Szájszag és duzzadt íny az első tünetek egyike: a fogvesztés korai jelei, amikor még visszafordítható
Bizonyos tünetek előre jelezhetik, hogy fennáll a fogvesztés veszélye, nem szabad legyinteni rájuk.
A fogak elvesztése sokak félelme, az ugyanis nem csak esztétikai problémát jelent, alááshatja a magabiztos fellépést, és az életminőséget is jócskán befolyásolja.
A felnőttkorban bekövetkező fogvesztés több okra is visszavezethető, például szuvasodásra, balesetre vagy a nem megfelelő táplálkozásra, szájápolásra és a dohányzásra. A kezeletlen cukorbetegség is hajlamosító tényező lehet, azonban a leggyakrabban fogágybetegség áll a háttérben.
Gyakran tünetmentes
A parodontitis, azaz a fogágybetegség egy kifejezetten gyakori probléma, ami a fogak kilazulásával, majd azok elvesztésével járhat. A fogágyat olyan képletek alkotják, amelyek a fogak rögzítéséért felelősek. Ide tartozik többek között a fogmeder és a fogíny is. Az elváltozás sajnos általában a megfelelő szájápolás hiányában alakul ki, rendszeres és megfelelő technikájú fogmosással, fogselyem használatával, valamint fogorvosi vizitekkel a legtöbb esetben megelőzhető lenne a kellemetlenség.
Utóbbira többek között azért is van szükség, mert a fogágybetegség olykor tünetmentes, így előfordulhat, hogy a páciens egy rutinvizsgálat során szerez róla tudomást. Vannak ugyanakkor olyan tünetek, amelyek a kezdődő parodontitisről tanúskodnak, ezek közé tartoznak a következők:
- duzzadt íny,
- érzékeny íny,
- fogmosáskor könnyen vérző íny,
- kellemetlen szájszag.
A tünetek észlelésekor mindenképp fogorvos felkeresése javasolt, hiszen megfelelő kezeléssel a fogágybetegséggel szemben fel lehet venni a küzdelmet, és így a fogvesztés is megelőzhető. Súlyosabb esetben már fájdalmassá válhat a rágás, a fogak mozoghatnak, kissé eltávolodhatnak egymástól, a fogíny pedig visszahúzódhat a fogakról. A szájszag is egyre makacsabbnak tűnhet. Tünetmentesen zajló betegségnél előfordulhat, hogy az érintettek először a fogak mozgására lesznek figyelmesek.
Korán elcsípve még visszafordítható
A fogágybetegséget a rossz szájhigiénia következtében felgyűlő lepedék indítja, amelyben elszaporodnak a baktériumok. A lepedékből fogkő képződhet, ami szintén táptalajt jelent a kórokozók számára. Minél tovább marad a fogkő a fogakon, annál nagyobb bajt tud okozni, eltávolítása otthoni körülmények között nem lehetséges.
A kezeletlen fogkövet ínygyulladás, gingivitis követheti, ilyenkor jelenik meg a fogínyvérzés és az érzékeny, duzzadt, gyakran vörös íny. Ekkor még szakember segítségével és a megfelelő otthoni szájápolás elsajátításával visszafordítható a folyamat. A hosszasan fennálló gyulladás következtében ínysorvadás, valamint a fogak és az íny között képződő tasakok alakulnak ki, amelyek fogvesztéshez vezethetnek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kezeletlen fogágybetegség következtében kialakuló krónikus gyulladás ráadásul az egész immunrendszerre nagy terhet ró, a baktériumok a véráramba kerülve a test távolabbi pontjait is megbetegíthetik.
A C-vitamin-hiány is közrejátszhat benne
A rizikófaktorok között az elégtelen szájápolás mellett a dohányzás, a hormonális változások, például a terhesség és a menopauza, a genetika, valamint egyes betegségek, mint a cukorbetegség, a rheumatoid arthritis és a Crohn-betegség szerepelnek. A nem megfelelő táplálkozás is fontos szerepet játszhat a betegség kialakulásában, a C-vitamin lényeges a fogíny és a fogágy egészsége szempontjából. A kezelés a betegség súlyosságától függ, beletartozhat a fogkő leszedése, a fogak polírozása, valamint a már kialakult tasakok tisztítása is.
C-vitamin-tabletta helyett: a 8 legjobb természetes forrás az influenzaszezonban
Ha szívesebben viszed be a C-vitamint természetes forrásból, és nem elégedsz meg azzal, ha csipkebogyót látsz a doboz oldalán, akkor megmutatjuk, hogy a citromon kívül miből érdemes többet fogyasztanod.
C-vitamin-tabletta helyett: a 8 legjobb természetes forrás az influenzaszezonban
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- egészségügy
- fogorvos