Így ismerhetők fel az agyhártyagyulladás tünetei - Nyáron különösen fontos figyelni rájuk a kullancsok miatt

A kullancsok által is terjesztett betegséget fontos már az első tünetek megjelenésénél felismerni.

Agyhártyagyulladás tünetei
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A központi idegrendszer fertőzései, így az agyhártyagyulladás és az agyvelőgyulladás sokak számára nagyon ijesztőnek tűnnek.

Ugyanakkor dr. Prinz Géza, a Neurológiai Központ neurológusa, pszichiáter, infektológus szerint ezek jóval ritkábbak, mint gondolnánk, azonban fontos ismerni azokat a tüneteket, amelyekkel orvoshoz kell fordulni. 

Ezek lehetnek az agyhártyagyulladás tünetei

Mint minden fertőzés okozta betegségben, így a központi idegrendszerében is kórokozóban kell gondolkodni. Ez életkoronként, évszakonként és földrajzi hely szerint jelentős különbözőséget mutat. Külön érdekessége e betegségcsoportnak, hogy ugyanaz a kórokozó jelentős arányban tünetmentes fertőzést is tud okozni a lakosság nagy százalékában, ugyanakkor kevés betegben igen súlyos kórformát, akár végzetes kimenetelt provokálhat.

fejfájás2
Fotó: Kris Ubach and Quim Roser / Getty Images Hungary

Más oldalról ugyanolyan klinikai képet több kórokozó is okozhat. A neuroinfekcióknak, vagyis a központi idegrendszer fertőzéseinek klinikai megjelenése teljesen eltérő aszerint, hogy heveny, subakut, avagy idült fertőzésről, vírus, baktérium okozta, netán gomba, protozoon okozta folyamatról van szó - ismerteti dr. Prinz Géza.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Az agyhártyagyulladás tüneteivel fontos orvoshoz fordulni. Ha egy rendelőt felkereső beteg lázas állapotban fejfájást, hányingert panaszol, még a vizsgálata előtt számos célzott kérdéssel tisztázhatjuk, felmerül-e agyhártya-agyvelőgyulladás gyanúja. Ezek a következőek:

  • Mióta beteg?
  • Mi volt az első panasz?
  • Van-e, volt-e láza?
  • Hányingerét hányás kísérte-e?
  • Jelentkezett-e hasmenés?
  • Hangok, fények zavaróak-e?
  • Közelmúltban vagy jelenleg van-e kiütése?
  • Van-e a környezetében beteg felnőtt vagy gyermek?
  • Járt-e falusias vidéken, erdőben, mennyi időt töltött napon?
  • Csípte-e meg kullancs, szúnyog?

A fejfájással kapcsolatosan is számos kérdést kell tisztázni.

  • A fej mely részén érzi a fájdalmat?
  • Volt-e máskor is hasonló fejfájása?
  • Köthető-e konkrét időponthoz, tevékenységhez a fejfájás kezdete?
  • Láztalanul is fáj-e a feje?
  • Testhelyzet befolyásolja-e a fájdalmat?
  • Napszak szerint különbözik-e az intenzitása?
  • Gyógyszerek, fájdalomcsillapítók közül volt-e hatékony?

Az orvosi rendelőt felkeresni képes betegnél, ha egyáltalán heveny neuroinfekció gyanúja felmerül, az nagy valószínűséggel vírusos eredetű.

Ezt érdemes tudni a kullancs okozta fertőzésekről

Kullancs okozta agyhártyagyulladás megelőzésére fontos az oltás. 1991-ben Magyarországon is törzskönyvezték az oltóanyagot a vírus ellen, szerencsére ezt követően a lakosság jelentős arányban meg is vásárolta a vakcinát, így a korábban évi 300-400 megbetegedés 40-70-re csökkent 1997-től.

kullancs2
Fotó: dmf87 / Getty Images Hungary

Akkor lehet gyanakodni a kullancs okozta agyhártyagyulladásra, vagyis meningitisre, ha a csípést követően 7-14 nappal láz, fejfájás jelentkezik. Ez a meningitisre utaló jelek nélkül a szisztémás viraemia fázisa. Vagyis ez az a fázis, amikor a vírus már jelen van a vérben. Ugyanakkor tudni kell, hogy a vírussal találkozás akár 70%-ban is történhet tünetmentesen.

túrázás
Fotó: Imgorthand / Getty Images Hungary

Rövidebb a lappangási idő, ha fertőzött tejjel, sajttal jut a szervezetbe a kórokozó, ilyen esetben 3-4 napon belül jelentkeznek a tünetek. Néhány napos lázas epizódot jellemzően egy hét tünetmentes időszak követ. Ezt követően jelentkeznek az idegrendszeri gyulladás klasszikus tünetei, melyek felnőttek közt körülbelül 50%-ban meningitisz, 40%-ban meningoencephalitis, vagyis agyhártya-agyvelőgyulladás, 10%-ban pedig meningo-encephalomyelitis klinikai képében észlelhetők.

Mit kell, és mit lehet ilyen esetben tenni?

Elsősorban fontos figyelni a tünetekre, és minél előbb orvoshoz kell fordulni. Amennyiben a betegnél már romlik a tudatéberség, fokozódik a fénykerülés, remegés, görcsök jelentkeznek, akár mentő hívása is indokolt lehet. Mindezek fényében pedig az oltás jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ez a több alkalomból, közel egy év alatt lezajló oltássorozat főként azoknak ajánlott, akik például erdei vagy mezőgazdasági munka, vadászat, horgászat, sportolás, gombászás, gyógynövénygyűjtés közben sokszor töltenek hosszabb időt a természetben.

oltás
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

Az oltások közül az első két adagot mindenképpen a kullancsok tavaszi aktivitása előtt, azaz ősszel-télen érdemes megkezdeni. Hazánkban ma két oltóanyag van forgalomban, az egyik fajtában külön típus van az 1-12 éves korú gyerekeknek, illetve 12 év feletti személyeknek. Az alapimmunizálás három oltásból áll, az első oltást követő 1-3 hónap múlva kell beadni a második oltást, és az ezt követő 9-12 hónap múlva a harmadikat.

Milyen betegséget terjeszt a kullancs, ami megcsípett? A rovaron megjelenő mintázat és szín is utalhat rá

A kullancsok világszerte elterjedt ízeltlábúak, több száz kullancsfajt különböztetnek meg, amik más-más betegségeket terjeszthetnek.

Milyen betegséget terjeszt a kullancs, ami megcsípett? A rovaron megjelenő mintázat és szín is utalhat rá

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük