 55 év feletti női korosztály 26%-át, a férfiaknak pedig 52%-át érintik.

A tanulmány során 2470 embert vizsgáltak, akiknek kategorizálása a gondolkodási problémák, valamint a szabad memóriakapacitás alapján történt. A résztvevők mindegyike a kognitív gyengülés korai szakaszában vagy Alzheimer-kórban szenvedett.

Tíz évvel korábban

A kutatók a vizsgálatok során arra a megállapításra jutottak, hogy azoknál az embereknél, akiknél hangos horkolást, illetve az alvás során légzési problémákat, alvási apnoét diagnosztizáltak, átlagosan tíz évvel korábban jelentkeztek a szellemi hanyatlás első jelei.

CPAP kezelés

A horkolás ellen számos eszköz - spray, tapasz, csipesz - van ma már forgalomban, a kutatók szerint azonban a horkolással összefüggő Alzheimer-kór, illetve szellemi hanyatlás ellen a CPAP nevű készülék nyújthat segítséget. A tudósok úgy vélik, ennek a folyamatos nyomású légzőkészüléknek az éjszakai használatával tíz évvel későbbre - 82 éves kor tájára - tolható a kognitív problémát jelző tünetek jelentkezése.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A vezető kutató, a New Yorki Egyetem Langone Orvosi Központjának szakembere, dr. Ricardo Osorio szerint az eddigi eredmények izgalmasak, azonban további vizsgálatokra lesz szükség a témában.

Ezt is szeretjük