8 tündéri, egészen apró falu itthon, ahol nyugalom, csend és béke vár az utcákon: mindegyik megér egy kirándulást
Magyarországon számtalan békés, nyugodt falu található, aminek magával ragadó környezetében kalandos túraútvonalakat lehet bejárni.
Bárcsak meg lehetne állítani az időt, hogy az ember össze tudja szedni gondolatait, megnyugodjon, és egy kis békességre leljen a mindennapokban. Ilyenre természetesen nincs lehetőség, szerencsére a szabadidőben, belföldi utaknál rá lehet bukkanni azokra az aprócska, eldugott településekre, ahol a teljes csend és nyugalom várja az utazókat.
Ki szeret úgy pihenni, hogy közben egy mozgó tömegben préselődve próbál gyönyörködni a tájban vagy településben? A mindent betöltő hangzavarról nem is beszélve. Néha jó csak úgy kiszakadni, távol lenni a zsúfolt helyektől, és nagyokat sétálni a természetben.
Tündéri aprófalvak, ahol nyugalom vár
Magyarország viharos történelme során gyönyörű tájakon születtek meg a még százfős lakosságot sem elérő aprócska falvak, melyek hajdanán virágzó települések voltak. Jelenleg leginkább a béke szigeteként lehet rájuk tekinteni, és aki igazi kikapcsolódásra, feltöltődésre vágyik, azoknak megéri ellátogatni a tündéri településekre.
(Cikken belüli képek forrása: LADYBUG68 / Országalbum CC-BY-NC-ND-4.0, bkta2010, Teteneverdle, újpesti424, jankech, olzsi / Indafoto CC BY-NC-SA 2.5 HU, borító-, és ajánlóképek forrása: fovaros.blog.hu / Indafoto CC BY-NC-SA 2.5 HU, Facebook ajánlókép forrása: bkta2010 / indafoto )
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció