Így élnek a zárt városok lakói Oroszországban: csak engedéllyel mehetnek be a turisták

A II. világháború idején és az azt követő években is a Szovjetunió volt az egyik olyan állam, ami különösen nagy hangsúlyt fektetett a nukleáris fegyverek és technológiák kidolgozására, de a különböző katonai létesítmények is kiemelt prioritást élveztek.

Ezeket a kutatóintézeteket és létesítményeket igyekeztek a lehető legnagyobb titokban tartani, ezért szinte teljesen elzárták őket a világtól, és szinte senki nem tudott róluk. Ez közel 40 város esetében még mindig így van, a helyieken kívül csak nagyon kevesen léphetnek be a területükre.

Így alakultak ki a zárt városok

A hidegháború idején egyre több ilyen város jött létre, hiszen a titkos bázisok létrejöttéhez rengeteg szakemberre volt szükség, és számukra biztosítani kellett a megfelelő körülményeket, valamint az is fontos volt, hogy ezek az emberek a lehető legkevesebb kívülállóval találkozzanak, hiszen bizalmas információk birtokában voltak. Ezeket a településeket legtöbbször mindentől távol, az Urál-hegység vagy Szibéria vidékén hozták létre, hogy nehezen tudják őket megközelíteni az ellenséges erők. A hivatalosan zárt közigazgatási egységnek nevezett települések nem kerültek fel a térképekre, nem jelölték őket a közúti táblákon, és a tömegközlekedési hálózat sem érintette őket, és sokszor nevük sem volt, csak különböző számokkal jelölték őket, a mai Szarov például az Arzamasz-16 jelölést kapta, Ozerszket pedig Cseljabinszk-40 névvel azonosították. A városokból kilépő lakóknak tilos volt elárulniuk valódi lakhelyüket, vagy beszélni az itteni életükről, aki pedig ezt megszegte, súlyos büntetések vártak rá.

A helyiek viszont számos előnyét is élvezhették ennek az életformának. Voltak olyan települések, ahol az üzemek és kutatóközpontok dolgozói 20%-kal több fizetést kaptak, mint más szovjet dolgozók, valamint az élelmiszer-ellátás is sokkal jobb volt, a máshol hiánycikkeknek számító termékek gyakran elérhetőek voltak náluk. Emellett ott volt a kiválasztottak ideológiája is, vagyis hogy az itt élők egyedinek, titkosnak és kivételezettnek érezték magukat, ezt pedig az újabb generációkba még inkább belenevelték.

A Szovjetunió 1991-es felbomlása után is számos olyan létesítmény maradt Oroszországban, ahol katonai vagy nukleáris területen dolgoznak, az ezeket körülvevő városok pedig máig zárt településeknek számítanak. Ma nagyjából 44 ilyen város van az országban, ezek összlakossága pedig meghaladja az egymillió főt. A települések 75%-át az orosz védelmi minisztérium, a többit a Roszatom igazgatja. Feltételezhető, hogy további 15 zárt város létezik ezeken kívül, de nevüket és elhelyezkedésüket az orosz kormány nem hozta nyilvánosságra.

Ilyen ma az élet a zárt városokban

A zárt városokba a helyieken kívül csak nagyon keveseket engednek be, az Oroszország más részén élőknek is külön engedélyeztetniük kell, ha például szeretnék egy itt élő rokonukat meglátogatni. Külföldi turistának vagy üzletembereknek csak nagyon kivételes esetben adják meg az engedélyt, még annak ellenére is, hogy ezekben a városokban is ugyanúgy jelen vannak a más országokból érkező befektetők.

Három fajta „bérlet” van, az egyszeri, az ideiglenes és az állandó - ez utóbbi nyilvánvalóan a helyiek kiváltsága. Az állandó igazolvány megszerzéséhez vagy a zárt városban kell születnie valakinek, vagy a város fő vállalkozásánál kell dolgoznia. A másik két típusú engedély valamelyikét a biztonsági szolgálat hosszas mérlegelése után kaphatja meg a kérelmező, és csak akkor, ha valamelyik városlakó közeli hozzátartozója, vagy üzleti útra érkezik. Az igazolványokat a városok határában kialakított ellenőrzőpontokon nézik át, és csak azokat engedik be, akinek rendben vannak az okmányaik. Emellett folyamatosan figyelik az üzemek dolgozóit, például hogy valaki nem gazdagabb-e a bérezéséhez képest, és nem árul-e titkokat jó pénzért.

A kissé szigorúbb körülmények ellenére az itt élőknek teljesen hétköznapi életük van, nincs tőlük megvonva semmi, és a külvilággal is kommunikálhatnak. A lakók egy része is már teljesen más területen dolgozik, de így is több ezren a létesítmények munkavállalói. Bár ma már nem olyan kivételezett az életük, mint a szovjet rendszer idején, sokan így is maradnak, főként a beléjük nevelt ideológia miatt, hogy egyediek. Azt különösen szeretik, hogy bizonyos szempontból biztonságosak ezek a helyek, hiszen mindentől távol esnek, és nem jutnak be hajléktalanok, koldusok vagy rabok, viszont más szempontból igencsak veszélyes itt élni. Ott van például Ozjorszk városa, ahol a Majak Termelési Egyesülés üzeme is található, és 1957-ben itt történt a világ egyik legsúlyosabb nukleáris katasztrófája, a Kistim-tragédia. Ez rendkívüli sugárszennyezésnek tette ki a környéket, a veszély pedig a mai napig érezhető, hiszen a lakók között gyakoribbak a rákos megbetegedések, mint máshol, és a várható élettartam is alacsonyabb.

40 évig titkolta Szovjetunió a szörnyű nukleáris kísérleteket

A környék lakói egyáltalán nem tudták, milyen veszélyes sugárszennyeződésnek voltak kitéve az évek alatt, aminek súlyos következménye lett.

(Borítókép forrása: XioNoX / Flickr / Wikipédia.)

• oroszország
• város
• szovjetunió
• érdekességek a világból
• élet
• Utazás