A Zalai-dombság gyöngyszeme Kistolmács, a horvát határ közelében megbújó nyugodt, bájos település, melynek környéke különösen gazdag látnivalókban, így nyárra is ideális úti célt jelenthet.
Az apró, 2023-ban mindössze 178 fő lakta falut festői környezete, fekvése messze földön különlegessé teszi. A Béci-patak völgyében található Kistolmács jól megközelíthető az M7-es autópálya felől, vagy Letenye irányából tömegközlekedéssel is, így a túrázóknak igazán megéri felkeresni.
A Kistolmácsi-tó és környéke
Nyáron festői horgásztava vonzza a környékbelieket a hűsölésre, láblógatásra, szabadstrandján mindenkinek jólesik megmártózni kicsit. Érdekesség, hogy a tó akkor jött létre, amikor olajmezők után kutattak a zalai térségben. A varázslatos, vadregényes vízfelület nem az egyetlen turisztikai attrakció a falu térségében, hiszen megannyi túralehetőség adott, az ide látogatók felkapaszkodhatnak egy kilátóba, de akár erdei kisvasúton is zötykölődhetnek.

Kistolmács tavát egy olajfúrás során feltörő forrás és a Béci-patak táplálja mindmáig. A falutól északra található, és 1989-ben épült meg a tározó, amely még szabadstranddal is várja a látogatókat.
Fotó: Indafotó/Teteneverdle

Az apró falu és dimbes-dombos vidéke egész évben ideális úti cél a kirándulók számára, festői fekvése azonnal elvarázsolja az embert.
Fotó: Indafotó/Teteneverdle

A falu és Lenti között közlekedő Csömödéri Állami Erdei Vasút felkeresése is kihagyhatatlan program a faluban járva, a dombvidék kincseit még jobban megismerheti a látogató az út alatt.
Fotó: Indafotó/siofok35

A falutól délre magasodó kilátóból csodás panoráma tárul a túrázók szeme elé nem csupán Kistolmácsra és a Béci-patak völgyére, de tiszta időben a szomszédos Muraköz felé is.
Fotó: Wikipédia/Zerind

A Kistolmácsi-tó fölött a Kozár-forrás tör felszínre, amely mellett helyet kapott Nepomuki Szent János szobra is, aki a folyók, a hidak, a hajósok, a vízimolnárok és a halászok védőszentjeként ismert.
Fotó: Wikipédia/ VargaA

Kistolmács Kisboldogasszony-kápolnája a falu központjában, a Béke utcában áll, mellette egy Szent Család-szobrot is megtekinthetnek az arra járók.
Fotó: Indafotó/Templomok

Kistolmács környékén több turistaútvonalat követhettek. A település főútján végighalad a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra vonala, de a tónál letérhettek a zöld jelzésű útra Zajk kis tava felé vagy a kék kereszten eljuthattok a Kozári-erdőn túl akár a Budafai Arborétumig is.
Fotó: Indafotó/Teteneverdle

Ha a túrákon elfáradtatok és kimelegedtetek, nem is találhatnátok jobb záróprogramot egy jóleső csobbanásnál a vadregényes, gyönyörű Kistolmácsi-tóban.
Fotó: Wikipédia/ kicsikapus
(Borító- és ajánlókép: Wikipedia/kicsikapus.)
Nézz tovább: ismerd meg a Bánki-tó környékét!
A Cserhát dombjai alatt gyönyörű és tiszta vízzel csalogat a Bánki-tó, melynek közelében túrákat is tehettek.
Gyönyörű, tiszta vizű tóban csobbanhatsz egy órára Budapesttől: a Cserhát gyöngyszeme a Bánki-tó
A Cserhát dombjai alatt gyönyörű vízzel csalogat a Bánki-tó.
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció