Kell-e cserélgetni az ásványvizeket? A szakértő elmondja

Cserélgetni kell az ásványvizeket, vagy ihatod azt hosszú távon, amit megszerettél? Most kiderül!

Sok helyen olvasni, hallani, hogy az ásványvizeket érdemes cserélgetni, és nem kizárólagosan egy márkát fogyasztani. Kíváncsiak voltunk, hogy voltaképpen miért is van ez így, és valóban kell-e váltogatni a vizeket, ezért megkerestünk egy dietetikus szakembert, hogy magyarázza el nekünk az állítás mögötti okokat. Cikkünkben Kiss-Tóth Bernadettel, a Nestlé dietetikusával készült interjúnkat olvashatod.

- El tudnád nekünk magyarázni, hogy miért kell cserélgetni az ásványvizeket?

- Ahogy minden tápanyag, úgy az ásványi anyagok fogyasztásának mennyisége és aránya is fontos. A kifejezetten magas ásványianyag-tartalmú vizek esetén a hosszú távú, nagy mennyiségben történő fogyasztása előidézheti az egyensúly elbillenését.

Változatos folyadékfogyasztás mellett azonban ez a veszély nem áll fenn, illetve azon ásványi anyagok esetében, amelyeket jellemzően hiányos mennyiségben fogyasztunk el ételeinkkel - ilyen például a kalcium - előnyös is az ásványvizekkel való pótlása. A kisebb ásványianyag-tartalmú vizek akár minden napi fogyasztásra, még a fiatalabb korosztály számára is beilleszthetőek a napi étrendbe.

- Ez azt jeleni, hogy az alacsony ásványianyag-tartalmú vizeket nem is szükséges cserélgetni, maradhatunk a kedvenc vizünknél?

- Igen, erről van szó. Ha magas ásványianyag-tartalmú vízről beszélünk, akkor törekedni kell a változatosságra, viszont az alacsony ásványianyag-tartalmú vizek esetében nem kell ezzel számolni, ezek minden korosztály számára hosszú távon is biztonsággal fogyaszthatóak.

Igyon eleget a család!

A megfelelő hidratáltság a kiegyensúlyozott életmód része, ami a család minden tagjának elengedhetetlen. A gyerekek szokásaira a legnagyobb hatással a szülők vannak, így ha mindig odafigyelsz arra, hogy mit és mennyit isztok, azzal a kicsikért is sokat tehetsz. Hogy hogyan? Ötletekért, tippekért kattints ide!

- Mire kell odafigyelni az ásványvizeknél, melyek azok az ásványi anyagok, melyekből nem jó, ha túl sokat fogyaszt valaki?

- Szervezetünkben az ásványi anyagok egyensúlya igen fontos tényező. Viszont ásványvizek fogyasztásával nem jellemző, hogy olyan túlzott mennyiséget vinnénk be bármelyikből is, ami káros lenne egészségünkre. Magas vérnyomás betegségben szenvedők esetében ajánlott az alacsony nátriumtartalmú vizeket választani.

- Az ízesített ásványvizeket is tudod ajánlani? Van olyan kritérium, amire érdemes ezekkel az italokkal kapcsolatban odafigyelni?

- Az ízesített vizek is jó alternatívát jelenthetnek azok számára, akiknek nehezükre esik a szükséges napi mennyiségű folyadékot elfogyasztani. Érdemes viszont arra felhívni a figyelmet, hogy ezek a termékek gyakran cukorral vannak édesítve, így plusz kalóriákat vehetünk magunkhoz, abban a hitben, hogy csak vizet fogyasztottunk. Érdemes a palackokon az összetevők listáját tanulmányozni. De magunk is készíthetünk különböző ízesítésű vizeket, gyümölcsökkel, mentával, bazsalikommal.

Ha te is szeretnél saját készítésű, kalóriaszegény ízesített vizet készíteni, akkor olvasd el korábbi cikkünket, melyben több receptet is összegyűjtöttünk a témában!
Ezt is szeretjük