Egy hotel portásából lett világhírű sztár: ekkor még irigykedve nézte a színészeket
Bradley Cooper akkor döntötte el végleg, hogy színész lesz, amikor egy szálloda alkalmazottjaként összefutott Leonardo DiCaprióval.
A régi sorozatok újranézése sokszor nem csak azért jó móka, mert szívmelengető velük nosztalgiázni, számos esetben kiszúrhatunk pár ismerős arcot a mellékszerepekben, akikre ma már igazi szupersztárként tekintünk. Bradley Coopert például a Szex és New York második évadának negyedik részében pillanthatjuk meg pár pillanat erejéig, a nyolc Oscar-díjra jelölt színésznek ez volt élete első munkája Hollywoodban.
Az ekkor 24 esztendős híresség karrierje viszonylag későn indult be. A ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején a fent említetthez hasonló, kisebb szerepeket csípett meg. Az első kiugrási lehetőség 2005-ben talált rá, amikor Owen Wilson és Vince Vaughn mellett feltűnhetett az Ünneprontók ünnepében.
Bradley Cooper portásból lett hollywoodi szupersztár
Innentől kezdve a vígjátékrendezők egyre többször szerepeltették. Olyan filmekben testesítette meg a tipikus szépfiúkaraktert, mint az Anyám nyakán, a Nem kellesz eléggé vagy Az igenember, hogy végül a 2009-es Másnaposok Philjeként biztos helyet szerezzen magának a legnagyobb csillagok között.
Ám neki is meg kellett élnie valamiből azelőtt, hogy megvalósította az álmát, ami egyébként hosszú ideig nem volt egyértelmű. Sokáig őrlődött, hogy színművész vagy szakács legyen belőle, végül az előbbit választotta, a döntéshez pedig hozzájárult, hogy évekig csak külső szemlélőként vizsgálta a filmcsillagok világát, hiszen portásként dolgozott New Yorkban a Morgan Hotelben.
- Három hatalmas gyertya állt az előcsarnokban, az volt a szabály, hogy azoknak folyamatosan égniük kellett. Persze sokszor nyitogatták mellettük az ajtót, így tulajdonképpen az egész napom azzal ment el, hogy folyamatosan újra meggyújtottam őket - magyarázta David Lettermannek 2010-ben.
Egy napon nem akárki szállt meg a szállodában, Leonardo DiCaprio sétált be az ajtón, aki épp akkor robbant be a köztudatba a Titanicnak köszönhetően. Cooper irigykedve nézte a fiatal tehetséget, és akkor jött rá, minden vágya, hogy a helyében legyen.
- Felvittem a szobájába, és csak bámultam ezt a gyereknek kinéző srácot, akivel kábé egyidősek voltunk. Emlékszem, folyton az volt a fejemben, hogy itt állok fél méterre tőle, de mégis egy világ választ el minket.
Sztárok, akik hajléktalanként éltek
Nem ő az egyetlen, aki rögös utat járt be Hollywoodig. Képes összeállításunkban olyan sztárokat mutatunk, akik hajléktalanként éltek a hírnév előtt.
Halle Berry hajléktalanszállón élt, mielőtt befutott - Képeken Hollywood csillagai, akik kitörtek a mélyszegénységből
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció