Mára teljesen kihalt a magyar falu: szomorú véget ért Petőczpuszta története
A mecseki település teljesen kihalt az 1960-as évekre.
A túraútvonalak időnként nem csupán gyönyörű, virágzó településeken vezetnek végig, az erdők mélyén sokszor elhagyatott épületek nyomaira is bukkanhatnak a kirándulók. A Nyugat-Mecsek völgyében bújik meg Petőczpuszta egykori települése is.
A magyar tájakon kirándulók számos kihalt település romjaival találkozhatnak útjuk során: ilyen az üveghuták dolgozói által lakott bükki Gyertyánvölgy, vagy a holtak falvának nevezett Derenk, amelynek területéről Horthy Miklós kormányzó vadászparadicsoma miatt lakoltatták ki az embereket - a szomorú történetről korábbi cikkünkben olvashattál.
Petőczpuszta története
Az elnéptelenedés olykor nem lassú folyamat, hanem egy radikális központi döntés fájdalmas eredménye. A mecseki Petőczpusztát mára csak a túrázók látogatják, ám az erdő mélyén található falu területe csak a 60-as években üresedett ki.
A települést az 1700-as években német telepesek lakták, majd a 19. században uradalmi major volt. A száz fő alatti Petőcz - vagy másképp Petőczpuszta - területén a századforduló környékén németek, magyarok és romák éltek a Petőczi-árok nevű patak mellett.
A két világháborút a térség megszenvedte, néhány évre ki is kellett telepíteni a lakókat, máskor a frontvonal teljesen elzárta a falut a külvilágtól, ám ők a végsőkig ragaszkodtak otthonukhoz. A ma is álló harangláb eredetijét az 1920-as években emelték annak emlékére, amikor az első világháborút követően visszaköltözhettek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ám hiába a helyiek kitartása a gyönyörű falujuk mellett, a bányászat végleg megpecsételte Petőczpuszta sorsát. A mecseki hegyek ugyanis ideális alapanyagot biztosítottak az uránércbányászathoz, így az állam hamar rátette a kezét a környékre. Az első légaknák megnyitásakor, a 60-as évek első éveiben elbontották a házak többségét.
1965 volt az év, amikor az utolsó családokat is kilakoltatták, és a közeli településekre kényszerítették, így már senki és semmi nem állhatott a kitermelés útjába. A hazai uránércbányászat megszűnését követően a terület rekultivációja következett, a természet pedig lassan visszahódította a környéket. Az egykor Petőczpusztán élők történetére már csupán a 20-as évekből származó harangláb emlékezteti a túrázókat, illetve a légaknák emlékkövei.
A környék Abaliget felől a kék négyzettel, Pécs vagy Hetvehely felől pedig a piros négyzettel jelzett útvonalon érhető el legegyszerűbben. A kihalt falutól délre halad el a Dél-Dunántúli Piros Túra mecseki szakasza, ahol forrásokat, patakvölgyeket is megcsodálhattok, de a közeli dörömcseri pusztatemplom romjai és az erszéki templom megmaradt nyomai is megérnek egy kis kitérőt.
Olvass tovább: ilyen volt egykor a szovjet laktanya Veszprémnél
Újmajor elhagyott szovjet laktanyája egykor minden igényt kielégített, katonák viszonylag színvonalas körülmények között tölthették napjaikat a létesítményben.
Az elhagyott szovjet laktanyát kevesen ismerik Veszprém mellett: Újmajoron még mozi és kávézó is volt
Újmajor elhagyott szovjet laktanyája egykor minden igényt kielégített.
Elolvasom(Képek: Wikipedia / Csanády, Indafotó / Teteneverdle, Agi_turak.)
OLVASD EL EZT IS!
- falu
- falusi turizmus