Csupán 300-an lakják a szépségekkel teli magyar falut: igazi ékszerdoboz az apró Csesztve
A bájos Csesztve számos látnivalót kínál, itt élt például Madách Imre, egykori otthonában múzeum található.

csesztve templom
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Csesztve község Nógrád megye egyik gyöngyszeme, ami remek kikapcsolódást biztosít az azt felkeresőknek. A helyiek szeretik a falut, és ez meg is látszik rajta, a takaros porták, a műemléki nevezetességek védelme, valamint a tovább élő hagyományok ápolása mind-mind erről árulkodik.

A dimbes-dombos területen fekvő települést zöldellő erdők veszik körül, friss levegő, kirándulási lehetőségek és kulturális látnivalók is várják az idelátogatókat.

Falu a Cserhát dombjai között

Az alig több mint 300 lakosú Csesztve Nógrád megye északi részén, a Cserhát hegyei-dombjai között, Balassagyarmattól hét kilométerre délre fekszik. A régészeti leletek tanúsága szerint már az időszámítás előtt 3500 körül is lakott volt, és honfoglalás kori emlékek is előkerültek innen. 1423-ban a Hont vármegyei Salgón birtokos Salgai Miklós birtokát képezte. A török hódoltság alatt a falu elpusztult, később szlovákokat telepítettek ide. Ma a község része Galibapuszta és Bakófalva, amelyek korábban önálló falvak voltak.

A tájház

Közzétette: Madách Imre Emlékház – 2013. június 30., vasárnap

A falu leghíresebb lakója kétség kívül Az ember tragédiája szerzője, Madách Imre, aki 1844 decemberétől 1853 szeptemberéig élt itt. Ez alatt az idő alatt tevékeny szerepet vállalt Nógrád politikai életében is. Csesztve őrzi a nagy író emlékét.

Az ország egyetlen Madách-múzeuma

A Csesztvén pihenők nem távozhatnak anélkül, hogy az egykori Madách-kúriát, az író otthonát fel ne keresték volna. A kisebb dombon, festői parkban álló földszintes kúria a 19. század első felében épült, Madách az édesanyjától, Majthényi Annától kapta ajándékba házasságkötése alkalmából. Feleségével, Fráter Erzsébettel itt töltötték házasságuk boldog éveit, itt született négy gyermekük is, az első fiuk sajnálatos módon még a születése napján elhunyt. A házaspár 1853-ban elköltözött, kapcsolatuk megromlott, és nem sokkal később el is váltak útjaik.

A kúriába ekkor az író öccse és annak családja költözött, de 1862-ben még egy emlékezetes találkozónak helyet adott: Madách vendégül látta Arany Jánost, akihez egy évvel korábban eljuttatta Az ember tragédiája kéziratát. A mű sorsa Arany értékítéletétől függött, és ő, miután elolvasta, rögtön tudta, hogy jelentős alkotással van dolga.

Az országos műemlékvédelem alatt álló épületben jelenleg múzeum működik, az ország egyetlen Madách-emlékhelye. A tárlat végigkíséri a család történetét, az író munkásságának középpontjába Az ember tragédiáját állítja.

A cikk az ajánló után folytatódik

A kiállítás a korhű dokumentumok mellett személyes tárgyakat is felvonultat, többek között az író bölcsőjét is. A kúria 3,5 hektáros, szabadon látogatható parkja is megéri a látogatást, sétálni, pihenni ideális helyszín. A kúria bejáratával szemben található a becslések szerint kétszáz éves, hatalmas krími hársfa, amit már Madách is láthatott.

További látnivalók

Csesztve római katolikus temploma, a Szent Márton-templom középkori eredetű, román és kora gótikus stílusjegyeket mutat. A történelem folyamán többször elpusztult, a szentély viszont megőrizte eredeti jellegét. A templom melletti temetőben nyugszik a Madách család több tagja, így a költő fivére, Madách Károly is.

24709487 977b399fe5b2202a04fc47c459653f94 xl
Fotó: Indafotó/lászló lovag

A Madách családé volt a Majthényi Károly építtette 18. századi kastély, a Majthényi-kúria is. A barokk stílusú, földszintes épületben működött az óvoda, ma a polgármesteri hivatalnak és a könyvtárnak ad otthont.

A falu végén lévő völgyben, a Tabánban található a nagy múltra visszatekintő, tiszta vizű Pitnye-forrás. A régi kocsma apró épületét felújították, abban kapott helyet a Tájház, ami a település múltjának mindennapjaival ismerteti meg a látogatókat. A Tájháztól érdemes elindulni egy könnyen teljesíthető, rövid, 1,8 kilométeres kis túrára, ami a Csillagösvény nevet viseli. A Csesztvére visszatérő körséta táblákkal jelölt, útba ejti a Kövecses-hegyen lévő Teréz-kilátót is.

10 falu a Cserhát lábánál

A Cserhát völgyeiben fekvő, Nógrád és Pest megyei falvak hamar magukkal ragadják a kirándulókat, akik a környéken számos vendégházat és turistaházat is találhatnak. A hegységben több turistaútvonal vezet a kis tanösvényektől kezdve egészen az Országos Kéktúra egy szakaszáig.

(Borító- és ajánlókép forrása: Wikipédia/Thaler Tamás. Cikken belüli képek forrása: Wikipédia/Vadaro, Indafotó/lászló lovag.)

Ezt is szeretjük