A rákkal küzdő magyar zenész az albérletét sem tudja fizetni: több kemó és 35 sugárkezelés vár rá
A rákkal küzdő magyar zenész elvesztette jóformán minden bevételi forrását.
Rozs Tamás élete legnehezebb időszakát éli. A Szélkiáltó együttes közölte a hírt, hogy zenésztársuknak nyelvgyöktumora van HPV16-tal, és jelenleg három kemoterápián és 35 sugárkezelésen esik át.
Rákkal küzd a magyar zenész
– Szerencsére a ráknak ez a típusa jó eséllyel gyógyítható, de a gyógyulásig vezető út hosszú, és nagyon-nagyon megviseli a szervezetét. Legyengítette a kór, a hangja (remélhetőleg csak ideiglenes) elveszítését okozta, ami – főállású zenészként – azzal jár, hogy nem tud dolgozni, fellépni. Sem velünk, a Szélkiáltóval, sem színházi zenészként, sem az önálló és mással közös előadóestjein, és fel kellett adnia az iskolai félállását is – tudatta a hírt Facebook-oldalán a Szélkiáltó együttes.
A 64 éves zeneszerző, zenetanár, a Szélkiáltó együttes csellósa állapota miatt alig tud dolgozni, ezáltal elvesztett jövedelmét. Albérletét, a rezsijét és a napi kiadásait sem tudja finanszírozni támogatás nélkül.
– Ezért kérünk mindenkit, akinek módjában áll és megengedheti magának, hogy a belátása és lehetőségei szerint támogassa őt anyagilag a p’ARToló weboldalon (https://partolo.hu/muveszek/rozs-tamas) vagy direktben a 10102440-25776800-01005007-es számlaszámán – olvasható az együttes közleményében.
Borbás Marcsi az életéért küzdött: titokban győzte le a rákot
Borbás Marcsi többször is nézett már szembe a halállal, rákbetegségét is leküzdötte titokban.
ElolvasomCover-fotó: Facebook/ Szélkiáltó együttes
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
















