
A citromos víz 5 pozitív hatása: nem csak a C-vitamin pótlásában segíthet
A citromos víz nem csodaszer, de többféleképpen támogathatja a szervezetet.


A citromos víz egy örök klasszikus, amellyel kapcsolatban pozitív és negatív egészségügyi hatásokról egyaránt olvasni. Akadnak források, amelyek óva intenek tőle, de olyanok is, amelyek a diétázók első számú barátjának állítják be.
Bár természetesen nem egy mindenre jó csodaszerről van szó, a kutatások szerint ez az igen egyszerű, két összetevős ital valóban többféleképpen támogathatja a szervezetet.
Citromos víz pozitív hatásai
A nyári melegben a szokásosnál is nagyobb hangsúly kerül a folyadékfogyasztásra - igen helyesen. A kánikulában különösen fontos, hogy az ember gondoskodjon a megfelelő hidratálásról. Vitán felül áll, hogy a mindennapok során a víz a legjobb szomjoltó, de az is tény, hogy az ember olykor vágyik az ízesített innivalókra is. Ez nem feltétlenül a cukros üdítőket jelenti, az egyszerű, citromos víz által biztosított savanykás ízvilág is tökéletesen megteszi. A legkézenfekvőbb előny tehát, hogy a cukros italok egészségesebb, alakbarátabb alternatíváját jelenti.

A citromos víz értelemszerűen segít a hidratálásban, a kiszáradás megelőzésében. A citrusfélék jó C-vitamin-forrásnak számítanak. A C-vitamin támogatja az immunrendszert, antioxidánsként pedig védi a sejteket a szabad gyökök károsító hatásaitól. Segíti a kollagénszintézist és a vas felszívódását is. Amennyiben egy pohár vízbe fél citrom levét facsarod, a napi C-vitamin-szükségleted mintegy hatodát fedezed a Cleveland Clinic szerint.
A citromos víz támogathatja az emésztést, mivel a citromban lévő citromsav a vizsgálatok szerint fokozza a gyomorsav kiválasztását. Egy 2021-es kutatás szerint az étkezés előtt elfogyasztott egy pohár citromos víz fokozza az emésztést, és serkenti az élelem emésztőrendszerben történő továbbításáért felelő perisztaltikát.
A citromlé citrátot tartalmaz, ami érdekes módon a vesekövek megelőzésében segíthet a vizelet pH-jának növelésével, kevésbé savassá tételével.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
A citromos vizet felturbózhatod mentalevelekkel, gyömbérrel és fahéjjal is. Ha citromkarikákat is tennél az italba, kezeletlen héjú gyümölcsöt válassz. Amennyiben gyomorégést tapasztalsz, tekints el a fogyasztásától. A citromsav a refluxszal élők panaszain ronthat, illetve a fogzománcot is károsíthatja hosszú távon, ha valaki nagy mennyiségeket iszik az italból. A szakemberek javaslata szerint a fogak védelmében szívószállal érdemes inni a citromos vizet, utána pedig sima vízzel ajánlott öblögetni.
3 népszerű ital, ami károsítja a májat
Bár az alkoholt leszámítva az ivás és a májkárosodás kapcsolata kevesebbszer kerül szóba, fontos tudni, hogy a különböző üdítők is roncsolhatják a szervet.
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!

- betegség
- alkoholizmus