Megelőzhető lehet a demencia: 10 hétköznapi teendő, amitől csökken a kockázat

Ahogy öregszik a társadalom, kutatók szerint egyre több embert érinthet majd a demencia. Tegyél lépéseket ellene már most!

Demencia megelőzése
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A köznyelvben gyakorta időskori elbutulásnak is nevezett demencia a gondolkodás hanyatlását jelenti, mely magával vonja az érzelmek és társas képességek hanyatlását, sokszor pedig a beszéd, a memória és a mozgás romlását is.

Egyik legismertebb oka az Alzheimer-kór, de más probléma is kialakíthat demenciát, ilyen például a magas vérnyomás és a keringési rendszer más zavara, az érrendszer károsodása, az agyvérzés, illetve a cukorbetegség. Az öregedés jelenti a legnagyobb rizikófaktort, melyet visszafordítani nem lehet, számos más tényező létezik azonban, mely segíthet csökkenteni a kockázatot. A következő szokások kialakítását sosem lehet elég korán elkezdeni, ugyanakkor sosem lehet túl késő. A demencia elleni küzdelemben fontos szerepet játszó Alzheimer's Society javaslatai szerint a következőkkel érdemes kezdeni.

Fizikai aktivitás, ötször egy héten

A fizikai aktivitás nemcsak a rákos megbetegedések, illetve a szívproblémák kialakulásának kockázatát képes jelentős mértékben csökkenteni, de a demenciáét is, mivel karbantartja az érrendszert, és javítja a légzést, a szervezet oxigénellátását.

Az Alzheimer's Society szerint ötször kellene mozogni egy héten, minden alkalommal legalább 30 percet, ami lehet akár séta, úszás és tánc is, bármi, ami örömet ad, és nem az üldögélést jelenti.

Stresszcsökkentés és jó alvás

A mozgás ráadásul a stressz szintjét is képes csökkenteni a boldogsághormonok felszabadulása által, ami lényeges a demencia szempontjából, kialakulásához ugyanis a stresszhormon, a kortizol állandó, intenzív jelenléte is hozzájárulhat. Nagyon fontos e szempontból a kielégítő alvás is, mind minőségi, mind mennyiségi szempontból. Érdemes lehet tudatosan relaxálni, meditálni is, illetve már az is fontos lépés, ha mindennap leülsz picit elcsendesedni, amihez a természet jelentette nyugalmat is bátran segítségül hívhatod.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Füstmentes élet, omega-3-ban gazdag táplálkozás

Az Alzheimer's Society javaslata szerint a dohányzást mielőbb abba kell hagyni a betegség megelőzése érdekében, emellett ügyelni kell az étrendre is, mely tartalmazzon minél több omega-3 zsírsavban gazdag táplálékot, olajat - ilyenek például a halak, az olívaolaj -, gyümölcsöt, zöldséget, teljes értékű gabonát. A cukor és a vörös húsok fogyasztását minél inkább vissza kell szorítani, emellett a telített zsírok és a só fogyasztását is célszerű korlátozni. A Vanderbilt University kutatása szerint gyümölcs- és zöldségleveket is érdemes több mint háromszor fogyasztani egy héten a demencia és az Alzheimer-kór megelőzése érdekében.

Vitaminpótlás és csökkentett alkoholfogyasztás

A kutatások szerint a K-vitaminnak fontos szerepe lehet az Alzheimer-kór és a demencia megelőzésében, képes ugyanis késleltetni a sejtek elöregedését, és segít megakadályozni az érelmeszesedést. Sok multivitaminban nincs benne, érdemes ezért akár külön készítményt szedni, valamint zöld leveles zöldségeket fogyasztani.

Végül csak egy torz arc maradt: megdöbbentő képek az alzheimeres festőtől

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az Alzheimer's Society szerint alkoholból viszont célszerű minél kevesebbet a szervezetbe vinni, ha ugyanis valaki rendszeresen túllépi a limitet, az komoly kockázatot jelent a demencia kialakulásának szempontjából. Ez a limit a szervezet szerint maximum 14 egység egy héten, három vagy több napra elosztva. Ez legfeljebb négy-öt pohár minőségi bort jelent.

Szűrések és testsúlykontroll

A megelőzés érdekében célszerű rendszeresen szűrésre járni, hogy időben kezelhetővé váljanak az olyan rizikófaktorok, mint az érrendszeri és vérnyomásprobléma, a cukorbetegség, illetve a túlsúly, mely szintén kockázati tényező. Elhízás esetén fontos az egészséges táplálkozás és a testedzés, a cukorbetegség, a szívbetegség és a stroke kockázatának szempontjából is, melyek a demencia előfutárai is lehetnek.

Mindennap edzeni kell az agyat

Sosem szabad hagyni, hogy ellustuljon az agy, érdemes mindennap edzeni, ami lehet akár olvasás, keresztrejtvényfejtés, logikai vagy bármilyen más, gondolkodást igénylő társasjáték. Utóbbi különösen jó, mivel az aktív, társasági életnek is szerves részét jelentheti, ami szintén csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát, csakúgy, mint a nevetés. Érdemes mindennap valami újat tanulni, vagy épp nyelvtanulásba kezdeni, aminek bizonyítottan pozitív hatása van a demencia kialakulásának szempontjából, évekkel is kitolhatja például az Alzheimer-kór megjelenését.

Ezt is szeretjük