Senki sem élte túl, mikor elsüllyedt a város

Lükia - Lycia - független városállamok szoros szövetsége volt, melynek története legalább i. e. 1250-ig nyúlik vissza. Törökország délnyugati tengerpartjának sűrű erdővel borított hegyvidékén terült el. Ma a Törökország napsütötte, földközi-tengeri partján tett hajóút során lehet megtekinteni Lükia ókori tengerparti városainak - Kekova, Simena és Teimiussa - félig alámerült romjait.

Egy ókori város romjai látszanak a víz alatt

A törökországi Kekova-sziget partja mentén egy ókori város falainak és épületeinek elsüllyedt romjai nyugszanak. A város sorsát egy, a második században bekövetkezett földrengés pecsételte meg, mely felét porig rombolta, másik felét pedig a tengerbe süllyesztette. Bár a település később talpra állt, a természeti csapást akkori lakói közül senki nem élte túl.

A régészek szerint Kekova egy lükiai kikötő volt, melynek lakói más lükiai városokkal és a hellén világgal kereskedtek. A kalózok fenyegetése miatt a kikötőt masszívan erődítették, ami kettős célt szolgált: vészterhes időkben menedék volt, másfelől idejében eljuthatott a figyelmeztetés a lükiai szárazföldre a leselkedő veszélyekről.

A szárazföldi partszakaszon, Kekovával szemben, ládaszerű szarkofágok sorakoznak, egy ősi nekropolisz részeiként, Teimiussa lükiai romváros közelében. A zöld dombok övezte teimiussai öböl eszményi kikötőhelyet jelentett a lükiai hajóknak.

A parton továbbhaladva találni meg az ókori Simena romjait, egy, a rómaiak, majd később a Bizánci Birodalom által használt romos fellegvár csipkés erődfala alatt. A fellegvár belsejében a római időkből származó, kicsiny, sziklába vájt színház van. Egy magányos lükiai szarkofág a város alatt, a sekély vízben áll.

Újjáépítették, de lakói örökre elhagyták

A századok folyamán a stratégiailag fontos helyen lévő Lükia megszerzése kihívást jelentett Perzsiának, a görögöknek, Nagy Sándor makedón seregének, a Római és a Bizánci, majd végül az Oszmán Birodalomnak. Kekovát a bizánci időkben építették újra, és ismét virágzott, végül lakói a század végén hagyták el a kalóztámadások és az arab rajtaütések miatt. A lükiai partokat egészen a 18-19. századig nem sikerült megtisztítani a kalózoktól, amikortól a brit flotta ellenőrizte a területet.

Lükia legismertebb korai felfedezője Charles Fellows brit kalandor és utazó volt, neki köszönhető, hogy a vidék felkeltette a Nyugat figyelmét. Fellows egy vagyonos selyemkereskedő és bankár fiaként 1838-ban szervezte első lükiai expedícióját. Ezen és a következő utazásain felfedezte a legismertebb lükiai város, egyben a főváros, Xanthosz és 13 további település maradványait. Sok esetben Fellows volt az első nyugati, aki látta e városokat azóta, hogy lakóik a késői antik korban elhagyták őket.

Angliába hazatérve Fellows közzétette beszámolóját a feltárásokról, ami arra ösztönözte a British Museumot, hogy hajót küldjön a lükiai leletek összegyűjtésére és elszállítására, hogy megőrizzék őket. E műtárgyak kiállítása Londonban legalább akkora szenzáció volt, mint a görög Parthenonból származó Elgin-márványoké 40 évvel korábban. Ha szeretnél megnézni még egy elveszett várost, kattints ide, és ismerd meg azt, ahonnan eltűntek az emberek!

Cikkünk Brenda Rosen Elveszett városok atlasza című könyve alapján készült, mely a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg.

• törökország
• természeti katasztrófa
• romváros
• európa kincsei
• Utazás